Orbán, a zseni… és a sok hülye

Na jó, ez már egy erős clickbait cím, tele szándékos provokációval. És a sok hülye tényleg fel is ül neki… Múlt kedden „Orbán… és a többiek” címmel jelent meg egy írásom itt, a PestiSrácokon. Egy rövid elemzés arról, minek köszönhetőek a miniszterelnök sorozatos politikai sikerei, mik azok a személyes képességek, kvalitások, amelyek birtokában politizál. Nem titkolom, nagy tisztelője vagyok minden olyan politikusnak, Antalltól Reaganen át Thatcherig, akik átlátóképességgel, vízióval, ugyanakkor valóságérzékeléssel rendelkeztek, s hozzá a megfelelő következetességgel is ahhoz, hogy amennyire csak a lehetőségek engedik, maximálisan a helyes utat képviseljék és járják, a sajtóval, a politikai túlerővel, a gerjesztett közhangulattal szemben is.

Épp azokért a kvalitásokért tisztelem ezeket a politikusokat, amikkel rendelkeznek, nem pedig fordítva. Ezeket a kvalitásokat nem én adtam nekik. Ám a fröcsögő, balos kretének nem értik, hogy egyes, nagy formátumú politikusokat nem elvakult rajongók ruháznak fel nemlétező tulajdonságokkal, hanem a valós kvalitásaikkal váltanak ki elismerést. De persze csak az értelmes emberben. Még az értelmesebb ellenfelekben is. A kreténekben nyilván nem. Ők felcserélik az ok-okozatot.

Nem kell persze csodálkoznunk, hogy a balosok ezt sem képesek megérteni. A cikk utolsó mondatában le is írtam, hogy aki ebből az egészből annyit képes értelmezni, hogy „orbánseggnyaló”, az konkrétan segghülye. Na, vajon hányan jelentkeztek be személyesen, a cikk alatt és egyéb posztokban, kommentekben, piros nyíllal a saját homlokukra mutatva, mint a gyalogkakukkban a prérifarkas, hogy „itt vagyok, én vagyok a hülye”…? Máskor is lenyűgöző látni, amikor egy cikkben, posztban az ember általánosságban beszél az emberi butaságról, arról, hogy milyen ostobán képesek egyesek látni – vagy inkább nem látni – a világot, mekkora agymosást kapnak folyamatosan a médiából, Hollywoodból, stb., és micsoda meggyőződéssel képesek szajkózni a beléjük szuggerált baromságokat… hogy ilyenkor aztán hogyan jönnek egymás után, és önként meg is mutatják magukat. Elmondják ugyanazokat a már sokszor felbüfögött szlogeneket, érdemi cáfolatuk, mondanivalójuk nincs, gyakran a személyeskedésen sem igen jutnak túl, de óriási meggyőződéssel, önmaguk hatása alá kerülve csinálnak totál hülyét magukból. Mint a hangya, magyarázzák a két lábon járóknak, hogy harmadik dimenzió márpedig nem létezik.

Amit Orbán politikai képességeiről írtam, arra is az egyetlen válaszként – természetesen az obligát személyeskedés, seggnyaló vagyok, apám emlegetése, stb. mellett – pusztán csak a szokásos orbanofób gyűlölködést tudták produkálni. Orbán Viktort természetesen nem kell szeretni. Mondom, a fentebb leírtak tükrében én nagyon tisztelem a politikai teljesítményéért, ez nem titok. De semmilyen egyéb vonatkozás, szimpátia stb. nem került elő. A cikkben a politikai vezetőt elemeztem, nem pedig az emberi vagy egyéb tulajdonságait. Személyesen mindössze néhányszor találkoztunk, nyilván számos aspektusát nem is ismerem a személyiségének, egy pszichológus bizonyára ezer dolgot tudna elemezni rajta – mint ahogy mindenkin. De a képességeinek ismerete, érzelemmentes elemzése segíthet megérteni a politikai sikereit. Hogy egy kicsiny, világpolitikailag nem jelentős ország vezetőjeként hogyan tudta elérni azt, hogy a teljes libernyák hálózat vele riogatja az indoktrinált tömegeket, a konzervatív patrióták pedig mindenütt követendő példának tekintik. Hogy már Romániában (ROMÁNIÁBAN!!!) is 50% fölötti a népszerűsége a lakosság körében. Egy ilyen elemzésből akár még azt is megérthetnék az ellenfelei, hogy miért nem működik vele szemben a fullba tolt démonizálás, a globalista média ellene bevetett teljes fegyverarzenálja. De nem értik, nem akarják érteni. Ehelyett ugyanúgy sivalkodnak. Tolják tovább fullba. A kretént. Így soha nem is fogják tudni legyőzni.

Amikor az átlag DK-s droidoknál látjuk ezt, akkor a legkevésbé sem csodálkozunk. De előfordul, hogy valakitől az ember többet várna. Például Farkas Attila Márton világszemléletével valószínűleg kevés dologban értünk egyet, de legalább van – volt – világszemlélete, voltak gondolatai. Valószínűleg nem véletlenül mondják rá, hogy valahol, valamikor fényt kapott; önismétlő, egzaltált agyfingásainak köszönhetően ma már nemcsak Puzsér sameszaként emlegetik (egyébként helytelenül), hanem olyanok, mint két (okos)tojás. Facebook-posztja tanúsága szerint az Orbánról szóló írásomból annyit sikerült neki is leszűrnie, hogy ez szerinte „…a keleti csatlakozás előszellete. Ilyet Kádárról nem írtak. Legutoljára Rákosiról talán.” Szóval FAM egy gargantuális piros nyíllal a saját homlokára mutatva, bejelentkezett a cikk utolsó mondatára. Ez csak amiatt meglepő, hogy sokan valamifajta intellektuális etalonként tekintenek rá, időnként még a jobboldalon is, aki ugyan nem egy einerunser, de önjáró rendszerkritikusságában „néha azért mond jókat”. De az a helyzet, hogy amikor valaki mindennel szemben függvénytelenül kritikus, és mint egy elszabadult kerti slag, fröcsköl össze-vissza, az némileg persze szórakoztató lehet, ha csak rövid ideig nézzük, meg időnként azért nemcsak a gyomokat, hanem véletlenül a rózsákat is megöntözi. Vagyis: az össze-vissza vagdalkozásban „néha mond jókat”. 10-ből 1-szer eltalálja. De a többi esetben irdatlan marhaságokat képes mondani.

Ami a szellem kényelmét kétségtelenül kiszolgálja. A valóságot elfogadni, értelmezni viszont mindig sokkal nehezebb és fájdalmasabb dolog. Vannak emberek, akik képesek erre, és épp ezért célba is érnek. És vannak, akik vágyvezéreltek, tagadják a valóságot, mert az nem tetszik nekik. Ezért nem képesek legyőzni Orbánt sem az ellenfelei. Mert a képességeinek (f)elismerése és tanulmányozása helyett megelégszenek azzal, hogy hangosan köpködhetnek rá. És ez még jobban torzítja a saját valóságérzékelésüket. Elhiszik saját maguknak, hogy a kettő meg kettő az öt. És mindig lesz egy buborék, amelyik tapsol ennek a fröcsögésnek, és ettől a visszacsatolástól megrészegülve a vágyvezérelt ember aztán még távolabb kerül a valóságtól. Még inkább a saját seggébe bújva, még nagyobb, még nárcisztikusabb önelégültséggel kiabálja hevesen, most már azt, hogy a kettő meg kettő az hét. Végül még le is szopja önmagát a saját nagyszerűségétől, a nagy kinyilatkoztatás közepette. És a kettő meg kettő már kilenc… Ördögi spirál, 12 éve ebben szenved a liberális értelmiség. De amint láthatjuk, az úgynevezett „rendszerkritikus” értelmiség sem áll jobban. Kb. a DK-s kommentelők szintjén sikerült megrekedniük.

Csakhogy a DK-s kommentelőktől nem is várunk mást. Viszont amíg a rendszerkritikus értelmiség is csak ennyire képes, amíg a valóság belátása és adekvát válaszok helyett a saját kis buborékuk tapsviharától megrészegülve, önmaguk hatása alá kerülve futják ugyanazokat a köröket, addig nemcsak rettentő unalmasak, de semmilyen rendszernek sincs semmilyen félnivalója tőlük; sem a globalistának, sem az orbáninak.

Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt