Meghan Markle megtartotta első nyilvános beszédét Nagy-Britanniában azóta, hogy több mint két évvel ezelőtt lemondott uralkodói tisztségéről. A sussexi hercegné hétfő este Harry herceggel együtt részt vett a Manchesterben megrendezett One Young World Summit megnyitóján, ahol elvileg a nők helyzetéről kellett volna beszélnie – ehelyett önmaga volt a fő téma.
A Daily Mail elemzése szerint a hétperces beszéd alatt – amit úgy harangoztak be, hogy a nemek közötti egyenlőségről fog szólni – Markle 54 alkalommal hivatkozott magára. Egyetlen rövid anekdotát elevenített fel egy másik nőről, akivel nyolc évvel ezelőtt dolgozott együtt a konferencián. Elemzők szerint a beszéd semmitmondó, valódi tartalom nélküli volt, Markle csak magát fényezte benne. A közönség ugyan tapsviharral jutalmazta az előadást, az épületen kívül egy száz fős tömeg a hercegi pár ellen tüntetett.
A korábbi hercegi pár az udvarból való kivonulásukat megelőzően folyamatos botrányokat robbantottak ki, amelyek súlyosan rontották az uralkodói család presztízsét. A hercegi pár udvarral való szakítása közben Markle saját apja is a brit monarchia rombolásával vádolta Meghan hercegnét és férjét, Harry herceget.
Forrás: Daily Mail; Fotó: MTI/EPA
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS