Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos csütörtökön, Tusnádfürdőn. A kormánybiztos a rezsicsökkentés új szabályait ismertette, kiemelve: az elhúzódó háború és a hibás brüsszeli szankciós politika ellenére sem lehet az elszabaduló energiaárakat a lakosságra terhelni, ezért bevezetik a lakossági piaci ár fogalmát. Természetesen a neten kerengő, mindenféle hergelésre szánt táblázatok köszönőviszonyban sincsenek az új szabályozással és árakkal, amelyek sokkal-sokkal kedvezőbbek. Németh arról az uniós ötletről, hogy a tagállamok adják oda saját tartalékaikat a másiknak, amelyiknek nincs, azt mondta: ez egy kommunista módszer, ezt rekvirálásnak hívják, köszönjük, nem kérünk belőle!
Németh Szilárd a tájékoztatón ismertette: az elhúzódó ukrajnai háború, valamint az EU hibás szankciós politikája következtében a gáz és a villany ára hat-, illetve ötszörösére emelkedett. Ezt felismerve, a kormány hétpontos akciótervet hozott létre; ennek egyik pontja a rezsicsökkentés fenntartása – tette hozzá. Németh úgy vélekedett ugyanakkor, hogy ezt nem lehet egy az egyben a családokra terhelni, ezért a kormány bevezette a lakossági piaci ár fogalmát, amely továbbra is rögzített árakat jelent a rezsicsökkentési limiten túli lakossági fogyasztás vonatkozásában. A Németh Szilárd által ismertetett adatok szerint a villany esetében a következő módon alakul át:
A lakossági villany ára 2523 kWh/év fogyasztásig a 36 forintos, rezsicsökkentett ár marad. Ennél magasabb fogyasztásnál 70,10 forint/kWh lesz a lakossági piaci ár, miközben a valós piaci ár 268 forint lenne. Ez azt jelenti, hogy a magyar háztartások a havi 210 kWh-ig továbbra is 36 forintos áron kapják a villanyt, efölött pedig korlátlanul 70,10 forintért fogyaszthat a lakosság. Az éjszakai áram 23,1 forint/kWh lesz a fogyasztási korlátig, felette 62,9 forint. A H tarifa korlátlanul 36 forint marad.
A földgáz árazása pedig a következőképpen változik:
1729 köbméteres éves fogyasztásig, vagyis 144 köbméter/hó fogyasztásig marad szintén a megszokott, rezsicsökkentett tarifa, ami 102 forint köbméterenként. Ezt meghaladó fogyasztás esetén pedig 747 forint/ köbméter lesz az új lakossági piaci ár. Ehhez képest a valós versenypiaci ár 1020 forint lenne, azonban a villanyhoz hasonlóan a lakossági fogyasztók a gázért is a lakossági piaci árat fizetik, korlátlan mértékig.
A PestiSrácok.hu kérdésére Németh Szilárd elmondta: a gáz esetében nincs akkora mozgástere a kormánynak, mint az áram esetében, ugyanis a földgáz esetében hazánk importra szorul, míg a villany előállításában óriási versenyelőnyt jelent Paks.
A gázárak kapcsán jó hír, hogy megmarad a nagycsaládos kedvezmény, amely 300 ezer nagycsaládost érint: 3 gyereknél 600 köbméterrel emelkedik a fogyasztási korlát, amelyen belül a 102 forintos köbméterenkénti árat kell fizetni, majd 3 gyermek felett gyerekenként 300 köbméterrel emelkedik a limit. Fontos kiemelni, hogy a társasházak központi fűtésére is van megoldás: a társasházaknak jelezniük kell, hogy közös mérőórát használnak az albetétek, ebben az esetben pedig a limitet felszorozzák az albetétek számával. A rezsicsökkentés módosításáról szóló rendelet a tájékoztatóval egyidőben a Magyar Közlönyben is megjelent.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS