
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy állítsa le a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár építését és semmilyen támogatást ne adjon ahhoz. Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: finanszírozási, de súlyos környezeti aggályok miatt tiltakoznak a beruházást ellen.
Nem lehet a multikat támogatni, nem lehet egy-két iparágat támogatni, és nem lehet a súlyosan szennyező, környezetromboló nagyvállalatokat támogatni
– foglalta össze az aggályokat, emlékeztetve: nem egyértelmű, hogy a beruházáshoz milyen támogatást nyújt az állam. Bírálta a kormány politikáját, amely a multikat a helyi kis- és közepes vállalkozások elé helyezi. A környezeti aggodalmakat sorolva elmondta: egy ilyen gyár óránként ezer köbméter vizet fogyaszt, Debrecenben ráadásul a hatvanas évek óta csökken a talajvíz szintje. A zöldmezős beruházás termőföldeket foglal majd el hatalmas területen, az óriási létesítmény pedig hőszigetet jelent majd Debrecenben, elviselhetetlenné téve az életet. Azt a kérdést is feltette:
ki dolgozik majd a jelenleg is munkaerőhiánnyal küzdő Debrecenben az új gyárban?
Szerinte, ha külföldi munkaerőt hoznak, ők rontani fogják a magyar munkavállalók helyzetét. Beszámolt arról, hogy az LMP debreceni szervezetei helyi népszavazást is kezdeményez a kérdésben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Vica
2022-09-06 at 22:51
Nagy kanász! Nagyon átlátszó a sunnyogásotok! NE LEGYEN PAKS;- vegyük jó drágán az elektromos áramot külföldről! Akku-
gyár se legyen ezt is szerezzük be idegenből. Mit tudsz te ami a mi országunknak előnyös is lehetne? SEMMIT!
Kiskanász
2022-09-06 at 21:59
aladin
Gondolod, hogy felvennék egy ilyen komoly munkahelyre annyi ésszel, amennyi neki van? Még egyszerű rakodónak se alkalmaznám egy ilyen komoly helyen.
aladin
2022-09-06 at 21:32
Te Kis Kanász, kisfiu vagy te ahoz, hogy a 0 %-kotokkal beleszoljatok az ország dolgaiba. Igen is kell Debrecenben az akkumolátor gyár te ökör, az ország fejlödéséhez ha szarba megy a politikai kariered ami nagyon úgy néz ki, legalább majd mehetsz oda dolgozni.
László54
2022-09-06 at 21:19
Bizonyára vannak pro és kontra érvek a beruházás körül ami természetes és jogos, tehát ütköztetni kell a véleményeket. A környéken lakók ismerve az ott található termőföld értékét kijelentették a talaj gyakorlatilag futó homok, tehát értéktelen. Véleményem szerint egy értelmes politikától független párbeszéd a helyi lakóssággal sokkal építőbb jellegű lehet mint a pártok üzengetése!
Hm
2022-09-06 at 20:45
Kanász-Nagy Máté vagy sík hülye, vagy jó pénzért cserébe magyarellenes érdekeket képvisel!
Én nem tudom megítélni, hogy melyik igazság állja meg a helyét, de a titkosszolgálatoknak ki kellene derítenie! Addig is meg kellene tagadni tőle a gáz-, az olaj- és az elektromos szolgáltatást, hogy érezze, hogy milyen anélkül élni! Szokjon előbb ő hozzá, hogy azt hogyan kell csinálni, mielőtt másokat erre kényszerítene!
Logikus
2022-09-06 at 19:41
grimmbusz
Jó a humorod, kitűnően összefoglaltad a ballibeket 😀
grimmbusz
2022-09-06 at 19:31
ööööööö…..most akkor összezavarodtam….
a Fidesz az út szélén hagyja a rezsi miatt kirúgott munkavállalókat a megnövekedett rezsiszámlákkal meg különben is bedől a német gazdaság és vége a “nagy-magyar-összeszerelőüzemnek”
vagy munkaerőhiány van és honnan fog előkerülni hirtelen 9000 munkanélküli? Amit ugye ukrán menekültekkel nem, csak afrikaiakkal akar feltölteni meg különben is Orbán telepíti be a migránsokat?
Most melyik az aktuális ballib mantra? Kicsit nem figyelek oda, már el is szalad melletem……
Hoppá
2022-09-06 at 18:14
Én laikusként úgy képzelem, hogy az állam szakemberei (bár mely országban) tisztában vannak a környezetvédelmi veszélyekkel és a beruházást úgy engedélyezik, hogy beindulás után sokféle határértéket ellenőríznek, ezáltal minimális veszéllyel kell számolni.
Az LMP szándékosan ködösít, megfélelmit politikai meggondolásból. Nem véletlenül utálja a jobboldal ezt a mindenben az egyéni hasznot leső bandát.
Szürke Farkas
2022-09-06 at 18:07
Egész Kelet-Magyarországnak jól jön ez a beruházás, ott is feljebb mennek a bérek végre. Ez a húgyagyú pedig somfordáljon vissza oda, ahonnan jött, ki kérdezte?
Ungarn über alles !
2022-09-06 at 17:48
Mekkelek
16:23
Schifferke sz*rt-se érő SzaDesz-szaradékai
(undorodik-köp-lapoz)
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-09-06 at 17:47
Látom, a Hozzászólók túlnyomó része normális, és nem dől be a hozzá nem értő társadalom-“tudós” és muciológusok hazug dumájának. Tisztelt normálisok! Szurkoljunk közösen azért, hogy az EVE akkumulátorgyártó is Debrecent válassza! Kívánom, hogy Debrecen a korszerű és jól eladható technológiák hazai fővárosaként vonzza magához a magyar munkaerőt, és ezáltal népességszáma is gyarapodjon, érje el a 350 ezret. Ekkor már talán ellensúlyt képezhet a magyartalan, idegenektől hemzsegő, libsibolsi Budapesttel szemben.
Vízöntő
2022-09-06 at 17:46
Nos, a beruházás ipari beruházás, ahhoz nem ért Kanász szociálpolitikus úr, amiről beszél az környezetvédelem, ahhoz nem ért Kanász szociálpolitikus úr, a 9000 munkahely az már szociálpolitika, ahhoz már értenie kellene Kanáz szociálpolitikus úrnak!!!
Mi a fene folyik az ELTÉN?
Gyártanak Korózs meg Karácsony kaliberű szociológusokat, mind sz.r politikusok lesznek a balliben, most meg itt a Kanász ráadásnak!
Nomen est omen!
Bízzanak rá egy kondát, azt elkormányozhatja, ott kiélheti magát dagonyázó mellett!
antilibsi
2022-09-06 at 17:46
Talán előbb felhatalmazást kellene szerezniük a magyar néptől (szavazóktól), hogy beleszóljanak a nagyok dolgaiba.
heman
2022-09-06 at 17:23
Köhög a bolha és felmondta a neki felírt leckét!
Matu
2022-09-06 at 17:20
Ahhoz, hogy elektromos autókra cseréljük a benzinest és a dizelt, akkumulátorra van szükség. Már megint a zöldek-féle képmutatás: ha mi csináljuk, akkor szennyezi a környezetet, ha megvesszük Indiából, akkor környezetbarát. Csak egy Föld van, bárhol is gyártják az akkumulátorokat, de talán így sokkal szerencsésebb, mert nálunk nagyobb eséllyel tartják be a biztonsági előírásokat és kevesebb szennyezés kerül ki.
lyukas zokni
2022-09-06 at 17:18
ez a húgyagyú máté gyerek eléggé elkanászodott mostanság.
éljen kiváló országvezetés, csak így tovább
2022-09-06 at 17:10
Ez a Kanász-Nagy Máté buzeráns aljadék azzal foglalkozzon amivel egyidős.
A hazai igen eredményes beruházásoknak mi a köze egy 1 %-os balliburnyák aljas gazember párt szarházi kreténjének.
Hajrá Szijjártó Péter Úr, hajrá Orbán Viktor kiváló Miniszterelnökünk, csak így tovább!
Baloldali csürhetag elvtársak pedig végleges takarodó!
Rohoska István
2022-09-06 at 16:55
Ön egy szociálpolitikus. Én nem tudom, hogy ön mihez ért, de a gépekhez biztosan nem. Ezek alapján ön hallgasson ilyen ügyekben.
tarcsa
2022-09-06 at 16:40
Még egy “társadalomtudós” észlény böfögött ki magából valami idiótaságot. Ki a franc találta ki, hogy ennyi hasznavehetetlen, agyhalott “társadalomtudós” kell ennek az országnak? Annyi van belőlük, mint Karácsonyi Gergőke” hogy ideje lenne gátat építeni belőlük.
Fekete Kutya
2022-09-06 at 16:26
TSZ elnök ivadék fejű kismalacszemű f.z!AZ elcseszett ötleteiddel agymenéseddel elmehetsz a pitsába,paks 2 -t is ti tettétek tönkre miattatok fizetünk még legalább 8 évig magasabb rezsi számlát!Pofád befogod!!
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-09-06 at 16:24
Én már meguntam, hogy agyament ingyenélő parazita egyedekkel észérvet próbáljak meg szembe állítani. Ezért csak egy dolgot mondanék ennek a fogyatékosnak. Hogy ők és szellemi testvéreik őrjöngenek a belső égésű motorok ellen, bármilyen anyagi áldozatot se sajnálnak azért, hogy elektromos autók vegyék át az uralmat. De megsúgom ennek a fogyatékosnak, hogy jelenleg ezekhez akkumulátor is kell, azokat valahol gyártani kell. Ő és csordája nem szeretné, ha ebben a perspektivikus iparágban Hazánk erős legyen, tehát mit akarnak? Készüljön más országban? Vagy mától kezdve csak a vitorlás autót engedélyezi? Azt hiszi szegénykém, hogy mivel Ő leragadt a fejlődésben a mecsbokszok asztalon történő tologatásánál, azért a közlekedés és áruszállítás is hasonló színvonalon történjen?
Mekkelek
2022-09-06 at 16:23
Lehet Más a Populizmus
gb
2022-09-06 at 16:21
1. szerintem ez az 1000 köbméter óránként egy hatalmas nagy baromság
2. munkavállalók (még ha Debrecenben munkaerő hiány is van) mehetnek Debrecenbe az ország más részeiről is, nem csak négerföldről
3. máshol is gyártottak már akkumulátorokat, és nem hallottam arról, hogy ez megártott volna a klímának
4. ha már klíma: soha nem hallom, hogy ez a barom valaha is tüntetne a liberálisok hatalmas energia, víz pazarlása ellen, pedig a barátaik között van jó néhány olyan is, akik hatalmas villákat és medencét fűtenek/töltenek meg vízzel teljesen feleslegesen. Vagy ott nem történik víz pazarlás? Az egyszeri ember letusol 5 perc alatt, talán még egy négyzetméter vizet sem használ fel, míg a medencékbe azért szokott lenni jó néhány köbméter víz, ami semmi másról nem szól mint a kényelemről.
….
Nem mondom, hogy ne éljetek ezzel a kényelem adta lehetőségekkel, de egyezzünk ki: mi megtartjuk az akugyárat, ti meg megtartjátok a jakuzzitokat és isszátok a szójaléttét, amihez a hozzávalókat a tengeren keresztül hozzák, néha elég környezetromboló módon.
Ungarn über alles !
2022-09-06 at 16:07
vannak ilyenek, de inább emilyenek : Máté a kanász – Gelencsér a gölöncsér – Gréczi a geci – Kunhalmi a lapos agyú stb stb …és még ezek akarnak valamit
Patriota
2022-09-06 at 16:04
Provokálni, provokálni- szakadatlanul ! Ennek a Nagy- Kanásznak mekkora vízfeje van….. Oda fér el ennyi baromság !
Logikus
2022-09-06 at 15:57
Ugyan miért is kéne lemondani a Debrecennek 9000 új munkahelyről?