Pesti Srácok

László Imre újraindul Újbudán, az MSZP volt elnöke lesz kabinetfőnöke

null

A DK a XI. kerületben is bedarálja az ellenzéket: ezt szimbolizálhatja az is, hogy László Imre újraindulásához az MSZP egykori elnökét – aki azóta átlépett a DK-ba – kérte fel, hogy kabinetfőnökként segítse ambícióit. Molnár, aki 2016 és 2018 között az MSZP elnöke is volt, tavaly ősszel szocialistaként indult neki az ellenzéki előválasztásnak, de a kampányt már a Demokratikus Koalíció jelöltjeként fejezte be. A váltás után alulmaradt a körzet momentumos jelöltjével, Tóth Endrével szemben.

Májusban lépett át a DK-ba Molnár Gyula, a szocialisták egykori elnöke, azonban kifizetődő volt a váltás: az újrázásra készülő László Imre ugyanis kabinetfőnökként számít a friss párttagra. Információink szerint Molnár mellett a DK-s élcsapat része lesz Lakos Imre is, aki korábban SZDSZ-s színekben Újbuda alpolgármestere is volt, mára azonban ő is a DK-ba olvadt, most pedig már választókerületi elnökként szerepel. Két éve egyébként éppen ő volt László kabinetfőnöke, azonban csak néhány hétig bírták az együttműködést: közös megegyezéssel és 8 millió plusszal a zsebében távozott a pozícióból.

Molnár szintén nem kell bemutatni a kerületben élőknek: korrupciógyanús ingatlanügyek, eltussolt vesztegetési botrány, balhé részegen a rendőrökkel, prostiügy – mindezekkel a DK-hoz nemrég átejtőernyőztetett Molnár Gyulát, az MSZP egykori elnökét, Újbuda volt polgármesterét hozták összefüggésbe. Molnár eddig mindent megúszott, igaz, a Kopaszi-gát ügyében másodfokon letöltendő börtönre ítélték, ám végül a Kúria Mészár Róza (az MSZP volt alkotmánybíró-jelöltje) vezette tanácsa jogerősen felmentette a politikust és vádlott-társait. Molnárról bővebben ITT olvashat.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.