A továbbra is kórházban, súlyos betegségével küszködő Wittner Mária különleges ajándékot kapott jóbarátjától és elítélttársától, Varga Jánostól tegnap. A barátok egymás között csak “mosolyalbumnak” nevezték ezt a tablót, amelyen az 1956-os Corvin közi szabadságharcosok láthatók 1957-ben, a karhatalmi rabosításuk idején. Varga János most ezzel a montázzsal idézte fel az elítélt és részben kivégzett harcostársak örökös összetartozását.
Emlékezetes: Csókay András szívsebész kezdeményezésére augusztus végén a PestiSrácok.hu hasábjain kezdeményeztek imaláncot Wittner Mária felépüléséért. (Erről Stefka István felhívása ITT olvasható.) A halálra ítélt, majd végül 1970-ig börtönben tartott és a rendszerváltozásig üldözött szabadságharcos hős asszony ugyancsak lapunkban köszönte meg a széles körű összefogást, a barátok, tisztelők, olvasók aggodalmát és közös imáját. A kezdeti jó hírek ellenére Wittner Mária továbbra is kórházban fekszik, ám nagy örömmel fogadta látogatóit, köztük a (Huth Gergely társaságában érkező) jóbarátot, Varga Jánost.
A Corvin közi, elítélt hősök közül már csak Wittner Mária és Varga János van közöttünk. János – akinek alakja megihlette a Corvin mozi előtt látható “Janika” szobor készítőjét is – tinédzserként harcolt 1956. október 23-a és november 8-a között a kommunista karhatalommal és szovjetekkel, majd elfogták és 13 évi börtönre ítélték – ő végül 1964-ben szabadult.
Varga János a PestiSrácok.hu-nak augusztus 26-án így fohászkodott Wittner Mária felépüléséért:
Marika azt mondta nekem, mikor legutóbb meglátogattam a kórházban: “Janika, vigyázzunk magunkra, mert már csak ketten vagyunk. Ketten maradtunk már csak azok közül, akikkel együtt harcoltunk a Corvin közben. Mi vagyunk azok, akik el tudjuk mondani a valóságot, mert mi átéltük, ott voltunk és harcoltunk. Nagy szükség van ránk, hogy hitelesen el tudjuk mondani a történelem borzalmait, mert mi nem mesedélutánokat tartunk. Ezért nagyon fontos, hogy, mi akik tudnak emlékezni és élünk, maradjunk még meg a társadalomnak.” Drukkolunk most Neked Marika, hogy legyél még velünk, mert szükség van a történeteidre, azokra, amelyek a mai napig benned élnek, hogy továbbadhasd azokat a mai fiatalok számára is!
Vezető képünk 2019. október 4-én készült az idén júliusban elhunyt Trencsényi Lászlóról, illetve Wittner Mária és Varga János szabadságharcosokról a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben, szerkesztőségünk “Halhatatlanok napja” elnevezésű megemlékezése után. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS