A Ryanair vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetnivalót – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán, aki azt is hangsúlyozta, hogy a multinacionális cég a profitot védi, nem pedig a magyar családokat. Közleményében a miniszter kiemelte: “bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal”.
Reméljük, hogy nem ilyen arroganciával kezelik az utasok problémáit, bár a kialakult gyakorlatuk nem túl empatikus a tapasztalatok szerint
– jegyezte meg.
Nem értjük a kettős mércét. Ha a Ryanair ugyanilyen adót például Németországban, Hollandiában, Svédországban és Franciaországban gond nélkül, jogkövető módon befizet – és ezzel kapcsolatban semmilyen problémát nem jelez –, miért épp a magyar eljárással akad gondja
– fogalmazott a gazdaságfejlesztési miniszter. Hangsúlyozta: persze teljesen érthető, hogy egy multinacionális cég a profitot védi, nem pedig a magyar családokat.
Mindenkitől elvárjuk azonban a tisztességes és jogkövető magatartást – a Ryanairtől is. Aki pedig nem így lép fel, azzal szemben a magyar hatóságok intézkedni fognak
– fogalmazott.
Forrás: MTI; Fotó: airportal.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS