Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei – akiket alvállalkozóként vontak be – botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.
Augusztus 25-én rajtolt el Közép-Európa legnagyobb történelmi fesztiválja, a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen. Már a nulladik nap után kitört a balhé. A városban arról beszélnek, olyan biztonsági őrök biztosították a rendet, akik alkalmassága biztonsági területen megkérdőjelezhető, szakmai múljuk nem ismert. Ráadásul minősíthetetlenül viselkedtek.
Másnap a megyei napilap meg is írta, hogy botrányba fulladt a nulladik nap, mert éjjel 1 órakor a borok utcáját obszcén, trágár kifejezések kíséretében ürítették ki a biztonságiak. Szidalmazták a békésen borozgatókat.
Te meg ki a k…. anyád vagy?
és hasonló kifejezések kíséretében tessékelték ki az embereket a rendezvény területéről. Egy hölgynek például azt mondták:
Ha legalább jól néznél ki, kinyalnám a … is.
A karnevál szervezője, az önkormányzati tulajdonú Savaria Turizmus Kft. elnézést kért az incidensek miatt és annyit közölt, hogy a megbotránkoztató módon viselkedő biztonsági alkalmazottat a kivizsgálást követően fölmentették a munkavégzés alól. Egyébként pedig a rendezvényt biztosító céget versenyeztetési eljárás keretében választják ki. Idén az Unita Armed Company Kft. adta a legalacsonyabb összegű ajánlatot.
Politikai okok a váltás mögött?
A Savaria Történelmi Karnevált korábban minden évben egy neves győri székhelyű cég, a Marcus Security biztosította, ahogy a vasi megyeszékhelyen több nagy rendezvényt is. A vállalkozás meghatározó a biztonsági szakmában, melyben 15 éve vannak jelen, saját, szakképzett munkaerővel és kiterjedt partnerhálózattal rendelkeznek. 2016-ban ez idáig magyar cégként egyedüliként elnyerték az Európai Kiválóság Díjat, 2017-ben pedig az Év Biztonsági Referense cím aranycsillag fokozatát. A cég szombathelyi partnere Őze Balázs – Gida, a Haladás vezérszurkolója, aki 20 éve dolgozik a szakmában.
Őze köztudottan jobboldali beállítottságú. Mint vezérszurkolót, 20 éve a helyi rendezvénybiztosítás motorját, rengetegen ismerik a városban.
Őze Balázs lapunknak azt mondta, véleménye szerint azért kapta más cég a fontos megbízásokat, hogy ő ne jusson munkához.
Személyes bosszút is sejtek a történtek mögött, illetve azt gondolom, politikai cél is, hogy azokról a helyekről távol tartsanak, ahol nagyobb tömeggel tudok kapcsolatot tartani. Meccseken például a biztonságiak és a vezérszurkolók között alapvetően jó a kapcsolat. Mivel a politikai beállítottságom ismert, nem jó a városvezetésnek az én népszerűségem
– mondta Őze. Azt is hozzátette, bár semmilyen politikai szerepe, pozíciója nincs, mégis szinte folyamatosan “lőnek rá”, próbálják lejáratni, hitelteleníteni a baloldali sajtón keresztül.
A Savaria Történelmi Karnevál biztosítását aztán idén tényleg nem a Marcus Security kapta. Őze szerint egyértelmű, hogy ő a célpont, hiszen a Falco kosárlabda meccsek biztosítását is elveszítették. Ott tavaly volt váltás, nem az eddigi sport szakirányú biztonsági céget a West Hungary Sport Guardot bízták meg, hanem ugyancsak az Unita Armed Company Kft.-t, amelynek sem múltja, sem tapasztalata nincs ezen a területen.
A Marcus Securityben és a West Hungaryban közös pont Őze Balázs. Mindkét cég hosszú évek óta Őzével dolgozik a szombathelyi munkák során. Őt egyébként a leginkább az bántja, hogy miatta az emberei nem tudnak dolgozni Szombathelyen.
Azt is megjegyezte, hogy azokban az években, amíg ők biztosították a historikus fesztivált, ott minden rendben zajlott, nem történtek rendőrségi eljárások. Míg a Falco-meccsek esetében, az ő idejükben büntetést sem kapott a csapat. Jött az új biztonsági cég, máris változott a helyzet.
No de mi az az Unita?
Utánanéztünk, mit lehet tudni a szerencsés cégről, amely három év alatt a harmadik komoly megbízást nyerte el Szombathelyen, szakmai múlt, tapasztalatok hiányában, olyan cégekkel szemben, akik már letettek valamit a korábbiakban az asztalra.
Az Unita Armed Company Kft.-t 2017-ben alapították, akkor még körmendi székhellyel. Tulajdonosként, ügyvezetőként egymást váltva három fiatal, 30 év körüli férfi tűnik fel – egyébként az egész céghálóban, amit találtunk, ugyanez jellemző. A közösségi oldalaik alapján azt sem volt nehéz kideríteni, régi baráti társaságról van szó. Egyiküknek szinte minden családtagja kapott valamilyen posztot az 1993-ig visszavezethető hálóban. A fiúk ugyan körmendiek, az érdekeltségeikbe tartozó vállalkozások történetében Szombathely mindig jelen van valamilyen formában.
Ami talán a legérdekesebb, hogy az önkormányzat illetve önkormányzati tulajdonú, érdekeltségű cégek által komoly munkákra szerződtetett cég 2019 óta megháromszorozta az árbevételét. Ennek ellenére alapítása óta minden évben adótartozás miatt végrehajtás alatt áll. A cég főtevékenysége eredetileg motorkerékpár szerelés, javítás volt. Később lett biztonsági rendszer szolgáltatás.
Azt a Vas Népe szúrta ki a cég honlapján, hogy biztonsági igazgatójuk nem más, mint Wrzsva Pál. A nyugalmazott rendőr aktívan politizál a helyi baloldalon. 2014-ben a baloldali összefogás országgyűlési képviselőjelöltje volt, majd 2020-ban a Demokratikus Koalíció körmendi közösségi oldalán tűnt fel, mint szervező.
A céges honlapon – míg az elérhető volt – több tevékenység is szerepelt: takarítás, épületfenntartás, étkeztetés, zöldterület-rendezés és biztonsági szolgáltatás is. Bemutatkozásukban azt írták:
Olyasmit kell tudni, amit más nem tud.
Ezt pikírten a Vas Népe is megjegyezte. A honlap azóta nem elérhető, ha megpróbáljuk megnyitni, hibaüzenet tárul elénk, miszerint a webhelyen súlyos hiba történt.
A Facebookon több olyan fotót találtunk, ahol a csapat együtt látható. A hozzászólásokban a bővebb társaságot “az ötösfogat” néven emlegetik. Illetve “A család” kifejezéssel is többen humorizálnak képeik alatt.
Tucatnyi cég, széles spektrum a gépgyártástól a takarításon át vagyonkezelésig
A cégháló legalább tucatnyi vállalkozást ölel fel és valószínűleg itt még nem zárul a kör. A cégek nagy többségét felszámolták, kényszertörölték. Közös bennük, hogy zömében pozitív nulla körüli eredménnyel egyensúlyoznak, és egytől egyig folyamatosan végrehajtás alatt állnak, alig szüntetik meg az egyik végrehajtást, indul a következő – általában adótartozás miatt.
Az Unita Armed Company Kft. triumvirátusának érdeklődési köre rendkívül színes egyéniségekre utal. Miközben egyikük vendéglátós, másikuk színész, mindhármukhoz több működő illetve már felszámolt cég köthető (fiatal koruk ellenére), amelyek tevékenysége több esetben olyan távol áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. A mesterien kiépített hálóban az első cég vasárukereskedelemmel foglalkozott, 1993-tól. Az alapító tulajdonos a “biztonságis” fiúk egyikének édesapja, mellesleg a körmendi civil szféra aktív tagja. 2010-ben alapított egyesülete 2014-ben még az önkormányzati választáson is indult.
Egyik fia már abban a cégben megjelent tulajdonosként egy ideig, aztán később az összes “gyereknek” fellelhető valamilyen üzleti érdekeltség a nevén – tagok, ügyvezetők a cégekben, ahogy több barátjuk is.
A főként vasárukereskedelemmel foglalkozó kft. a fővárosból Budaörsre és Balassagyarmatra is áthelyezte székhelyét. A 2006-ban indult végrehajtások után 2007-ben ugyancsak felszámolással ért véget ez a történet is.
Az egyik cégben a “család” mellett egy beregszászi, neve alapján ukrán nő is megjelenik, egyszemélyes tulajdonosként és ügyvezetőként, méghozzá a cég utolsó évében, aztán adótartozásokkal és végrehajtásokkal terhelve 2016-ban a bíróság elrendelte a kényszertörlést, a beregszászi ügyvezetőt pedig 5 évre eltiltották a gazdasági tevékenységtől. A cégbírósági végzés szerint a kft.-nek nem csak adótartozása, hanem köztartozása és banki tartozása is volt, 15 millió forint meghaladó értékben, érdemi vagyon nélkül.
A magyar származású ukrán nőhöz, akit több forráson keresztül kerestünk, de nyomát sem leltük sehol, további bedőlt cégek sora köthető.
A körmendi vállalkozó és társai egy budaörsi építőanyag kereskedéssel foglalkozó céggel is megbuktak. Az 1998-ban bejegyzett céget 2002-ben felszámolták. 2006-ban szombathelyi székhellyel jegyeztek be egy főtevékenysége szerint közúti teherszállítással foglalkozó vállalkozást. A biztonságis ügyben érintett egyik cégtulajdonos 2007 és 2009 között volt a társaság tagja. Érdekes, hogy pont a távozása után indult végrehajtás a kft. ellen, amely felszámolással végződött.
A cégháló innen két irányba ágazik, máig működő, ám negatív adatokkal terhelt cégekbe. Az egyik ág az Unita cégcsoport, a másik ág pedig egy építőipari kft., a Natur Material Kft. Itt egyéb speciális gépek gyártására szakosodtak, de biztos, ami biztos alapon a tevékenységi körök közé a szakképzés, sőt még az autópályaépítés is bekerült.
Ez a cég érdekes módon még működik. 2021-ben 100 milliós nettó árbevétellel, annak ellenére, hogy bár már szinte unalmas ennyiszer ismételni, a végrehajtás ezen vállalkozást sem kerülte el. 2013 óta nyögnek minden évben az adótartozás súlya alatt, az eredményt azért így is pozitív nullára sikerült kihozniuk. A tulajdonjogot ezen vállalkozás esetében is egymás közt váltogatják történetünk szereplői.
Az Unita csoport – már vagyonkezelésre készül a csapat?
Szemlátomást az Unita brandre, cégcsoportra koncentrálnak jobban. Négy társaságot is alapítottak ezen a néven, négy különböző profillal, ebből csak egy a biztonsági cég. A feladatokat, pozíciókat és tulajdonrészeket testvériesen osztotta el egymás között a csapat. Az Unita Voltage villanyszerelésre specializálódott. Az utóbbi időben feladott hirdetéseik arra utalnak, hogy éppen napelemben próbálnak utazni. A 2020-ban bejegyzett cég alapítása óta minden évben végrehajtás alatt állt, méghozzá adótartozás miatt. Míg a körmendi vállalkozó család egyik tagja nevén az Unita Voltage Kft. fut, a másiknak egy Unita Agora Kft. nevű cég jutott, amit már jóval korábban, 2015-ben bejegyeztek. Ebbe tartozik a vendéglátó biznisz. Szinte már meglepődnénk, ha a kft. nem lenne ugyancsak alapítása óta folyamatosan végrehajtás alatt. De nem lepődünk meg… Ebben a cégben is ugyanaz a kotta. A nyilvános cégadatok szerint a vállalkozást 2021-ben átvette egy körmendi ismerősük.
Legutóbb, 2020 decemberében vagyonkezelő céget alapítottak Unita néven. Az Unita Agorából tulajdonosként és ügyvezetőként kilépett fiút találjuk itt, mindkét pozícióban. A társaságnak érdemi tevékenysége a mai napig nem volt. Az ingatlanüzemeltetésre belőtt vállalkozásnak ezidáig egyetlen forint bevétele nem volt.
A biztonsági cégben érdekelt triumvirátus harmadik tagjáról még nem ejtettünk szót, igaz, ő az ominózus biztonsági cégben csak rövid ideig volt tulajdonos, 2018 és 2019 között. Már neki is van másik cége, épülettakarítási profillal. A 2018-ban bejegyzett kft. korábban nulla közeli bevételt produkált, de tavaly már 19 milliós árbevételre tett szert. Bár hivatalosan a Babilon Services Kft.-nek semmi köze az Unita csoporthoz, különös módon éppúgy az oroszlán szimbólumot használják. Míg az Unita csoport már nem elérhető honlapján megnyitás után azonnal egy oroszlánfej fogadta a látogatót, a Babilonnak egyelőre csak Facebook-oldala van. Annak a profilképe egy oroszlánfej.
Harcászat, katonai szimuláció – túlélőtáborokban kovácsolódik a baráti társaság
A bedőlt, becsődölt és vergődő cégeken kívül a civil szférában is megtaláltuk a történetünk főszereplőit. A vállalkozói láncban is csúcson álló – 1993-ban első cégben fellelt apa Körmenden korábban civil szervezetet alapított, méghozzá városvezetési ambíciókkal. 2014-ben több tagjuk önkormányzati képviselőként került be a testületbe. 2019-ben a pártok közötti színjátékra hivatkozva nem indítottak jelölteket. Közösségi oldaluk alapján viszont mind máig aktívak, rendszeresen megnyilvánulnak közügyekben.
Az Unita Armed biztonsági cég harmadik, csak rövid ideig résztulajdonosát ugyanakkor megtaláltuk a körmendi képviselő-testületben, független képviselőként.
Találtunk továbbá egy kulturális- és sportegyesületet, amolyan félkatonai, harcászkodó csapatot, Praetoria KSE néven, amit 2019-ben jegyeztek be. A katonai szimulációval, airsoft harcászattal és katonai hagyományőrzéssel foglalkozó szervezet folyamatosan gyakorlatozik, táborozik és vesz részt különböző túlélő megmérettetéseken. Célkitűzéseik között azt találjuk, hogy a római kori harcászatnak hódolnak, annak hagyományait, eszközeit szeretnék elterjeszteni és egyáltalán a katonai szolgálatot népszerűsíteni. Az egyesületet hatan alapították. Bemutatkozásuk szerint tagjaiknak egytől egyig van vagy volt valamilyen köze fegyveres testülethez. A tagok között az összes unitás, biztonságis fiút ott találjuk, sőt az egyesület logója és az Unita csoport logója, grafikai elemei is finoman fogalmazva erős hasonlóságot mutatnak.
A Praetoria egyesület székhelye Szombathely. Mint szombathelyi civil szervezet, évek óta működési támogatást kapnak Szombathely önkormányzatától.
Nem csak rendezvényt biztosítanak
A fenti részletes cégháló tevékenységi köreit átnézve jól látható, csupa olyan vállalkozási irányt választottak maguknak a körmendi fiatalok, amellyel közfeladatokra is szert tehetnek. Szombathelyen, ahová a fentiekből kiderült vállalkozói létük kezdeteitől fogva több szálon kötődnek, 2020 tavaszán robbantak be a köztudatba. A korábban ismeretlen céget bízta meg a város a buszmegállók fertőtlenítésével. Erről Horváth Soma alpolgármester büszkélkedett a Facebook-oldalán.
2021 márciusában 78.130 négyzetméter zöldterület fűnyírási, parkfenntartási feladataira szerződtették le ugyanezt a céget, azt követően, hogy Nemény Andás polgármester bejelentette, hatékonyabbá kívánja tenni “a fűnyírási tevékenységet Szombathelyen”. A szombathelyi vagyongazdálkodási cég (SZOVA), a parkfenntartó kft. és a hajléktalanellátást végző szintén önkormányzati cég dugta össze a fejét és dolgozta ki a koncepciót, amelynek a lényege, hogy a városba bevezető és utak melletti gazos területek fenntartását átruházták a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit kft.-re. Ők pedig, mivel bizonyára nincs elég fedél nélküli, aki akár közfoglalkoztatásban hadrafogható lenne, alvállalkozóként éppen az Unitát bízta meg a feladattal. A nyertes ajánlattevő négyzetméterenként bruttó 17,4 forintért vállalta a munkát, ami bruttó 1,3 millió forint, havonta.
Az aktuális ügyvezető a szerződés megkötésekor arról is nyilatkozott, büntetőjogi felelősségének tudatában, hogy köztartozása nincs, vagy annak kifizetésére részletfizetési könnyítést kapott, a szerződésben vállalt feladatok ellátásához a szükséges gépekkel, személyi állománnyal és a feladat ellátására alkalmasak is, mivel tevékenységi köreik között szerepel a zöldterület-kezelés.
Pikáns, hogy miközben a szerződés aláírásának dátuma 2021. március 23., az Opten szerint ezen tevékenység mindössze egy nappal korábban került az Unita Armed Company kft tevékenységi körei közé, márpedig ha versenyeztetés volt, az ajánlatokat feltehetően korábban kellett megtenni. Köztartozása ezúttal valóban nincs a cégnek, a korábban éppen aktuális adótartozás miatti végrehajtást március 8-án lezárták. Igaz két hónap múlva el is rendelte a NAV náluk a következőt…
Amire aztán végképp nem találtunk magyarázatot, hogyha a vállalkozói szerződés szerint az Unita Armed kft. négyzetméterenként 17,4 forintért nyírja a füvet és 78.130 négyzetméter zöldterületre szerződtek le, a szerződés teljesítéséhez miért biztosított az önkormányzat Nemény András előterjesztésére a vagyonkezelő valamint hajléktalanellátó cégének 15-15 millió forintot? Sőt mi több, hogy lehetséges, hogy még ez kevés is lett állítólag a nyertes ajánlat szerint, ezért összesen kétszer durván 4 millióval, azaz 8 millió forintot meghaladó összeggel ki kellett pótolni az erre szánt forrást.
Megkerestük Szombathely város jegyzőjét és közérdekű adatigénylésben kértük a 2021. évi fertőtlenítésre kiírt pályázat ajánlattételeit és a nyertessel kötött szerződést, a fűnyírásra kiírt pályázatra beérkezett ajánlattételeket, valamint a Savaria Történelmi Karnevál biztonsági feladatainak ellátására kiírt pályázatot, az arra érkezett ajánlatokat és a nyertessel megkötött szerződést. Kértük, hogy amennyiben kérésünknek nem tudna eleget tenni, mivel iratanyagokkal nem rendelkeznek az önkormányzati tulajdonú cégek esetében, pontosan jelölje meg, mely iratok iránt hol kinél szükséges a közérdekű adatigénykést benyújtani.
Vezető kép:vaol.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS