Fontos döntésen vagyok túl: beléptem a Demokratikus Koalícióba – tudatta Facebook-bejegyzésében az MSZP korábbi elnöke, Molnár Gyula. Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk együtt a DK-val, és mára már nem kérdés, hogy én a DK közösségéhez szeretnék tartozni – írja bejegyzésében.
Molnár Gyula emlékeztetett rá, a rendszerváltás óta részt vesz a belpolitikában, öt cikluson át volt Újbuda parlamenti képviselője, két cikluson át polgármestere.
A politikában ezernyi dolog változhat, egyvalami azonban állandó: nincs sikeres politikus sikeres politikai közösség nélkül. És ha a puding próbája az evés, akkor a közösség próbája a közös munka
– írja az MSZP volt elnöke. Ettől még maradok, aki voltam, és teszem a dolgom, ahogy eddig – írta Facebook-oldalán Molnár Gyula, aki 2016-2018 között vezette a szocialista pártot.
Molnár Gyuláról egy évvel ezelőtt közöltünk bűnügyi portrét. Korrupciógyanús ingatlanügyek, eltussolt vesztegetési botrány, balhé részegen a rendőrökkel – mindezekkel a DK-hoz belépett Molnár Gyulát, az MSZP egykori elnökét, Újbuda volt polgármesterét hozták összefüggésbe. Molnár eddig mindent megúszott, igaz, a Kopaszi-gát ügyében másodfokon letöltendő börtönre ítélték, ám végül a Kúria Mészár Róza (az MSZP volt alkotmánybíró-jelöltje) vezette tanácsa jogerősen felmentette a politikust és vádlott-társait. A bűnügyi portrénk Molnár Gyuláról itt elolvasható,
Forrás: Molnár Gyula Facebook-oldala/PS ; Fotó: HPGY
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS