Pesti Srácok

Belépett a DK-ba az MSZP egykori elnöke, Molnár Gyula (Bűnügyi portréval frissítve!)

Belépett a DK-ba az MSZP egykori elnöke, Molnár Gyula (Bűnügyi portréval frissítve!)

Fontos döntésen vagyok túl: beléptem a Demokratikus Koalícióba – tudatta Facebook-bejegyzésében az MSZP korábbi elnöke, Molnár Gyula. Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk együtt a DK-val, és mára már nem kérdés, hogy én a DK közösségéhez szeretnék tartozni - írja bejegyzésében.

Molnár Gyula emlékeztetett rá, a rendszerváltás óta részt vesz a belpolitikában, öt cikluson át volt Újbuda parlamenti képviselője, két cikluson át polgármestere.

– írja az MSZP volt elnöke. Ettől még maradok, aki voltam, és teszem a dolgom, ahogy eddig – írta Facebook-oldalán Molnár Gyula, aki 2016-2018 között vezette a szocialista pártot.

PestiSracok facebook image

Molnár Gyuláról egy évvel ezelőtt közöltünk bűnügyi portrét. Korrupciógyanús ingatlanügyek, eltussolt vesztegetési botrány, balhé részegen a rendőrökkel – mindezekkel a DK-hoz belépett Molnár Gyulát, az MSZP egykori elnökét, Újbuda volt polgármesterét hozták összefüggésbe. Molnár eddig mindent megúszott, igaz, a Kopaszi-gát ügyében másodfokon letöltendő börtönre ítélték, ám végül a Kúria Mészár Róza (az MSZP volt alkotmánybíró-jelöltje) vezette tanácsa jogerősen felmentette a politikust és vádlott-társait. A bűnügyi portrénk Molnár Gyuláról itt elolvasható,

Forrás: Molnár Gyula Facebook-oldala/PS ; Fotó: HPGY

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.