A PestiSrácok.hu neve elhallgatását kérő forrása szerint a Trefort Gimnáziumban listázták és nyilvánosan megszégyenítették azokat a diákokat, akik nem vettek részt a szerda reggeli, élőlánccal egybekötött tanársztrájkban. Lapunknak a megmozdulást szervező PDSZ elnökségi tagja, Komjáthy Anna úgy nyilatkozott, hogy elképzelhetőnek tartja a tüntetésből kimaradó diákok listázását, szerinte azonban csak felügyeleti célzattal történhet ilyen. Az ügy pikantériája, hogy Komjáthy szerint a sztrájkról a szülők hivatalos tájékoztatást nem kaptak, csupán informális módon magyarázták el a diákoknak, hogy mi is történik az iskolákban, míg a szülőktől kifejezetten kérték, hogy a PDSZ kommunikációs felületeinek kövessék az eseményeket.
Mint arról a PestiSrácok.hu beszámolt, az alacsony fizetések miatt joggal elégedetlenkedő tanárokra teljesen rátelepedett a Párbeszéd nevű mikropárt és egy noÁr nevű ember, aki híres akar lenni, ezért csinál magának egy ingyenkoncertet a Kossuth térre pedagógustüntetésnek álcázva. A pedagógusok szerdai világnapját élőlánccal indították azok, akik a Kölcsey Gimnáziumból elbocsátott tanárok mellett fejezték ki szolidaritásukat.
Az indulatokat a felháborodáson nyerészkedő ellenzék mellett a Soros-galaxis szatellitjei is fűtik. Ugyanazok az emberek kongatják a vészharangot, akik már 2016-ban is megpróbáltak kormányt dönteni, még azt megelőzően pedig a liberális–szocialista holdudvar kegyeltjeiként hallgatólagos tettestársai voltak a baloldali kormányzatnak az oktatásügy züllesztésében. A PestiSrácok.hu már évekkel ezelőtt lerántotta a leplet azokról a “civil” szervezetekről, akik a 2016-os megmozdulásokat szervezték, vagy akár finanszírozták is.
Közös pont például Komjáhy Anna, aki már hat évvel ezelőtt is központi szereplője volt az akkor még Gulyás Márton nevével fémjelzett tüntetési hullámnak. Lapunk 2016-os beszámolója szerint a január 30-i Országos Tantestületi Értekezletet, amely aztán az elkövetkező tüntetési hullámnak alapozott meg, a Hívatlanul Hálózat, a Humán Platform és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hívta életre, a szervezők ráadásul azt is vállalták, hogy kifizetik a vidékről érkezők utazási költségeit. A gáláns gesztust Komjáthy Anna, a PDSZ Budapesti Választmányának ügyvivője tette. Emlékezetes: 2008-ban Komjáthy más értelmiségiekkel karöltve Gyurcsány Ferenc által bevezetett vizitdíj mellett is kiállt, az ügyvivő akkor a “független háziorvosok” sarcot támogató nyílt levelét is aláírta.
Az említett szervezetek egyébként nyilvánosan támogatták az elmúlt években a liberális ideológiákat, így az LMBTQ-lobbi előretörését, de az illegális migráció mellett is felszólaltak. Ennek tükrében különösen aggályos, hogy a tanárok a diákokat is bevonják a sztrájkba, sőt.
Egy, a lapunknak névtelenül nyilatkozó forrás szerint kifejezetten listázták és megszégyenítették a sztrájkban részt nem vevő diákokat. Komjáthy, a sztrájksorozatot szervező PDSZ elnökségi tagja pedig azt is elismerte, hogy a szülőket kifejezetten kérték a demonstrációban részt vevő tanárok, hogy a liberális lobbicsoport Facebook-oldalán tájékozódjanak az iskolákban zajló eseményekről. Vagyis a PDSZ gyakorlatilag mind a diákokra, mind a szülőkre nyomást gyakorol.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS