Habár az előválasztást is elvesztették, és a szivárványkoalíció is elbukott április 3-án, Gyurcsány mégis most – ráadásul az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének 16. évfordulóján – érezte úgy, hogy Dobrev Klárának árnyékkormányt kell alakítania. Ennek, illetve az időzítésnek három nyilvánvaló oka és üzenete van. Egyrészről az Orbán-kormánynak jelzi, hogy külföldi segítséggel, az uniós parlament nyomásával fog alternatívát építeni; másrészről a választópolgárokhoz szól, hogy íme, 2010 után ismét itt vagyunk; végül azt üzeni, hogy nem vár arra, hogy az ellenzéki törpepártok összeszedjék magukat (tényleg semmire nem vitték!), hanem erőből megoldja a történelmi töredezettség problémáját azzal, hogy leuralja az ellenzéket. Röviden: Gyurcsány kinyilatkoztatta azt, hogy (megmondtam, de ti nem hittétek) tényleg ő a baloldal vezére.
Kinek üzen Gyurcsány Ferenc?
A DK elnök mestertervének lényege, amiről ezidáig azt hittük, hogy elfele készülődik, de hamar megtudtuk, hogy inkább felfele, mára vált világossá. A potenciális ellenzéki szövetségeseivel sem egyeztetve bejelentette, hogy Dobrev Klára (maga elé tolva a feleségét, hátha az üvegplafon így áttörhető) árnyékkormányt alakít.
Ennek három üzenete van.
Gyurcsány Ferenc először is gátlástalanul azt jelzi a kormánypártoknak, hogy külföldi hátszéllel épül a régi-új baloldal; itt az időzítés egyértelműen az Európai Parlamentben megszavazott, Cseh Katalinék által megtámogatott elmarasztaló ítéletéhez kapcsolódik. Nem véletlen, hogy a héten megszületett a politikai vádaktól hemzsegő jelentés, majd kiszivárgott, hogy pénzeket vonhatnak meg Magyarországtól. Ez megfelelő alkalom az erőfitogtatásra és arra, hogy világossá tegye Gyurcsány: ha térdre kényszeríti az EU Orbánékat, akkor – bárhogy is döntsön a magyar szavazó – ők jönnek.
A második üzenet a választópolgárokhoz szól. Ezt minden szavazó másképp értelmezi, de tény, hogy a mondandó lényege: Gyurcsány volt, van és lesz; az árnyékkormány a 2010 előtti politikai elit visszatérését „legitimálja”. Azaz: azok akarnak a hatalomba visszakapaszkodni, akik 2006-ban a magyarokra lövettek és akik olyan politikai és szociális válságot okoztak, ami a rendszerváltoztatás óta egyedülálló. (A Bokros-csomag talán még versenyre kelhet vele.)
És végül, ami a legfontosabb és most a leginkább aktuális, az az ellenzéknek szóló rész. A helyzet ugyanis odaát tragikus. Történelmi töredezettség (copyright XXI. Század Intézet) és történelmi mélypont.
Gyurcsány Ferenc a saját árnyékkormánya felállításával, aminek Dobrev lesz az előretolt helyőrsége, azt üzeni a többi ellenzéki pártnak, hogy nem várnak tovább arra, hogy összeszedjék magukat, inkább leuralják az egész baloldalt.
Gyurcsány Ferenc – kihasználva azt, hogy a DK a legerősebb ellenzéki párt – egyértelművé tette: nem vár senkire, elfoglalja inkább az önmagának fenntartott vezérszerepet. Meg is írta:
Készültünk. Megígértük. Megtettük. Nem vártunk másra. Ezentúl se fogunk.
Gelencsér – tudják, a Momentum közismeretlenségnek örvendő elnöke – már kiakadt, Márki-Zaynak sem tetszik, de a java és a civakodás vélhetően csak ezután következik majd.
Megmondtuk (mi is), de ti nem hittétek
Hányszor írtuk le, mondtuk el, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére. Hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter csupán bábu. De sokan nem hitték, sőt, az ellenzéki politikusok azzal gyanúsítottak meg minket, hogy csak „gyurcsányozunk”.
Most kiderült, hogy szó sem volt riogatásról, ahogy az is, amit előre megmondtunk: Gyurcsány a baloldal igazi vezére, s immár ő sem csinál belőle titkot.
Nem mi „gyurcsányoztuk” össze az ellenzéket, hanem a türelmes és minden hájjal megkent politikus. (Mikor nincs a topon, akkor a szektája.) Valóban az ellenzék bizonyult olyan gyengének, hogy Gyurcsány ismét átvehette az irányítást.
Ha van árnyékkormány és nem csukják le őket, akkor mégis demokrácia van
Az árnyékkabinet intézménye idehaza – szemben Nagy-Britanniával – közjogi értelemben nem létezik; célja szerint inkább beszélünk egy politikai kampánytevékenységről, amelyben az ellenzék megmutathatja magát. Habár mélyrepülésben vannak, illetve az elmúlt hónapokban megtartott időközi helyhatósági választások is arra utalnak, hogy – a szankciós politika okozta válság hazai megjelenése ellenére – a kormánypártok lendülete megmaradt.
Az árnyékkormány tehát egy olyan ellenzéki politikusokból álló nemhivatalos csoport lesz minálunk, akik a hivatalban levő kormány minisztériumszerkezetét követve alternatív testületet alkotnak. Célja, hogy bizonyos kérdésekben megmutassa, hogy mit tenne másképp, mint a regnáló kormány.
De, ahol az árnyékkormány tagjait nem zárják börtönbe, ott demokrácia van. Ahol az árnyékkormány munkájáról beszámol a sajtó, és nem viszik bilincsben el az újságírókat, ott sajtószabadság van. Ahol az ellenzék árnyékkormányt szabadon alakít azért, hogy a politikai versenyben előrébb jusson, ott plurális demokrácia működik.
Volt már ilyen, lesz még ilyen?
Amit Gyurcsány Ferenc mond, az tehát több, mint kincstári optimizmus: nincs kormányváltó hangulat, fényévekre vannak a Fidesztől (copyright Kunhalmi Ágnes). Az árnyékkormány inkább az ellenzéknek szóló üzenete, miszerint Gyurcsány a főnök.
És még csak nem is innovatív! Hiába állítja azt Molnár Csaba, hogy ilyen még nem volt, ez nem igaz.
Karácsony Gergely 2018-ban már bemutatott egy hasonszőrű árnyékkormányt: Komáromi Zoltánt az egészségügyi, Daróczi Gábort az oktatási, Hegyesiné Orsós Évát a szociális, Mellár Tamást a pénzügyi, Andor Lászlót a foglalkoztatásügyi, Ámon Adát a környezetügyi, Wittinghoff Tamást pedig az önkormányzati ügyekért felelős tárca minisztervárományosaként. (Erős különítmény volt!)
De tény, hogy ez akkor – érdeklődés hiányában – elhalt. A mostani pedig annyiban lehet első, hogy tényleg csinál majd valamit.
Vigyázzunk, mert még visszatérnek!
Mivel a 2010 előtti politikai elit ismét meghatározó szerepbe került az ellenzéken belül, vagy éppen a főváros vezetésében, így el kell hinnünk, hogy ők tényleg készülődnek, és félő, ha elég pénzt és politikai támogatást kapnak külföldről, akkor lehet némi esélyük. Nem most, de idővel… Nemzetközi hátszéllel.
Nem véletlenül fogalmazott úgy Molnár Csaba a sajtótájékoztatón, hogy:
Az Orbán-kormány európai alternatíváját fogjuk felállítani.
Azaz nem magyar, hanem európai alternatíva. Ezt nevezik freudi elszólásnak.
Azért is fontos most erről beszélni, mert időközben felnőtt egy olyan generáció, amelynek nincs személyes élménye az őszödi beszédről és a rendőrterrorról, így meg van annak a veszélye, hogy az árnyékkormányt alakító Gyurcsányék ismét becsapják a magyarokat.
Ezért erre még visszatérünk… de előbb várjuk meg, hogy mit mond a többi ellenzéki párt? Előre kuncogunk a cicaharcon, ami vélhetően nemsokára következik.
(T. Danny sorait nem kívántuk kihasználni, sorait elismerésünk jeléül idéztük meg!)
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS