Márki-Zay Péter szerint a Fidesz küldött a választások előtt SMS-t a választóknak az ellenzék nevében, és az ellenzékre akarták fogni az ügyet. Az ORFK tájékoztatása szerint a nyomozás jelenleg is tart.
Ismét kínos helyzetbe került a hódmezővásárhelyi polgármester, akiről ezúttal az derült ki, hogy a DatAdat többször is fizette MZP ebédjét.
Nem tudtam, de nagyon örülök nekik, hogy ők fizették az ebédünket
– ezt Márki-Zay Péter még a kampány alatt mondta a Mediaworks Hírcentrum kérdésére válaszolva. Az ügyről először az Index írt, hiszen a szerkesztőségük birtokába került egy dokumentum, ami azt bizonyítja, hogy március 17-én, egy étteremben a számlát a DatAdat Professional Kft. nevére állították ki. A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje ezt követően nyíltan beszélt arról, hogy a DatAdat-cégcsoport segíti a kampányát.
De nézzük meg, mi is az a DatAdat, amiről a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet elsőként. Röviden úgy lehet összefoglalni, hogy ez Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám adatokat kezelő cége. Az üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadással foglalkozó, főleg külföldön tevékenykedő Ebitet 2011-ben alapította Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök ezen a társaságon keresztül lépett be a DatAdat-csoportba, amelynek emblematikus vezetői Ficsor Ádám, Szigetvári Viktor és Dessewffy Tibor voltak. Ficsor a Bajnai-kormány titokminisztere volt, míg Szigetvári Viktor a kormányfő kabinetfőnöke. A DatAdat a mostani kampányban hozzávetőleg egymillió választót érhetett el telefonhívásokkal, SMS-ekkel. Az akciót minden bizonnyal lopott adatbázisok felhasználásával hajtották végre.
Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke a Mediaworks Hírcentrumnak adott korábbi interjúban beszélt arról, hogy feljelentése nyomán személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda. A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje most arról beszélt: nem bánta meg, hogy a kampányban Bajnai Gordonék segítették. Mint Márki-Zay Péter mondta:
Ők egy szolgáltatást végeztek, többek között marketingüzenetek kiküldését. Én azt gondolom, hogy ők ezt a szolgáltatást elvégezték. Nincs ezzel gond, úgyhogy én nagyon hálás vagyok az ő szakmai segítségükért.
Ugyanakkor Márki-Zay most egy újabb meglepő teóriával is előállt az üggyel kapcsolatban: szerinte a Fidesz küldhetett SMS-eket, hogy később a DatAdatra fogják. A politikus arról is beszélt, hogy korrektnek találta a Bajnaival való együttműködést, és azóta is tartják a kapcsolatot, legutóbb például a bajai halfőző fesztiválon találkoztak. Márki-Zay Péter szerint Bajnai le akarta váltani az Orbán-rendszert.
Bajnai Gordon le akarta váltani az Orbán-rendszert, illetve a korrupciót megszüntetni. Ez sajnos Gyurcsány Ferencről nem mondható el
– fogalmazott a politikus.
A DatAdattal kapcsolatban az ORFK azt a tájékoztatást adta, hogy a büntetőeljárás folyamatban van a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál. A nyomozás érdekeire tekintettel azonban egyelőre nem áll módjukban bővebb tájékoztatást adni.
Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: Márki-Zay Péter Facebook-oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS