
Korlátozta a Facebook Máthé Zsuzsa hivatalos oldalát, miután a Budapest Pride szervezőinek üzent bejegyzésében. A Szent István Intézet igazgatója azt vetette fel az LMBTQ-lobbi rendezvénnyel kapcsolatban, hogy a majomhimlő terjedésére való tekintettel idén halasszák el.
Máthé Zsuzsa felhívással fordult a Budapest Pride főszervezőihez, amelyben azt vetette fel, mi lenne, ha a szervezők a homoszexuális emberek egészségének védelme érdekében és hazánk egészségügyi ellátórendszerének kímélete céljából, valamint egy esetleges magyarországi járványgóc kialakulását megelőzendő idén elállnának a Budapest Pride megrendezésétől. Az intézetigazgató szerint ugyanis látható, hogy Európa-szerte az azonos nemű alkalmi szexuális kapcsolatok számának megsokszorozódásával járó Pride-hónap összefüggést mutat a majomhimlő gyors terjedésével. A közelmúltban a bécsi Pride-vonulás idején megtartott családpárti tüntetésen is felszólaló Máthé Zsuzsa azzal zárta sorait:
Annyi a baj, gond körülöttünk, jó volna nem tetézni.
A Facebook cenzorai azonban nem nézték jó szemmel a felvetést. Először csak törölték bejegyzését, majd később, amikor újra kitette bejegyzését a törléssel kapcsolatos kommentárral együtt, egy napra korlátozták is. Egy napig nem írhat sem bejegyzést, sem hozzászólást, továbbá nem vehet részt csoportokban két teljes napig. Ami viszont a közösségi oldalt aktívan használó véleményformálók számára talán a legnagyobb büntetés, hogy bejegyzéseit 29 napon át hátrébb sorolja az algoritmus a böngészők hírfolyamában, így gondolatai, felhívásai jóval kevesebb felhasználóhoz juthatnak el. A közösségi oldal nem adott lehetőséget arra, hogy a kereszténydemokrata intézet vezetője reklamációt nyújthasson be, vagy a helyzet felülvizsgálatát kérje.
Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
lótetü
2022-06-23 at 06:34
Liberálfasizmus.
Viszont ez az oldal miért kussol tegnap óta?:Egy amerikai katona szerint folyamatosan hazudott a nyugati sajtó Ukra…
László54
2022-06-22 at 21:22
A köcsög felvonulást már az első alkalommal be kellett volna tiltani,a dísz buzikat a tv.reklámozza mit várunk ezek után. Végig verni a díszes társaságot oszt jó napot!
Namond
2022-06-22 at 16:37
Orbán Viktor Fakebook oldalán kell az ilyen felhívásokat közzé tenni.
Azt nem tiltja le a Fakebook moderátora, tartalom ellenőrzője.
Próbálja ki Máthé Zsuzsa, kérve Orbán támogatását és az olvasók szavazatát.
Rakovszky István
2022-06-22 at 14:12
A “pride”-en való külföldiek rsztvételét be kell tiltani.
Aki ilyen Np-re merészkedik és vonulni akar, azt azonnal letartóztatni és az első géppel Arábiába száműzni. Hogy ott mit kezdenek velük az nem a mi dolgunk.
Ha az EB nyvalyog, akkor azokat Észak Kóreábe kell küldeni‼
bl
2022-06-22 at 14:11
“Agyamban kopasz cenzor ül, minden szavamra ezer fül, valaki helyettem gondolkodik, valaki helyettem álmodik. Nem nyerhetek, nem veszthetek, ha nem leszek, hát nem leszek. Szabadíts meg a gonosztól, szabadíts meg a gonosztól, szabadíts meg a gonosztól..”
A facebook, az antiszociális szélsőbalos vislekedésmintákat erőltető, érzékenyítő szervezet. Szénné kell perelni a törlésért is, meg azért is, hogy a gyerekek csoportjaiban megengedi az erőszakpornó és a perverzpornó jelenlétét. Egyetlen ilyen bejegyzés akkor károkat okoz a gyerekek lelkében, amit már semmi se hoz majd helyre később, aminek RONCSTÁRSADALOM LESZ A VÉGE. A kukában helye az összes fejletthaladó szemétnek. A PS például azért lett letiltva a youtube-on, mert a belső levelezésben egy pedofilügyről leveleztek. NEM SÜL LE A BŐR A KÉPÜKRŐL, AZZAL TÁMADNI AMI AZ Ő BŰNÜK!!!
hupa
2022-06-22 at 13:13
Mi az a fészbuk?
Ezek szerint
2022-06-22 at 11:33
Máthé Zsuzsinal szelídebb már csak egy nyuszi lehetne. Szeretik is a Facebook Farkasok. Megenni.
Orientál
2022-06-22 at 11:10
Majomhimlő szándékos terjesztése miatt fel kell jelenteni a Facebookot és több 100 millió forintos büntetést érdemel mert a fertőzést terjesztő gátlástalan homoszexualitást propagálja ezzel a letiltásával is és ez a fertőzés egyre inkább megterheli az állami költségvetést.
Füge
2022-06-22 at 10:49
Egyszerűen nem kell engedélyezni, sőt örökre be kell tiltani mindden ilyen és hasonló rendezvényt. Buzuljanak a négy fal között, de amint kihozza az utcára a legszigorúbban kell fellépni. A normális emberek nem mutogatják a normalitásukat.
Az egész pride egy gusztustalan degenerált provokatív valami. Nem nevezném rendezvénynek, mert azt a szintet nem éri el.
undorítóak vonaglása a pride, nem kérjük
2022-06-22 at 10:37
A pride egy aljas provokációja a fajtalankodó, természetellenes és igen kóros képződményeknek.
Az undorító, emberi mivoltukból kivetkőzött, takonygerincű buzeránsok vonaglására nem tart igényt egy normális társadalom.
Ezért tartjuk távol ezeket a beteges nyikhajokat a gyermekektől, fiataloktól és mindenkitől, akiket megakarnak rontani a farbatológus állatok.
Erővel fellépni ellenük, egy rezervátumban örömködjenek, jó messze a tisztességes magyar nemzettől.
Etel
2022-06-22 at 09:55
Máthé Zsuzsanal szelídebb jelenség ha van is, kevés. Hallottam pár megnyilatkozását, mind megértő, cseppet sem gunyoros vagy kirekesztő, ha az lenne, nem szívesen hallgatnam.
Igaz, a Facebookot nem olvasom, meg is vagyok lepve, hogy ott nyilatkozik. Valószínűleg idomult az ottani hangvételhez, ahol prédakent lesik, kibe, hogy lehet belekötni.
Namond
2022-06-22 at 09:50
Máthé Zsuzsa Orbán Viktorhoz forduljon felhívással, hogy tegye közzé Fakebook oldalán;
A Budapest Pride főszervezői a GAY PRIDE szervezői, a homoszexuális emberek egészségének védelme érdekében és hazánk egészségügyi ellátórendszerének kímélete céljából, valamint egy esetleges magyarországi járványgóc kialakulását megelőzendő álljanak el a Budapest Pride megrendezésétől.
Mikia36
2022-06-22 at 09:48
K
2022-06-22 at 06:58
Teljesen igazad van!
A magyar hazánk évszáados hagyománya a kereszténység!
Az ilyen libernyákok és a pofakönyv ezt megpróbálják fellazítani, mert ők ezeket tanulták a nagy amerikában.
Nézd meg Kamugeri-t vagy a Porszívó ügynököt, de ne feledd a Szamuely fiúkat (Momentum) sem, csak arra játszanak, hogy mi kersztények el legyünk tiporva. Nézd meg Amerika kialakulását: az 1600-s években elindultak szerencsét próbálni angliából azok a szerencsevadászok, akik nem tudták elfogadni sem a katolicizmust, sem az anglikán egyházat. Kreáltak aj Újvilágban mindenféle önjelölt akármiket, majd ezeket exportálták, így jöttek a Gyülisek is ide.
Nme önjelölt próféták kellenek ma a világnak, hanem a hit.
És nem kellenek ezek az LMBTQ senkiháziak.
Különben igazuk volt a ókori görögöknek, ezeket ledobálták a Taigetoszról.
Ha mégis esetleg lesz felvonulás, biztosan elmegy Kamugeri is. Talán…, és annyi!
Namond
2022-06-22 at 09:46
Nem kellene a Fakebook-ot bevonni az extraprofit adó alanyai közé?
Netán valemely vezető politikus megegyezett a Fakebook-al, hogy az Ő posztjait nem bántják, akkor nem kell adót fizetniük?
Mentesség esetén nem engedi a parlament elé, az IM által kidolgozott törvényt a big tech cégek social media vállalkozásai, hazai működése engedélyezéséről, működésük szabályairól és közteherviselési kötelezettségükről?
Judit
2022-06-22 at 09:34
Teljes mértékben igaza van Máthé Zsuzsának.!!!
Na meg az itt hozzászólók írásának is, többek között:
” K”–“Bakonyi Gábor “–” Nahát “.!!!
Nagy Péter
2022-06-22 at 08:51
Ingyen műfaszt minden buzinak!!! A transzoknak 2-öt!!!
K
2022-06-22 at 08:42
A maradi liberálisok is cselekednek, így velük szemben is csak a cselekedetnek van helye , sok beszédnek sok az alja.
Az az ország ahol nincs cselekedet a negatív káros dolgokkal szemben, az tulajdonképpen támogatja a negatív eseményeket, még akkor is ha látszólag ellene szól.
Csak a cselekvés a megoldás, a szó elszáll, és egyébként is a szó lehet megtévesztés is.
Andromeda
2022-06-22 at 08:18
Ungarn über alles !
Szerintem nincs igazad, a kőkemény, “nyugat” által fenntartott diktatúrában sem lehetséges a nyílt szembenállás. Mint ahogy nem volt lehetséges a szovjet diktatúrában sem. Csak úgy lehet, ahogy az Újszövetség leírja: legyetek szelídek, mint a galambok, és okosak, mint a kígyó.
Andromeda
2022-06-22 at 08:12
Kőkemény diktatúra van. Bizonyos szempontból sokkal rosszabb, mint a szovjet diktatúra. Azért rosszabb, mert a magyarok rendkívül pozitívan és konstruktívan álltak hozzá a “nyugathoz” 1989-1990 tájától. És mit kaptunk tőlük? 1990-től kezdve a magyarok “nácik” a propagandákukban, ezt ugatja már 32 éve a valóban náci Németország is Magyarország ellen. Mindenünket elprivatizálták. Egyenesen elképesztő, és hánynom kell, hogy a Balaton csokiszeletet és a Boci csokit Ukrajnában gyártják. Szerintem minden magyarnak bojkottálnia kellene minden hagyományos magyar terméket, amelyet már nem Magyarországon gyártanak.
Visszatérve a FBra: alternatív online közösségek kellenek. Lehetséges, csak akarni kell.
1 Enaki
2022-06-22 at 08:12
Màthè Zsuzsa helyesen tette,hogy felhìvta a pride szervezőinek figyelmèt arra,hogy a jelenlegi körūlmènyek között nem alkalmas a pride felvonulàs. Egyèbkènt is,szūksègtelen ez a felvonulàs,mert tudjuk,hogy vannak,lèteznek. Elègszer halljuk hangjukat az irott sajtòn ès a Mediàn keresztūl.Nem vagyok kivàncsi ràjuk.
Józsi
2022-06-22 at 08:12
Kedves Zsuzsa,
gyűlölet valószínűleg nincsen a bejegyzésében, de biztosan nem véletlen ez a mesteri fondorlatot feltételező “titkos üzenet”, a magam részéről csak gratulálni tudok hozzá! A facebook cenzorait pedig ütődöttek táborából verbuválják, voltam már letiltva egy festményen szetreplő női akt publikálása miatt is.
Antónia
2022-06-22 at 08:07
A libernyák cenzúra eddig háromszor tiltott ki véglegesen a faszbukról, mivel a liberálszocialista kutyaharapást szőrivel kommentáltam.
Sajnos még mindig nincsen hazai, jobboldali alternatívája.
NE TE KÉRJ BOCSÁNATOT!
2022-06-22 at 08:06
BRAVÓ MÁTÉ ZSUZSA!!!!
RESPECT A BÁTORSÁGODÉRT, TISZTASÁGODÉRT.
MARADJ IS MEG ILYENNEK.
VARGA ÉS PINTÉR! KAPÁS VAN!
2022-06-22 at 08:05
Ne mentegetőddzön!
Én igenis utálom az egész gendrefasiszta mozgalmat,
semmiben sem különbözik a kommunista faasizmustól, a fasiszta kommunizmustól.
Ideológiai és most már biológiai alapon erőszakolja meg a világot.
.
BE KELL TILTANI A PRIDE-OT, MERT NEMCSAK A GYEREKEK, A FIATALOK LELKI, SZELLEMI, FIZIKAI EGÉSZSÉGÉT VESZÉLYEZTETI, HANEM MINDEN EGÉSZSÉGES, NORMÁLIS EMBERÉT!
.
A KORMÁNY FELADATA ÉS KÖTELESSÉGE, HOGY KITILTSA ŐKET AZ ORSZÁGBÓL!!!
Ungarn über alles !
2022-06-22 at 07:41
nem igaz hogy ha távoli/harmadik világbeli országok végzetesen letudják lassítani(hovatovább lezárni) a faszbukkot – akkor mi ne lennénk képesek rá ???
(köp-köd-mert ez csak a kormány stupid beszariságát jelzi)
Nahát
2022-06-22 at 07:39
Teljesen jogos volt Máthé Zsuzsa hozzászólása, ráadásul mérsékelten tette, mégis rögtön rásütötték a gyűlölködést. Mi gyűlölködés van abban, ha a Pride rendezőit önmérsékletre, józan belátásra, a homoszexuális és áttételesen a többi magyar ember védelmére szólítja fel? A sorosista globális Pride-mozgalom keresztülviszi az akaratát, akkor is, ha ártanak a híveiknek, ha ártanak az országoknak. Azt is ki kellene vizsgálni, hogy a majomhimlőn kívül milyen mértékben befolyásolja az évenkénti Pride rendezvénysorozat az AIDS és egyéb nemi betegségek, valamint a koronavírus és a kábítószerhasználat terjedését!!! És akkor még nem is szóltam a Pride-re rákapcsolódó pedofil-mozgalomról.
Bakonyi Gábor.
2022-06-22 at 07:39
2018-ban, a választások előtt annyira felerősödött a Facebook-on a cenzúra, hogy elegem lett belőle egyszer s mindenkorra. Akkoriban a migránsok beözönlése volt a fő téma, én pedig azt írtam, hogy nem a mohamedánokkal van a fő gond, mert azok többségükben becsületes emberek, hanem a bal-libesek gerjesztik mesterségesen a bajokat. No, ezt minősítették gyűlöletbeszédnek…
Amikor az EU-t bíráltam, akkor fogyatékos kisebbség elleni úszítás lett a vád. Számomra képtelenségnerk tűnik, hogy felelős tisztségviselők (szellemi?) fogyatékosnak minősülve bújhassanak ki minden felelősség alól, és váljanak bírálhatatlanná… A Facebook gyakorlata viszont ilyen. Egyébként a panaszom miatt újabb letiltást kaptam, mint megátalkodott…
A Twitterről egy ártatlan szóvicc miatt tiltottak le örökre: Sargentini nevével mertem tréfálkozni, miszerint sohasem tudja majd tisztára mosni a nevén esett foltot. Tudom, hogy nem szép dolog szóvicceket elsütni, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Aki ilyen névvel pont a magyarokba köt bele, az ne csodálkozzon rajta…
Hunor
2022-06-22 at 07:33
A társadalmunk nagy része ellenzi ezt a felvonulást. De vonulhatnak. Kinek jó? Még nekik sem.
Nick Rivers
2022-06-22 at 07:26
Miért kell esedezni emiatt a szar fosbúk miat. Ez egy informatikai trágyadomb. Azt sem egészen értem miért használják. A Facebook egy informatikai hulladék, egy bug shift+del.
Zorro
2022-06-22 at 07:22
Kedves K! Maximálisan igazad van,100%! Nekem sincs facebook-om,bár én fosbuknak hívom. Annyit ér. Egyébként,arra szolgál,hogy,bizonyos országok,mélyreható elemzéseket készítsenek az adott ország lelki,szellemi és gazdasági állapotáról. Valamint az ifjúság megrontásának lehetőségéről. A szabadság belengetése csak álca. Úgyhogy a javaslatom,mindenki felé,hogy szüntesse meg.
A Nagy Testvér figyel téged
2022-06-22 at 07:03
Jajajajajjjjj…. jó hogy bocsánatot nem kér a retek Cukorhegyi baromtól! Mikor lesz már jól megfingatva a Faszbukos társaság csak úgy jogállami módon, államilag?
K
2022-06-22 at 06:58
Nekem nincs facebook fiókom, és nem is volt és nem is lesz.
A facebook egy antiszociális autoriter, diktatórikus eszköz, aki belép egy fiókkal ,…. erre a fenti jogtalan emberellenes hozzáállásra számíthat.
*****
A náci liberális felfogás szerint a Föld túlnépesedett, ezért van szükség az ember szaporodásának csökkentésére bármilyen eszközzel, mint például az LMBTQ és a gender. Az az ENSZ véleménye is.
Ezért kellene az olyan lakosságcsökkentő eseményeket megszüntetni mint a Pride, mert egyébként is hazánk nemzetbiztonsági érdeke a hazán lakosságának szaporodását gátoló tényezők beszüntetése mint a Pride.
A Föld esetében sem indokolt a lakosságcsökkentés, de hazán esetében pedig pláne , mert hazánkban nincs a lakosság túlszaporodva.
*****
Hazánk alkotmánya keresztény, és a kereszténység bűnnek tartja a homoszexuális cselekedetet, mint például a Pride.
A Pride keresztényellenes, és a magyar keresztény alkotmányt sértő esemény.
Máthé Zsuzsi egy hős.