Az Egyesült Államok kormánya minden lehetőséget kiaknáz annak érdekében, hogy törvénybe foglalja a globális minimumadót, még akkor is, ha a szenátusban demokrata párti ellenzésre is talált a megállapodás – nyilatkozta Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a világ legfejlettebb és legnagyobb gazdasággal rendelkező országok (G20) pénzügyminisztereinek az indonéziai Bali szigetén rendezett találkozóján, szombaton.
A kétnapos indonéziai esemény végén Yellen újságíróknak elmondta, hogy a G20-csoport pénzügyminiszterei sok égető kérdésben konszenzusra jutottak, annak ellenére, hogy az Ukrajnában zajló orosz háború miatt akadtak nézeteltérések. Ez utóbbi ugyanakkor megakadályozta, hogy a jelenlévők közös nyilatkozatot adhassanak ki a találkozóról. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok jelenlegi vezetése elkötelezett a közel 140 ország együttműködésével létrejött globális minimumadó bevezetése mellett, ami, a pénzügyminiszter szerint “igazán fontos globális kezdeményezés”.
Joe Manchin, az Egyesült Államok szenátusának demokrata párti tagja a héten hangot adott a globális minimumadót ellenző véleményének, és elmondta, hogy nem támogatja a demokrata párti kezdeményezésű javaslatot. Manchinnak döntő szavazata van a szenátusban, ezért Yellen hangsúlyozta, hogy a pénzügyminisztérium támogatná, hogy Joe Biden amerikai elnök végrehajtó intézkedést alkalmazzon, azaz elnöki rendeletet adjon ki a 15 százalékos társasági adó bevezetésére.
A pénzügyminiszter elmagyarázta, hogy az Egyesült Államok erősen ösztönözve érzi magát a rendelkezés előremozdítására, ugyanis azzal, hogy más országok már bevezették az adómegállapodást, amerikai vállalatok külföldi profitját adóztatják.
Az Egyesült Államok eközben hagyja veszni az ebből származó adóbevételt ahelyett, hogy azt saját maga szedné be
– fogalmazott a demokrata párti politikus.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Matthias Schrader
Facebook
Twitter
YouTube
RSS