Törökországban ideiglenesen felfüggesztették a Deutsche Welle (DW) német nemzetközi közszolgálati csatorna, valamint az amerikai Voice of America (VOA) amerikai kormányzati műsorszolgáltató internetes oldalait, amiért a török műsorszolgáltató hatóság (RTÜK) szerint egyik külföldi szolgáltató sem rendelkezik a megfelelő engedéllyel a törökországi működéshez.
A DW péntek reggel megerősítette, hogy a 32 nyelven elérhető internetes szolgáltatásainak mindegyikét felfüggesztették Törökországban. Az RTÜK hónapok óta ideiglenes felfüggesztésre figyelmeztette a DW-t és más külföldi szolgáltatókat, miután a hatóság hivatalos engedélyhez köti működésüket. A DW elutasította a műsorszolgáltatások engedélyhez kötését és nem nyújtott be kérelmet az engedélyre, az ugyanis szerintük “lehetővé tenné a szerkesztőségi tartalmak cenzúrázását a török kormány számára”. Az engedélyeztetés ellen jogilag terveznek fellépni, a tartalmak elérésének blokkolásai miatt pedig – a DW pénteki nyilatkozata szerint – pert indítanak.
Törökországban a médiaplatformok jórésze kormányzati irányítás alatt áll, ezáltal azok tartalmát is szigorú szabályozásokhoz kötik. Az RTÜK leszögezte, hogy csakis abban az esetben kérvényezi a felfüggesztések feloldását, ha a DW és a Voice of America is benyújtja engedélykérelmét.
Frank Überall, a német újságírói szövetség elnöke szerint “politikailag motivált” a DW ellen meghozott döntés. Az RTÜK szerint, mivel sem a német, sem az amerikai műsorszolgáltató nem adta le engedélykérelmét, a tartalmak elérésének felfüggesztése összhangban áll a török jogszabályokkal.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin
Facebook
Twitter
YouTube
RSS