Úgy tűnik, a Jobbik nemcsak következmények, de szégyenérzet nélküli párt. Mi sem tanúskodik erről jobban, mint az, hogy az erőszakbotrányba keveredett Földi István is indulhat az elnöki posztért a párt július másodikára előrehozott tisztújító kongresszusán.
Július 2-án tartja előre hozott tisztújító kongresszusát a Jobbik, ahol az erőszakbotrányba keveredett, Jakab Péter egyik legfőbb bizalmasának számító Földi István, illetve a Jakab Péter lemondását megelőző puccskísérletben szerepet vállaló Ander Balázs is indulhat a Jobbik elnöki posztjáért. Információink szerint rajtuk kívül Gyöngyösi Márton, a párt jelenlegi EP-képviselője is jelölteti magát. Az elnöki pozícióra aspirálóknak egy napjuk maradt a szándéknyilatkozatok leadására – tudta meg a Magyar Nemzet. Ezzel elég egyértelmű helyzetet teremtett a párt: míg Gyöngyösi Márton az „arany középutat” választva indul az elnöki posztért, addig indulása esetén a Jakab-féle vonalat az a Földi István vinné tovább, aki ellen személyi szabadság megsértése miatt indult nyomozás a tavaly decemberi, ököritófülpösi molesztálási ügyben. A Jakab-elleneseket Ander Balázs képviselné a pártban. Bármilyen döntés is születik július elején, az újabb pártszakadás szinte borítékolható.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS