A jó emberek rombolták le Magyarországot

A nyugati államok ma ünneplik a D-napot. Sokak szokása mondogatni, hogy Magyarország megérdemelte mindazt, amit a második világháború folyamán kapott a szövetségesektől, hiszen rossz oldalt választottunk. Ez van, járulékos veszteségként leírjuk a bombatámadásokban meghalt tízezreket, és mivel ők a Jók áldozatai – amint az tudvalevő, a Jó érdekében meghalni magyarázható, lehetett volna ugyan okosabban és ügyesebben eljárni, de következőre majd biztosan jobban sikerül, nézzük csak meg példaként a kommunizmust –, ezért igazolhatóak.

Sajátos véralgebra ez. Olybá’ tűnik, hogy bizonyos esetekben a túlnyomó többség számára elfogadhatóak a halálos áldozatok. Másképpen nem lehet egy háborút megnyerni, mondják. Szükséges rossz a jó érdekében, teszik hozzá. A kényelmetlen döntéseket is meg kell hozni, magyarázzák.

Hát persze. Sokan említették már, miként lehet egy háborút megnyerni, még többen értekeztek a szükséges rosszról a jó érdekében – ó, az a jakobinusok óta mindig megbízhatóan érkező forradalmi terror! –, és voltaképpen Kádár is egy kényelmetlen döntést hozott meg a szovjet csapatok invitálásakor, hogy hatalmát megtarthassa. Próbálunk itt erkölcsi kategóriákat megugorni, mintha azok bármit is számítanának a háborúban. Persze, lényegesek azok is, ha éppen a Jók cselekvéseit szükséges magyarázattal ellátni. Mint a minapi évforduló a debreceni bombázás kapcsán, ahol pár óra alatt 1200 ember égett el a mintegy 300 tonna bombával végrehajtott szőnyegbombázásban. A szövetségesek csak a pályaudvart és környékét akarták megsemmisíteni, csak ugye egy kicsit félrehordott az irányzék és totálisan elpusztult az Ispotály városrész.

Tudják, másképpen nem lehet háborút nyerni, szükséges rossz a jó érdekében és kényelmetlen döntések meghozatala. És mi ez ahhoz képest, amikor feljegyzett módon földeken dolgozókat lőttek Szabadka mellett a szövetségesek? Hát a Tiszántúlon egy kórházvonat megsemmisítése? Székesfehérvár bombázása, körülbelül ezer megölt személlyel? Kicsivel később a soproni légitámadás, ahol hozzávetőlegesen 2500-an haltak meg? És a Budapestet ért, nagyságrendekkel több bombázás felsorolásától most tekintsünk is el. Ilyeneket elkövethettek ezek a jó emberek, akik csak jót akartak nekünk a gyilkolással? Az biztosan nem lehet. Hogy is lehetne, szobra áll nálunk Churchillnek meg Rooseveltnek is! Aktuálpolitikai vonatkozásokban is látszik, hogy mi egyszerűen képtelenek vagyunk árnyaltan látni a dolgokat. Létezik a fekete és a fehér, és aki egy csöppet is kivonja magát a faék egyszerűségű logika szabályai alól, érthetetlenné és befogadhatatlanná válik. Megvannak a jól berögzült, békességben megöregedett axiómáink, amelyekről már magunk sem tudjuk, hogy csak így neveltek bennünket a ránk ható eszmék és politikai körök, vagy esetleg a meggyőződésünkből is táplálkoznak. Akárhogy is legyen, de nem tágítunk a közelükből.

És ez nagy baj, mert bármilyen árnyalt világkép befogadását ellehetetleníti. Amivel kezdtem: maradnak a Jók és a Rosszak. Sajnos arra is képtelenek vagyunk, hogy szörnyűségeket objektíven lássunk. Jól megmutatja ezt az is, ahogy Nyugat-Európa a mai napig képtelen azonos jelzővel ellátni a náci és a kommunista bűnöket. Ami az ő szemszögükből annyiban érthető – még ha ezt magyarázatként nem is fogadjuk el –, hogy Nyugat-Európa tapasztalta a megvalósult nácizmust, így át tudja érezni annak borzalmait, de a kommunizmust csak “futottak még” eurokommunista pártok ténykedésein keresztül. Amit pedig nem tapasztalunk, arra gyakorta érzéketlenek is vagyunk – hát még a saját és angolszászok bűneire.

Különösebben senkit sem érdekel, hogy a belgák hány millió kongóit gyilkoltak meg vagy éppen csak a kezüket vágták le, és arról sem igen beszélünk, hogy teremtették meg a mondvacsinált hutu–tuszi szembenállást Ruandában. Nincs éppen érdeklődésünk homlokterében, miket műveltek a francia erők Algériában. Nem háborodunk fel azon, hogy a világ első koncentrációs táborait az angolok hozták létre a búr háborúban, és kényelmesen lapozunk egyet, amikor az USA-ban a második világháborúban táborokba zárt japánok sokaságáról esik szó, hogy az őslakosok valamivel tényleg gyakrabban felhozott témáját most csak érintőlegesen említsem meg. Ezek a tudatalattink és a tudatos énünk közötti homályzónában lebegnek. Tudunk is róla, meg nem is. Schrödinger morális macskája. Elpusztult, de életben is van.

Nem fér bele a fejünkbe, hogy mi, a nagy nyugati eszmék birtokosai sem vagyunk Jók. Jobbak persze egy sor dolognál lehetünk, de Jók nem. És az egész nyugati világ abban a kulturális totalitarizmusban fetreng, hogy a mi vívmányaink és fejlődési ívünk a maximum, amit az emberiség elérhetett, mert mindenhol van 4G és hordhatnak miniszoknyát a nők. Ennél többre nem is vágyunk és kéjes örömmel tespedünk el a kényelem langyos mocsarában. Minden rendben van, és ha valamit, hát ezeket érdemes megvédeni. Nem árt, ha gyakran emlékeztetjük magunkat arra – például a debreceni szőnyegbombázásra való megemlékezéssel –, hogy azért nem vagyunk jobbak senkinél, mert emberek vagyunk. És az már csak ilyen sárkányfogvetemény, ami nem gonosz eszmék hatására válik gonosszá, hanem egyszerűen azért, mert lehetősége kínálkozik rá.