A szakmai zsűri dokumentumfilm kategóriában az 5 legjobb alkotás közé sorolta az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon A mi svábok mindig jó magyarok voltunk című alkotást. A filmet a László házaspár készítette – kolléganőnk, László Petra és férje, László Gábor, aki a mozi ötletgazdája és rendezője. A produkció a PestiSrácok.hu gyártásában készült. A Magyar Mozgókép Fesztivál az egyik legrangosabb seregszemle a hazai filmes világban. Több száz nevezett alkotásból a minap hirdették ki kategóriánként az 5 legjobbat, akik esélyesek az idei Magyar Mozgókép Díjakra. A Magyar Mozgókép Fesztivált idén Veszprémben, Balatonfüreden, illetve Balatonalmádiban rendezik meg június 9. és 12. között.
Kilenc helyszínen több mint 100 filmet láthat majd a közönség június 9. és 12. között, 9 helyszínen, Veszprémben és a Balatonnál, a Magyar Mozgókép Fesztiválon. Összesen hét kategóriában – játékfilm, tévéfilm, egészestés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, kisjátékfilm, animációs film és tévésorozat – lehetett nevezni.
A több száz beküldött produkció közül előzsűri válogatta ki, kategóriánként az öt legjobbat, amelyeket Magyar Mozgókép Díjra jelöltek. A korábbi gyakorlattal ellentétben idén a Magyar Mozgókép Díj előzsűri bizottságába a Magyar Filmakadémia szekciói mellett kategóriánként egy-egy tagot delegált a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa, a Nemzeti Filmintézet, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, valamint a Magyar Operatőrök Társasága (HSC).
Dokumentumfilm kategóriában a PestiSrácok.hu gyártásában készült Mi svábok mindig jó magyarok voltunk című film az egyik esélyese a díjnak. A produkció rendezője, írója, operatőre és vágója is László Gábor volt (a beszélgetés a rendezővel megnézhető itt), a szerkesztő pedig felesége, kolléganőnk, László Petra.
A német-magyar együttélés már több mint 1100 évre nyúlik vissza, és olyan, mint egy jó házasság. Vannak benne csodálatos pillanatok, és olyanok is, amiket az ember inkább feledni szeretne. László Gábor filmje ennek az 1100 éves német-magyar közös együttélésnek a bemutatására vállalkozik 52 percben
– olvasható a fesztivál honlapján.
A filmet június 11-én 22:30-kor vetítik az Agora Kulturális Központban Veszprémben.
A produkció kategóriájában négy másik filmmel versenyez a Magyar Mozgókép Díjért. Ezek a következők:
Otthon, otthon (rendező: Nagy Anikó Mária és Szabó Attila)
Jankovicsok (rendező: Szabó Szonja)
101. magyar népmese (rendező: Novák Tamás), A varázsló
Csernus Tibor festőművész (rendező: Surányi András)
A legtöbb szavazatot kapott 5-5 alkotás és alkotó közül a Magyar Filmakadémia tagsága titkos szavazással dönt majd a nyertesekről. Az ünnepélyes díjátadóra június 12-én a Magyar Mozgókép Fesztiválon kerül sor, ahol 20 kategóriában adják át a legjobbaknak a Magyar Mozgókép Díjakat. A Mi svábok mindig jó magyarok voltunk című filmnek ez lehet a harmadik fesztiváldíja. A XX. lakiteleki Filmszemlén a film második helyezést ért el és különdíjra is érdemesnek tartották. Majd elhozta a 9. Savaria Filmszemle különdíját is. Továbbá az alkotás jelölést kapott a Magyar Filmdíjra is.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS