A Ryanair sajtóosztálya szerint hazugság az az állítás, miszerint tömegével mondják vissza utazásaikat a magyarok. „A Magyar Nemzet állításai hamisak és egyértelműen kitaláltak” – nyilatkozta a 24.hu kérdésére a Ryanair sajtóosztálya. A lap ugyanis értesüléseire hivatkozva azt írta: „többségében elutasítják az utazók, hogy a légitársaságok az extra nyereségük után fizetendő adót a jegyárakban egy az egyben áthárítsák a vásárlóikra”.
Úgy értesültünk, hogy a Ryanair diszkont-légitársaság fogyasztóvédelmi eljárás alá vont, visszamenőleges árképzésére válaszul a már kifizetett júliusi jegyek hatvan százalékát a cég által megadott csütörtöki határidőig az utasok lemondták, azaz inkább visszakérik az eredeti árat
– fogalmaztak a cikkben. A Ryanair azonban a 24.hu-nak küldött válaszában jelezte, hogy a július 1. után a Ryanairrel utazó utasoknak kevesebb mint 3 százaléka élt azzal a lehetőséggel, hogy lemondja a jegyét az eredeti ár visszatérítése mellett. Egyúttal hozzátették, hogy a lemondott helyek most újból megvásárolhatóak lesznek a magyarok számára.
97 százalék úgy döntött, hogy kifizeti Nagy Márton veszteséges légitársaságokra is kivetett idióta extraprofitadóját
– fogalmazott a cég válaszában. Majd leszögezték:
Nagy miniszter úrnak most bocsánatot kell kérnie azoktól a magyar családoktól, akiknek az »idióta pluszadó« miatt magasabb árakat kell fizetni.
A szóhasználat egyébként nem újdonság a Ryanair részéről, hiszen korábban a légitársaság vezérigazgatója egy interjúban idiótázta le a minisztert.
Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS