Hát ezt is megértük: az ukrán kulturális (?) vezetés a héten kivette az iskolai tanrendből Tolsztoj Háborút és béke című művét, mert az dicsőíti az orosz hadsereget. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen például Puskin köztéri szobrai is áldozatául estek a háborúnak Ukrajnában. De ne ítéljünk hebehurgyán: Lev Nyikolajevics valóban dicsőíti az orosz hadsereget, de nem úgy, ahogy az ukránok gondolják. Persze mélységesen orosz – ez abból is látszik, hogy a monumentális orosz regény első mondata így szól: Eh bien, mon price. (Ez vicc volt.)
Lev Nyikolajevics és műve valóban súlyosan nacionalista, és mélységesen orosz. Nézzük ezt a történetet.
A Rosztov-család vidéki birtokán vadászatra készül, lovon, kutyákkal. Natasa Rosztova természetesen kiköveteli magának a részvételt, sőt az alig tizenegy éves Petya Rosztov is.
Orosz előtt nincs akadály! Gyerünk!
– kiáltotta Petya, aki majd 1812-ben tizenöt évesen beáll a seregbe és egy partizáncsapat tagjaként hősi halált hal a Honvédő háborúban. (Igen, a Honvédő háborút nem Sztálin találta ki.)
Szergej Mihajlovics Prokugyin-Gorszkij fotója 1908-ban Tolsztoj Jasznaja Poljana-i birtokán. (A fényképész sajátfejlesztésű színestechnikájával.) Forrás: google.
Akár egy tatárlány
Gyülekeznek a vendégek, köztük az egyik szomszéd, aki azzal dicsekedik, hogy kutyájáért három falut adott. De jön egy rokon, a Bácsi – Tolsztoj nem írja le a nevét -, akinek loncsos lompos mélységesen orosz kutyája hősi küzdelemben elkapja a nyulat.
Az egynapos lovas vadászat után a Bácsi meghívja Rosztovékat udvarházába, ahol a cselédlányok döbbenve nézik a grófkisasszonyt, Natasa Rosztovát, hogyan üli meg a lovat.
Akár egy tatárlány!
A Bácsi meg azt mondja:
Ez aztán a grófkisasszony, tiszta sor, én még nem láttam ilyet!
Aztán megjelenik a Bácsi házvezetőnője. Na, neki van neve: Anyiszja Fjodorovna. Büszke orosz vendéglátóként hozza az ennivalót: fűszeres pálinka, gyümölcslikőr, gomba, barnalisztből sült írós lepény, méz, habzó méhsör, alma, nyers mogyoró, pirított mogyoró, mézes mogyoró, mézes és cukros befőtt, sonka, frissen sült tyúk. Natasa, a moszkvai úri módihoz szokott grófkisasszony ilyen finomat még nem evett.
A grófkisasszony és Anyiszja Fjodorovna
Az egyik cselédfiú balalajkázni kezd, és a Bácsi táncolni hívja Natasát. Erről így ír Lev Nyikolajevics:
“Azt csinálta, amit kellett, és olyan pontosan, olyan tökéletes pontossággal, hogy Anyiszja Fjodorovna, aki mindjárt odaadta neki a tánchoz szükséges keszkenőt, sírt is meg nevetett is, ahogy elnézte ezt a selyemben-bársonyban nevelt vékonyka, kecses és tőle oly idegen grófkisasszonyt, annyira meg tudta érteni mindazt, ami megvan benne, Anyiszjában, Anyiszja apjában, a nagynénjében, az anyjában
és minden orosz emberben.”
Hát igen, Lev Nyikolajevics is tudta, hogy mit jelent az, hogy mi egy vérből valók vagyunk.
Idő és türelem – ezek az én hős katonáim
De mi van az orosz hadsereg dicsőítésével?
Tolsztoj egyik tétele az, hogy semmit nem érnek a haditervek, mert egy igazi csatában semmi sem úgy lesz, ahogy azt eltervezték. Pláne ha mindenféle németek állítják össze. (Az orosz hadsereg fővezére német volt – Barclay de Tolly.)
Szóval nem Napóleon és Sándor cár dönt a dolgokról, hanem a népek elindulnak nyugatról keletre, aztán vissza. És Tolsztoj szerint Kutuzov érzi ezt. Tulajdonképpen senki nem akarja ezt a puhány, hedonista udvaroncot főparancsnoknak – de mégis ő lesz. Végül is orosz.
Kutuzov – vagyis Tolsztoj – egyébként nem győzi ismételgetni még a nagy visszavonulás közepette is, hogy
fognak még ezek a franciák lóhúst zabálni.
Meg ezt:
Idő és türelem – ezek az én hős katonáim.
Anton Pavlovics Sepeljuk: Kutuzov a borogyinói csatában (origo.hu)
A hadsereg szelleme
Tolsztoj – aki nem történelemkönyvet írt – Kutuzovról így ír:
Kutuzov, ősz fejét lehajtva, nehéz testében szinte összeroskadva azon a szőnyeggel letakart padon ült, ahol Pierre reggel látta, Nem tett semmilyen intézkedést, csak jóváhagyta vagy nem hagyta jóvá azt, amit javasoltak neki.
(…)
Sok esztendős katonai tapasztalatából tudta és vén eszével belátta, hogy egy ember nem vezethet száz- meg százezer embert, akik a halállal küzdenek, tudta, hogy az ütközet sorsát nem a főparancsnok parancsai döntik el, nem is az a terep, ahol a csapatok állnak, nem is az ágyuk meg az elesettek száma, hanem az a megfoghatatlan erő, amelyet a hadsereg szellemének neveznek, és ő ezt az erőt figyelte, ezt irányította, amennyire hatalmában volt.
Ezt olvasom a Népszavában: a Háború és béke új magyar fordításának készítője Gy. Horváth László arról nyilatkozott, hogy a regényben az orosz hadsereg ott nem támad, hanem védekezik. Ott Oroszország a megtámadott fél. Ott a franciák fosztják ki Moszkvát, hurcolják, majd hányják el hanyatt-homlok menekülve az ősi főváros kulturális és anyagi javait. Ott egy honvédő hadsereg parasztkatonái állnak helyt, és hullnak el ezerszám Borogyinónál. Ma Ukrajna van ebben a helyzetben. Ebben a képletben Tolsztoj orosz hadserege a mai ukrán hadseregnek felel meg.
“Hát holmi németek vagyunk…?”
Csak mellesleg jegyzem meg, Tolsztoj leír egy jelenetet Moszkva kiürítéséről, amit Kutuzov rendelt el – tulajdonképpen Sándor cár akarata ellenére. A Rosztov-család vagyonával felpakolnak egy szekérkaravánt, csakhogy vonul vissza Borogyinó alól a hadsereg és a sok sebesült. Az öreg grófné ragaszkodik ahhoz, hogy vigyék a cuccot, az apa tehetetlenkedik, de Natasa látja, mi zajlik az utcán és közbelép:
Szerintem ez olyan aljasság, olyan galádság, de olyan, hogy… én nem is tudom… Hát holmi németek vagyunk, vagy micsoda?
Aztán mindent ledobnak a szekerekről és viszik a sebesülteket. Natasa Rosztova nem német.
A nagy szárazföld egy kis északnyugati zuga
És aki eljut a mű Epilógusához, az 1595-ik oldalon talál egy bekezdést, amely Tolsztoj lesújtó véleményéről tanúskodik a nagy szárazföld egy kis északnyugati zugáról.
“Az új történelem az istentől származó hatalommal felruházott és közvetlenül az istenség akaratától vezérelt emberek helyébe vagy a rendkívüli, emberfeletti képességekkel megáldott hősöket, vagy a legkülönfélébb képességű embereket állította – az uralkodókon kezdve az újságírókig -, akik a tömegeket vezetik. A népeknek: a zsidó, a görög, a római nép régi, az istenségnek tetsző céljai helyébe, amelyek a régiek szemében az emberi mozgás céljának tűntek fel, az új történelem új célokat helyezett: a francia, a német, az angol nép üdvét, vagy az elvontság legmagasabb fokán:
az egész emberiség javát, civilizációját; emberiségen pedig rendszerint a nagy szárazföld egy kis északnyugati zugában lakó népeket értik.”
Nem csodálkoznék, ha az ukrán tanterv után az egész nyugati kánonból kitagadnák a Háború és békét – és magát Lev Nyikolajevicset.
Vezető kép: twittwr
Az idézetek Makai Imre fordításai; Magyar Helikon 1959.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS