Pesti Srácok

Vérszemet kaptak a „demokraták” – A DK az államfő jogköreit is korlátozná

null

A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök ne adhasson elnöki kegyelmet a választások kiírásától a voksolás utáni kilencvenedik napig – mondta Molnár Gyula, az ellenzéki párt előválasztási országgyűlési képviselőjelöltje szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

A DK-s politikus úgy fogalmazott, hogy a következő kormány egyik legfontosabb feladata az Orbán-rendszer elszámoltatása lesz, amelyben fontos szerepe lehet a köztársasági elnök kegyelmi jogkörének. Kiemelte: mostani javaslatuk megakadályozná, hogy egy, a Fidesz által újonnan kinevezett köztársasági elnök az átmeneti időszakban kegyelmet adhasson például „tolvaj fideszes politikusoknak, családtagjaiknak, oligarcháknak”. Molnár Gyula emlékeztetett: korábban hiába kezdeményezte országgyűlési javaslatban, hogy a következő államfő személyéről ne a jelenlegi kormánytöbbség döntsön a választások előtt, hanem majd csak az újonnan megalakult parlament.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.