A Magyar Nemzet értesülései szerint V. Naszályi Márta veheti át Szabó Tímea helyét a Párbeszéd tisztújítása után. Kiszelly Zoltán politológus szerint a társelnöki rendszer Magyarországon önmagában kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egy párt erre építse a népszerűségét, de az I. kerületi polgármester helyben hasznot húzhat a pozíció megszerzéséből.
V. Naszályi Márta is indulhat a Párbeszéd társelnöki posztjáért – értesült a Magyar Nemzet több forrásból is a budapesti I. kerület polgármesterének környezetéből. A lap megkereste ez ügyben a mikropárt politikusát, aki nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információt. Csak annyit közölt, hogy a kellő időben fogja tájékoztatni a közvéleményt döntéséről.
Amennyiben V. Naszályi Mártát valóban társelnöknek választják, az azt is jelentené, hogy bekerülne Gyurcsány Ferenc „Elnökök” Signal-csoportjába, rendszeresen részt vehetne a baloldali pártok vezetőinek egyeztetésein, ami komoly előnyökkel járna számára. Például abban az esetben, ha lesz helyi szinten is előválasztás az önkormányzati választások előtt, V. Naszályi könnyebben kialkudhatná ellenfelei visszaléptetését, hogy újra ő indulhasson a budavári polgármesteri székért
– vélekedett Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.
Mint ismert, a választási kampány alatt a baloldali pártok elnökei egy, a Signal alkalmazásban létrehozott csoportbeszélgetésben rendszeresen egyeztettek. Ebből tette ki Gyurcsány Ferenc Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet a választási kudarcuk másnapján.
Kiszelly Zoltán megjegyezte: az egy férfi–egy nő társelnöki rendszer Magyarországon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. V. Naszályi indulása azért sem lenne meglepő, mert lapértesülések szerint az eddigi női társelnök, Szabó Tímea nem akar újra a párt vezetője lenni. Ezt egy zárt párbeszédes Facebook-csoportban jelentette be még tavasszal, döntését a választási kudarccal indokolva. Karácsony Gergely már ezt megelőzően nyilvánosan egyértelművé tette, hogy a tisztújításon nem célozza meg újra a társelnöki posztot, maga helyett pedig Tordai Bencét ajánlotta a pozícióra.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS