akkumulátorgyártás
Magyar Péter rendezvényén nem véletlenül tüntettek az akkumulátorok ellen
Az 1693.hu portál szerint az elektromos autógyártás elleni tüntetéseken és Magyar Péter debreceni rendezvényén is felszólaló Kozma Éva, a Mikepércsi Anyák a Környezetért nevű csapat szóvivője nem véletlenül tüntet az elektromos autógyártás, az akkumulátorgyártás ellen.A 444.hu csalódottan írta meg, hogy nem a cseheknél, hanem Kanadában lesz giga akkumulátorgyár, ami amúgy tök jó dolog
Ahogy azt már korábban megírtuk, a világ legnehezebb dolga lehet ellenzéki újságírónak lenni, és erre az állításra ismét ráerősített a 444.hu, akik most éppen azért hőbörögnek, mert nem valósult meg az, aminek a lehetséges megvalósulása miatt hőbörögtek korábban. Ha nem értik, akkor ez csak azt jelentheti, hogy Önök nem ellenzéki újságírók, aminek nagyon örülhetnek. De visszatérve a 444.hu cikkére: a lap csalódottan ír arról, hogy a Volkswagen óriási akkugyárára Kanadában épül meg, nem pedig Közép-Európában, annak ellenére, hogy a régióban nagyon küzdöttek a projektért. És egyébként Kanada JÓ ország, mert nem Orbán Viktor a miniszterelnök, tehát ott nagy siker az akkumulátorgyár; itt, nálunk nem Trudeau a miniszterelnök, tehát itt RÓSZ dolog az akkumulátorgyár. Értik már? Ha nem, akkor nem baj, ez még nem minden.Szijjártó Péter: Magyarország hamarosan a világ második legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója lesz
Magyarország a keleti vállalatok beruházásainak köszönhetően ma a negyedik helyen áll az elektromos akkumulátorok gyártása terén, de hamarosan feljön a második helyre a globális rangsorban – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Pekingben.Politikai Pankráció – Miért nem számolt be a baloldali sajtó a Hamászt ünneplő bevándorlókról? (VIDEÓ!)
Múlt hét szombaton számolt be a világsajtó arról, hogy a Hamász megtámadta Izraelt, ami rengeteg civil áldozatot követelt, nőket, gyerekeket elraboltak, csecsemőket végeztek ki bestiálisan. Nem meglepő, hogy az arab világ ünnepel, de azért arra talán nem számítottunk, hogy az USA-ban és Nyugat-Európa több országában is ünnepelni fognak a terrorszervezettel szimpatizáló, többségében bevándorló tömegek. A Politikai Pankráció című műsorunkban a Megafon munkatársa, Apáti Bence ezzel kapcsolatban elmondta: nem az lepte meg, hogy a konfliktus kirobbanásáról megoszlanak a vélemények, hanem az, hogy a magyar baloldali sajtó nem számolt be a tömeggyilkosságot ünneplő migránstömegekről. Balogh Gábor újságíró szerint pedig az a baj, hogy azok is az ünneplők között vannak, akik már régóta itt élnek közöttünk, akiknek a családjaik már az ötvenes, hatvanas években itt éltek Európában. Ők vajon miért érzik, hogy örülniük kell a vérontásnak? – tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy ők elvileg már németek, angolok, svédek, franciák stb. A műsor másik témája a Dunaferr ügyében hozott jogszabály összemosása volt az akkumulátorgyárakra vonatkozó környezetvédelmi szabályokkal, amivel még a parlamentben is kardoskodott a baloldal.Miniszterelnökség: a környezetvédelmi hatósági szerződés akkumulátorgyárak esetén egyáltalán nem köthető
A környezetvédelmi hatósági szerződés akkumulátorgyárak esetén egyáltalán nem köthető - ez derül ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett közleményből, amely a környezetvédelmi hatósági szerződés megkötésének feltételeiről és eljárásrendjéről szól. Korábban Debrecen polgármestere nevezte elfogadhatatlannak, hogy a környezetszennyező cégekkel a kormányhivatalok szerződéseket kössenek.Lengyelországban terjeszkedik a Volkswagen akkumulátorgyártó üzletága
Lengyelországban készülnek majd a Volkswagen konszern elektromos autóihoz szükséges olcsó akkumulátor-alkatrészek. A Volkswagen és a belga Umicore csoport által alapított Ionway nevű új vegyesvállalat az ország déli részén fekvő Nysa városában hozza létre első gyártóüzemét – jelentette be szombaton a VW akkumulátorgyártó leányvállalata, a PowerCo.Pedig sikertörténet is lehetett volna... – A bűncselekmény kategóriáját is kimerítheti a koreai akkumulátorfeldolgozó bátonyterenyei „tevékenysége”
Amióta a különben jó renomével rendelkező dél-koreai SungEel HiTech betette a Nógrád vármegyei Bátonyterenyére a lábát, folyamatosan megsérti a környezetvédelmi előírásokat, olyannyira, hogy az már kimerítheti a bűncselekmény kategóriáját – többek közt erről beszélt portálunknak egy felháborodott helyi lakos, aki megelégelte az akkumulátor-feldolgozó gyár gyanús üzelmeit. Mint Orosz István kiemelte, a céget a sorozatos, milliós büntetések sem hatják meg, az újabbnál újabb helyszíni szemlék pedig egyre csak romló állapotokat rögzítenek; a gyárban már robbanás is történt, egy legutóbbi vizsgálat során ráadásul a szakemberek még maszkban is rosszul lettek a vegyszerszagtól.Kiderült, hogy miért támadja a Momentum a magyarországi beruházásokat
Miközben a Momentum lelkesen támadja a hazai akkumulátorgyárak építését és későbbi sikeres működését, kenyéradójuk Franciaországban kőkemény lobbit folytat, hogy a kínaiak náluk fektessenek be. Meglepődni azonban most sem sikerült. A Momentum tovább gyalázza a magyar nemzetet a hazaárulásával.Szijjártó Péter: a kínai Sunwoda 580 milliárd forintos beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét
Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Ajánljuk még