A pócspetri ügy vádlottjait csak a rendszerváltoztatás után mentették fel. A tárgyaláson szóba került Péter Gábor és más felelősök neve, de érdekes módon nem említették azt a Vásárhelyi Miklóst, aki akkor már az egyik legbefolyásosabb politikusnak, ideológusnak számított. Pedig saját maga is elmesélte, hogy egyenesen egy autóban utazott le Péter Gáborral, az ÁVH vezérével és a később szintén sok mindenből kimosdatott Kádár Jánossal Pócspetrire. A karhatalom rendet vágott, aztán jöhetett a per, amelynek végén kivégezték az állítólagos gyilkost. Vásárhelyi megírta, ahogyan előtte és utána is mindent, amit akartak Rákosiék.
„Felmentették a pócspetri rendőrgyilkossági ügy vádlottjait” – írta 1990. január 18-án a Népszabadság. –
Dr. Strausz János tanácselnök Asztalos János, az egykori pócspetri plébános jelenlétében ugyanott hirdette ki a felmentő ítéletet, ahol csaknem 42 éve a Budapesti Törvényszék mint rögtönítélő bíróság hozott halálos ítéletet. Az ügyben Asztalos Jánost felbujtóként, Királyfalvi Kremper Miklóst mint a rendőrgyilkosság elkövetőjét vonták felelősségre. Az utóbbin még aznap este végrehajtották az ítéletet, a pócspetri plébánosnak viszont a köztársasági elnök megkegyelmezett, büntetését életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták. (Asztalos János 1956-ban szabadult, majd külföldön telepedett le.)
A bíróság a hallgatóság előtt részletesen megindokolta, milyen érvek alapján döntött bűncselekmény hiánya miatt a vádlottak felmentéséről. A korabeli politika a pócspetri eset ürügyén lényegében az egyházi iskolák tervezett államosítása ellen fellépőiket szerette volna megfélemlíteni. Ezért vádolta meg Királyfalvit annak a lövésnek a leadásával, amely az 1948. június 3-i pócspetri megmozdulás során halálos sebet ejtett Takács Gábor rendőrön.
Bár egyetlen tanúvallomás sem támasztotta alá a vádat, beindult a gépezet. Július 11-én már megszületett az ítélet, s a vélt elkövetőt még aznap kivégezték. A tisztázatlan halálesetből azért kellett szándékos bűncselekményt kreálni, mert ha nincs tettes, nincs felbujtó sem. Márpedig ez utóbbira az egyházellenes propagandában a hatalomnak feltétlenül szüksége volt.
Nem véletlen tehát, hogy Rákosi azonnal a helyszínre küldte Péter Gábort. A pócspetri plébános őrizetbe vételekor Kádár János szintén a községben tartózkodott. [És még valaki, aki velük együtt ment ki, de valamiért kimaradt a cikkből – MG]. A vád alátámasztása érdekében a kihallgatás során bántalmazták a vádlottakat és a tanúkat, s meghamisították a jegyzőkönyvet. A bíró maga javított Királyfalvi »beismerő« vallomásán, hogy azt szándékos emberölésnek állítsa be. Mint most a tárgyaláson kiderült, az ítélkező bírót, Olti Vilmost menet közben sűrűn ellátták politikai instrukciókkal, az ítéletet pedig kihirdetés előtt maga Rajk László belügyminiszter »stilizálta«.
Az ügyben eljáró hivatalos személyek a bíróság értékelése szerint durván megszegték hivatali kötelességüket, ezért az eredeti tényállást és bizonyítékokat az ítélet meghozatalánál nem lehet figyelembe venni.
Strausz János bíró először mondta ki a koncepciós perben intézkedő magas rangú hivatalos személyek – Rákosi Mátyás, Péter Gábor, Décsi Gyula, Olti Vilmos és mások – büntetőjogi felelősségét. A bíróság az utolsó tárgyalási napon ismertette a lakásán meghallgatott Péter Gábor tanúvallomását, aki a BM Államvédelmi Osztályának vezetőjeként működött közre a pócspetri ügyben.
– Rákosi telefonált – vallotta Péter Gábor –, hogy Pócspetrin egy rendőrt megöltek, menjek le és nézzem meg. Kádárt Rákosi küldte le, ami jelezte: nagyobb ügyet akart ebből csinálni. Ahogy jövök ki Asztalossal, azt kérdezi Kádár: megvan a pap? Mondom: hát itt van. Én nem tudom, hogy Kádárnak mi volt a feladata, lehet, hogy Rákosi benne jobban bízott. Nekem mindig az volt a véleményem, hogy annak a jegyzőkönyvnek, amit veréssel vesznek fel, nincs értéke. Rákosi nemcsak beavatkozótt, hanem irányította is az ügyet. Szerintem Rákosi agyában már formálódott a gondolat, hogy összefüggésbe hozza a pócspetri ügyet Mindszentyvel.”
Péter Gábor és Kádár János 1948-ban / Fotó: MTI
Nem szerette a veréssel felvett vallomásokat
Az időpont 1990 januárja. Még az első szabad választás előtt. Péter Gábort nem rendelik be, az öreg politikai bűnözőt budai otthonában látogatják meg. Az ajtón: Simon Péter.
Ügyes trükk: Simon Jolán és Péter Gábor nevéből rakták össze. Ahogyan Péter Gábor nevét is összerakták – kevesen tudták a valódit akkor: Eisenberger Benjámin.
Cinizmusa elképesztő: „Nekem mindig az volt a véleményem, hogy annak a jegyzőkönyvnek, amit veréssel vesznek fel, nincs értéke” – mondta. Most ezt hagyjuk lebegni.
Futó Dezső Pócspetriről
A Népszabadság cikkéből sok minden kimaradt. Például az, hogy a leghírhedtebb írás akkoriban éppen ebben a propaganda-lapban jelent meg. Pár hónappal a Pócspetri ügy felmentő ítélete előtt – 1989 tavaszán – felháborodott olvasói levél jelent meg a 168 Órában. A lap – ahogyan a Rádió ismert műsora – egy másik ÁVH-s, Ipper Pál „szellemi gyermeke” volt.
Ezt is ismerve nem meglepő, hogy egy állambiztonsági, hálózati kiadó állt mögötte: a Delta. Ez volt az a vállalat, amelyet felépítése idején az MNVK-2. tisztje vezetett. A 168 Óra elindításában az Ipper-tanítványok, azaz Mester Ákosék mellett az MSZMP KB korábbi hírhedt munkatársa, Agárdi Péter is komoly szerepet vállalt. Utóbbi mind a Tiszatáj, mind a Mozgó Világ elleni akcióikban is részt vett, együttműködve az állambiztonsággal.
[Cikkem itt].
De ekkor már reformer lap volt ez is, teljesen „természetes”, hogy megjelent ez az olvasói levél.
És elszabadult a földi pokol
„Tudják-e, hogy hol volt Kádár János 1948. június 5-én? Ki emlékszik ma már arra, hogy mi történt 1948. június 3-án? Egy kis Szabolcs megyei falun – Pócspetrin – kívül senki. Pócspetri lakosai is csak azért, mert június 3-án és a következő napokban szinte a falu egész lakosságát összeverték. […]
Hol kezdjem a történetet, hogy megértse a mai ember? Talán ott, hogy 1947. február végén Rákosi Mátyás és bandája a Vörös Hadsereg segítségével letartóztatta, elhurcoltatta a legnagyobb koalíciós párt főtitkárát, Kovács Bélát. Ebbe belerokkant, beleroppant a többségi Független Kisgazdapárt. Kovács Béla letartóztatása előtt is voltak már konstrukciós perek, de tulajdonképpen a pokol csak a pócspetri statáriummal szabadult el.
Ugyanis a kommunista párt már 1947 második felében belevágta csákányát az egyházakba. Elsődleges cél az iskolák államosítása volt. Június 16-án az úgynevezett parlament egyhangúlag megszavazta az Ortutai kultuszminiszter által benyújtott törvényjavaslatot az egyházi iskolák államosításáról, így került 6 és fél ezer iskola állami tulajdonba, 18 ezer tanár és tanító átvételével. De mi is történt Pócspetriben? Itt is, mint az ország egész területén, folyt az ádáz küzdelem az egyházi iskolák államosításáért.
1948. június 3-án, ahogy este kitódult a nép a templomból, a községháza köré sereglett, mert úgy tudták, hogy a képviselőtestület aznap este dönt az államosítás kérdésében. Ebben a kicsi községben még rendőrőrs sem volt. Csupán néhanapján járőröztek rendőrök. Hogy, hogy nem 3-án reggel már ott voltak. És este, mikor kitódult a nép a templomból, a járőr is a községháza bejárata előtti verandán ácsorgott. Ahogy a veranda köré gyűltek az emberek, a járőr leállt a lépcsőfok aljára, lezárva a községháza bejáratát. Ahogy sötétedett, egyre feszültebb lett a hangulat. A rendőrök csőre töltötték, sőt kibiztosították a fegyverüket. A tömeg mindenáron be akart jutni a tanácsterembe. Hiába volt kibiztosítva a fegyver, a tömeg nyomakodott felfelé a verandára. Ekkor történt a baj. Ahogy a rendőrök hátráltak a lépcsőn, Takács Gábor rendőr az utolsó lépcsőfoknál megcsúszhatott, és puskatusát rávágta a betonra. A fegyver elsült. A rendőrt eltalálta és meghalt...
Június 3-án éjjel 22-23 óra között már megérkezett a karhatalom. Másnap délelőttre már csatárlánc vette körül a falut. Úgy mondták, Pestről, Debrecenből, Bátorból egy hadosztályerőt vonhattak össze. Bent a faluban meg külön »nyomozók«. Június 5-én déltájban Budapestről autóval berobogtak a »nagy ágyúk«. A budapesti első titkár, Kádár János, Péter Gábor altábornagy, az ávó főnöke és a Szabad Néptől egy belpolitikai újságíró. […]”
Az olvasói levél szerzője Futó Dezső, a Rákosi-diktatúra idejének egyik legbátrabb újságírója. „Futó 1944-ben csatlakozott a német megszállókkal szembeni ellenálláshoz, és részt vett az embermentésben. A háború után a kommunista párt kritikusa lett, többször hangot adva a visszaélések elleni tiltakozásának, 1956 őszén pedig kiállt a forradalom és szabadságharc ügye mellett.”
És akkor lementek Péter Gáborral
Szóval lerobogtak a „nagy ágyúk”, Kádár János, Péter Gábor és a Szabad Néptől „egy belpolitikai újságíró”. Futó nem írta le – tudni biztosan tudta – a nevet vagy a 168 óra cenzúrázta? Nem tudjuk. De ismerjük a lerobogót. Hadd mesélje el ő. Az illető a rendszerváltoztatás után hosszú életút-interjút adott, ahol Pócspetrire is kitért. Mondandója megértéséhez közölnünk kell, hogy a citált részben éppen azt magyarázza el, hogyan is úszta meg a letartóztatást akkor, amikor Rákosiék a szociáldemokraták után önmaguk ellen fordultak. Hiszen ezt már fontos volt „megmagyarázni”:
„[…] én Péter Gáborral, de különösen Décsi Gyulával normális viszonyban voltam. Azt nem mondom, hogy ők túlságosan exponálták volna magukat értem, de az ő részükről nyilván nem indult volna el kezdeményezés arra, hogy engem elvigyenek, hiszen Décsit még az illegalitásból jól ismertem.
Péter Gábort honnan ismerted?
Amikor ’45-ben a háborús bűnösöket hazahozták, és az első perek, az első kihallgatások voltak, és ő ezzel nagy reklámot akart magának csinálni, akkor először a véletlen hozta úgy, hogy amikor Szálasiékat repülőgépen hazahozták, engem küldött ki a lap. Amit akkor írtam, az nagyon tetszett neki, és a továbbiakban mindig azt kérte, hogy én menjek ki tudósítani.
Sokszor beszélgettünk, kialakult közöttünk egy normális beszélgető viszony. Péter Gábor nagyon halk szavú ember volt, szívesen hallgatta a másikat, kérdezett külpolitikáról, világpolitikáról. Az a kép, ami bennem kialakult róla, nem felel meg a közhiedelemnek. Egyszerű és tanulatlan ember volt, de semmiképpen sem egy bunkó.
Décsi pedig olvasott, művelt, intelligens ember volt. A kapcsolatunk odáig megy vissza, hogy amikor a pócspetri dolog kirobbant, reggel egy nagy kocsi állt meg a házunk előtt, és fölvett engem.
Utána elmentünk Péter Gáborért, majd Kádárért, és hármasban mentünk le Pócspetrire, ahol már kész helyzet fogadott.
Az első riportot Pócspetriről egyébként én írtam a Szabad Népbe. Hogy milyen szituációkba kerülhet az ember, és hogy milyen szörnyűségeket követhet el, és hogy mindez mennyire a véletlenen múlik, azt ezen az eseten, a magam példáján tapasztalhattam. Mert én rémes dolgokat írtam Pócspetriről és mindarról, ami ott történt, de abból én nem találtam ki semmit, és magam nem nyomoztam ki semmit. Mindent annak alapján írtam, ami a már akkor teljesen elvégzett nyomozás alapján Décsi összefoglalójában állt.
Akkor még Rajk volt a belügyminiszter, de feltűnt nekem, hogy mégis Kádár ment Péterrel, és az egész úton Rajkot meg a Belügyminisztériumot szidták.”
Rajk itt még „hóhér” volt, de nem sokkal később ő következett. „Hogy milyen szituációkba kerülhet az ember” – mondta az újságíró.
Ő olyan „szituációkba került”, hogy Pócspetri előtt és után is gátlás nélkül uszított a diktatúra ellenségei ellen. Majd írunk arról a koncepciós ügyről, amelyet ő írt meg egy vezető ÁVH-s főtiszttel.
Haveri interjú a Beszélőben
Jó, nyilván mindenki tudja, hogy Vásárhelyi Miklósról van szó. Az interjú 2001-ben jelent meg az SZDSZ-es Beszélőben, tehát Vásárhelyiék „házi lapjában”. A kérdezők kedvesek, érdeklődők: Hegedűs B. András és Kozák Gyula. Előbbi közgazdász, szociológus, Vásárhelyi régi elvtársa: anno a Petőfi Kör titkára [annak valós történetét is meg kell írni egyszer.] És Ember Máriának a férje. Az ő testvére [Ember Judit] készítette a Pócspetriről szóló dokumentumfilmet.
Nem győzte tanítani. Vásárhelyi Miklós, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese beszámolót tart a Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek dolgozóinak aktívaértekezletén a június 17-én kirobbant kelet-berlini munkásfelkeléssel kapcsolatban. / MTI Fotó: Bartal Ferenc
„Pócspetri faluról, az iskolák államosításáról Ember Judit filmrendező készített dokumentumfilmet. A községben végigkérdezett mindenkit, aki részt vett a történtekben. A »nagyok« közül Kádár János nem nyilatkozott, dr. Olti Vilmos sem (a nyomozást ő irányította és ő volt a statáriális bíróság elnöke). Hallgatásba burkolózott dr. Décsi Gyula is.
Hallgatott Péter Gábor ávófőnök és helyettese, dr. Tímár István is. A Pócspetri dokumentumfilm ezért maradt csonka”
– írta Futó Dezső fenti olvasói levelében. Csonka lett valóban.
Folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS