Elsöprő győzelmet arattak vasárnap a Fidesz-KDNP jelöltjei országszerte. Mintegy 70 településen tartottak időközi önkormányzati választást, ebből 14 városban, illetve 4 fővárosi kerületben zajlott le. Az ellenzéki pártok jelöltjeinek mindössze egyetlen budapesti kerületben, Káposztásmegyeren és egy vidéki városban, Gyöngyösön sikerült megnyerniük a választást. A jobboldal egyik legnagyobb sikere Szegeden jött össze, a Botka László vezette ősbaloldali városban 60 százalékos eredménnyel verte Ruzsa Roland, a Fidesz jelöltje az ellenzéki pártok közös jelöltjét, Komjáti Zoltán Gábort, aki az Összefogás Szegedért színeiben indult. Ruzsa Roland a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, a lejárató kampánnyal szemben személyes találkozásokkal vette fel a versenyt, a Szeged-kiskundorozsmaiak pedig megmutatták, hogy nem vevők a gyűlöletre. Azt is kihangsúlyozta, Szeged bármennyire is elkönyvelten baloldali város, az utóbbi időben egyre inkább érezhető az elmozdulás jobbra.
Szeged 1-es választókerületében, Kiskundorozsmán összesen négy jelölt közül választhattak a szavazók. A Fidesz-KDNP, az Egységben Szegedért, a Kétfarú Kutya Párt és egy független jelölt szerepelt a szavazólapon. Az időközi választást azért kellett tartani, mert a városrész előző képviselője, Mihályffi Béla (Fidesz-KDNP) tavasszal megnyerte az országgyűlési képviselőválasztást.
Kiskundorozsma inkább jobboldali elköteleződésű az ősbalos Szegeden. Nem véletlen, hogy a baloldali pártok is egy jobbikos jelöltet támogattak a választókerületben. Komjáti Zoltán azóta is nyíltan radikális nézeteket vall, hogy pártja Gyurcsányékkal szövetkezett. Jól tudták, hogy a körzet kemény meccs lesz, Mihályffi Béla 12 éven át képviselhette a dorozsmaiakat, vezette a részönkormányzatot. A Fidesz-KDNP jelöltje ellen, Ruzsa Roland ellen a legdurvább lejárató kampányt folytatták, főként a Jobbikhoz köthető Alfahír segítségével. Hírhedt Békés megyei nagyvállalkozónak állították be, akinek a vállalkozásának sincs köze Szegedhez, támadták a családját, a szüleit, ifjúkori DJ múltja miatt még az éjszakai élet hírhedt alakja bélyeget is megpróbálták beállítani. Ruzsa Roland szerint sikertelenül.
Való igaz, hogy Békés megyében, Méhkeréken élten korábban, de 10 évvel ezelőtt éppen a vállalkozásom miatt költöztem Kiskundorozsmára. Itt telepedtem le, itt nősültem meg és itt született a két gyermekem – mondta a PestiSrácok.hu-nak Ruzsa Roland.
Felidézte, hogy nagyon kevés idejük volt kampányolni, felkészülni a választásra. Két és fél hónap. Igyekezett a lehető legtöbb választópolgárhoz személyesen eljutni, hogy megismerjék az értékrendjét, amit képvisel. A kampány alatt azt tapasztalta, hogy Szegednek ezen a részén elsősorban az ember számít egy választás során, sokkal kevésbé a pártpolitika. Arról is beszélt portálunknak az új szegedi önkormányzati képviselő, hogy minden lejárató akció, amivel támadták az elmúlt hetekben, a visszájára sült el.
A szüleim termelők, én egy zöldségfelvásárló vagyok. A Békés és Csongrád megyében megvásárolt zöldséget értékesítem tovább. Nagyon sok, nem csak hogy szegedi, hanem kiskundorozsmai embernek adok munkát. Ezért amikor hírhedt Békés megyei nagyvállalkozónak tituláltak, az az itt élőket nem elbizonytalanította, hanem felháborította, hiszen ismernek
– mondta Ruzsa Roland.
Azt is elmesélte, hogy a választási előtti napon utcabált tartottak. Mihályffi Béla megkérte, hogy mivel fiatal korában lemezlovas volt, fél órára álljon a pult mögé és gondoskodjon ő a zenéről.
Ahogy fogadtak, ahogy reagáltak erre az emberek, annak hatására éreztem meg először, hogy meglehet ez a választás. Nyerhetek
– folytatta.
Ruzsa Roland szerint, ami feltette az i-re a pontot, az volt, amikor a kampányban csak azért, hogy őt gyengítsék, egy egész magyar települést “lerománoztak”.
Méhkerék, ahonnan származom, ahol a szüleim élnek és gazdálkodnak egy román nemzetiségű település, de nem románok, hanem magyarok lakják, akik a határ közelsége miatt nagyon jól beszélnek románul is. De ezért románnak titulálni egy egész települést, kimondottan visszatetsző volt
– jegyezte meg a képviselő. Hozzátette, hogy ha mindez nem lett volna elég, az utolsó héten még a plakátjai is letépkedték. A kampány során közel 1500 háztartásba jutott el és mindenhol azt tapasztalta, hogy az embereknek elegük van a gyűlölködésből és félelemkeltésből. Emberközeli, építő politikára van szükség. Ruzsa Roland a szegedi közgyűlésben is ezt a szemléletet szeretné követni.
Mihályffi Béla országgyűlési képviselőnk mindenben a segítségemre lesz, ezen kívül elsősorban az ott élő emberekkel szeretnék együttműködni. Rájuk számítok. A városvezetéssel, képviselő-testülettel mindabban együttműködő kívánok lenni, ami a dorozsmaiak érdekeit szolgálja
– jelentette ki Ruzsa Roland.
Arra számít, hogy sokat kell majd csatázni a jelentős baloldali fölényű testületben, de felkészült a határozott érdekképviseletre. Botka Lászlóval eddig csak egyszer találkoztak, így a kapcsolatuk is az origóból indul. A csatákra egy hete van felkészülni az új képviselőnek, a jövő héten ugyanis már testületi ülés lesz. Az előrejelzések szerint Botka László drasztikus megszorításokra készül, ezek tervezetét viszik a testület elé.
Fotók: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS