molnár gyula
Molnár Gyula a PS-nek: Én jó háziasszony vagyok! (Videó)
Sejtelmes interjút adott a PestiSrácok.hu-nak Molnár Gyula, az MSZP korábbi elnöke, aki nemrég azzal került ismét a közbeszéd fókuszába, hogy a DK színeiben 2024-ben újrainduló XI. kerületi polgármester, László Imre a helyi baloldal legnagyobb megdöbbenésére kabinetfőnöknek kérte fel. Lapunk kérdésére ugyan először tagadta, hogy a baloldali városvezetéssel szövetséges pártok nyomására lépett volna vissza, később azonban egy példabeszéddel világított rá az újbudai állapotokra, miszerint egy „jó háziasszony a szoknyájával eltakar mindenféle zajt”, ő pedig jó háziasszonynak tartja magát, így nem vázolja fel a vita részleteit. Az azonban mindenképp árulkodó, hogy éppen egy nappal azelőtt lépett vissza a baloldalon nagy felháborodást kiváltó kinevezésétől, mielőtt a testület arról szavazott volna, hogy fegyelmi eljárást indítson a polgármester ellen, aki kihagyta a rezsitámogatásokról szóló egyeztetést, amelynek következtében százmillióktól esett el a kerület. Horn Gyulát istenítik, egymással is veszekednek, de semmilyen kényes kérdésre nem válaszolnak a baloldali képviselők a Fővárosi Közgyűlésben
Az MSZP azt mondja magáról, hogy ők az igazi baloldal, ezt pedig bizonyította is Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere, aki a Fővárosi Közgyűlésben magából kikelve védte és egyben istenítette Horn Gyulát. Ezek tehát a fontos dolgok a baloldal számára, illetve a folyamatos terelés, menekülés és mutogatás, amikor munkáról van szó. Karácsony Gergely továbbra is kiállt amellett, hogy Horn Gyuláról sétányt nevezzenek el, miközben hangsúlyozta, hogy a családjának mennyi szenvedést okoztak a kommunisták. A paradoxonok azonban sosem számítottak igazán Karácsonynak, ahogy a baloldalnak sem, akik mélyen hallgattak, amikor Korányi Dávid került szóba, Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője hiába tette fel újra és újra a kérdéseket, némaságba burkolózott a baloldali képviselők csapata. Soproni Tamás, a Momentum terézvárosi polgármestere ugyancsak méltatlankodott a főpolgármesternél egy ígéret megszegése miatt, de Karácsony Gergelyt nem lehetett kizökkenteni a nemtörődöm nyugalmából. Ezt a PestiSrácok.hu stábjának sem sikerült elérnie, hiszen hiába kérdeztük a Blaha Lujza tér drágított felújításáról, ahol a műszaki tartalom csökkentetten készült el, valamint a kárpátaljai magyarokra tett ormótlan kijelentését is hiába firtattuk, néma maradt Budapest délceg ura. László Imre, XI. kerületi DK-s polgármestert is megpróbáltuk szóra bírni, hiszen a baloldali koalíció szétesőben van Újbudán a polgármester faragatlan döntése miatt. Ugyanis a több botrányba keveredett, idén a szocialistáktól a DK-ba ejtőernyőző egykori MSZP-s elnököt nevezte ki kabinetvezetőnek, Molnár és helyettese, Lakos Imre pedig nagyon sok baloldali gyomrát megfeküdte. Az év utolsó Fővárosi Közgyűlése sem hozott meglepetést, a kérdések lepattantak a baloldalról, munkát nyomokban sem lehetett látni a városvezetéstől, nagy hangú öndicséretet azonban folyamatosan. Nézzétek meg videónkat! Az igazi kommunista tempó: Gyurcsány egyik embere lehet a másik "árnyékpolgármestere" Újbudán (PS-interjú videóval)
Az ellenzéki összefogás a végnapjait élheti a XI. kerületben, Újbudán. Ahogyan már korábban beszámoltunk róla, László Imrének, Újbuda DK-s polgármesterének címzett nyílt levelet a Momentum és a Párbeszéd. Az ügy pikantériája, hogy a DK-s kisgömböc terjeszkedése ellen felszólaló levelet Orosz Anna és Tóth Endre országgyűlési képviselők mellett több önkormányzati képviselő, köztük a Gyurcsány-párt egyik helyi embere is aláírta. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Junghausz Rajmund, a kerületi Fidesz-frakció tagja elmondta, eddig is jelentős volt a DK befolyása a kerületben, elég csak Czeglédy Csaba leszerződtetésére gondolni. Molnár Gyuláról, aki körül a botrány kialakult, Junghausz elmondta, 2-3 olyan forgatókönyv is létezik, amelynek végén a DK új potentátja lesz az árnyékpolgármester. Az önkormányzati képviselő szerint egyébként nagyon álságosak a kinevezések miatt háborgó baloldali politikusok, hiszen egy listán szerepeltek azokkal, akik ellen most tiltakoznak. Gyurcsány Ferenc lassan befejezi az MSZP újrahasznosítását, DK lesz a szocialistákból is
Kiss László, Szaniszló Sándor és Molnár Gyula – csak néhány ősszocialista, akiket megkörnyékezett korábbi vezérük, Gyurcsány Ferenc és elcsábultak. Az őszödi beszéd és a szemkilövetés óta ugyanis már eltelt tizenöt év, sokan már nem emlékeznek a gaztettekre és az ország kifosztására, sokan pedig azt sem tudják, mi történt akkor. Mi viszont, akik emlékszünk és minden egyes újra lejátszott 2006-os videónál borzongunk, pontosan tudjuk, hogy kik ezek és mit akarnak. Olyanok, mint a lejárt hús a boltban. Kicsit átmossák, újracsomagolják, átcímkézik és ugyanazon az áron eladják a gyanútlan vásárlónak, aki csak akkor jön rá, hogy mit vett, amikor otthon bontogatja. Ezt a bűzlő, már-már lárvás cafatot a kutyájának sem adná. Ez az átcsomagolt termék viszont nem más, mint a régi, jól ismert gyurcsányos MSZP újratöltve, immáron DK-s csomagolásban.