Hihetetlen, de a főváros baloldali vezetése minden olyan ügyben bakot lő, ahol munkára, szorgalomra és szakértelemre lenne szükség. A Facebook és az önfényezés világa tökéletesen működik, ezeket a virtuális sikereket viszont nem sikerül átkonvertálni a valóságba. Az önkormányzati választások óta eltelt három évben csak úgy sorjáztak a megoldandó feladatok, azonban a legtöbb kihívásba beletört Karácsonyék bicskája, utána pedig a szánalmas mutogatás és felelősséghárítás maradt csak eszközként. A szemétszállítás és a hulladékkezelés az újabb robbanó bomba, amelyet Budapest baloldali vezetése nem tudott és láthatóan nem is akart kezelni, a kukások pedig sztrájkolnak a lehetetlen helyzet miatt. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ugyanis a főváros tulajdonában van, az ő kizárólagos feladatuk és felelősségük a hulladékkezelés, azonban most is csak a felelősséghárítás zajlik gőzerővel, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy 2021-ben megtörtént az elszámolás a fővárosi és az állami kukaholding között, így erre sem hivatkozhatnak Karácsonyék. Vajon mit csinál most Mártha Imre, a milliárdos csodagyerek, Karácsonyék kedvence, aki többek között az FKF-et is irányítja? Lehet, hogy újabb milliós jutalmat gründol épp magának?
Érdekes felfogása van a baloldalnak, amikor felelősségről és kötelességtudatról beszélnek. Ha gond van, akkor nem vállalják a felelősséget, főleg akkor, ha vastagon az ő hibájuk, vagy nemtörődömségük által alakult ki az anomália. Karácsony Gergely az egyik leghivalkodóbb példája ennek a magatartásnak, a kezeit örökösen mosó, savanykásan mosolygó budapesti főpolgármester ugyanis minden felelősséget a kormányra szeret hárítani, ha forró a talaj a lába alatt. Ilyenkor a legszembetűnőbb önellentmondások sem zavarják, hiszen legutóbb, amikor palira vették, az ál-Klicskónak elmondta, hogy örül annak, hogy létrejött a szankciós csomag, és hogy Magyarország végül is ezt nem tudta megakadályozni. Az azonban nem jutott eszébe a főpolgármesternek, hogy ezek a szankciók milyen hihetetlen következményekkel járnak egész Európára, így Magyarországra nézve is, hiszen elszabadultak az energiaárak, egekben az infláció, a lejtmenetnek pedig nincs vége, ez pedig óriási hatással van a magyar gazdaságra is. Karácsony hozzátette azt is, hogy
nagyon remélem, hogy az Európai Unió nem nézi tétlenül azt, hogy az energiakrízis romba dönti az egész európai gazdaságot, és legalább olyan bátor döntések következnek, mint amilyenek a szankciók voltak Oroszországgal szemben.
Nem jól remélte. Ezekre a bátor döntésekre ugyanis hiába vár a főpolgármester, ezért inkább saját álláspontját dönti romba, és az általa örvendetesnek tartott szankciók következményeit egy huszárvágással a kormányra hárítja, mintha ez is Orbán Viktor hibája lenne. Pedig egyszerűen csak beütött a krach, egyenes emberként pedig csupán annyit kellene mondania, hogy a szankciók nem úgy sültek el, ahogy gondolták, próbálnak dolgozni a problémák enyhítésén.
Ehelyett az évek óta jól bevált terelés érkezett, így történt ez a hulladékkezelés ügyében is. A szemetesedények nagy leszerelője nekiesett a kormánynak, hű társa, Mártha Imre pedig ugyancsak felteszi a kezét, ahelyett, hogy tenne végre valamit az ügyben. A kukások pedig sztrájkolnak, összeomlóban a szemétszállítás, felelős pedig nincs. Pedig Mártha Imre akár a saját vagyonából is besegíthetne, azonban a jachtos fotók bajnoka ebben nem olyan jó, mint amikor bikinis lányokkal pózol a tengeren, a messzeségbe merengve gondolkodva azon, hogy vajon hogyan oldja majd meg az FKF gondját, ha hazamegy. Márthától annyira futotta, hogy jó PR-fogásnak tartva beült egy kukásautóba a luxusjárgányából, megmutatva, hogy mennyire átérzi a kukások nehéz helyzetét. És ennyi.
Jó kérdés, hogy a terelés és a kukásautós kaland után milyen megoldást fog majd javasolni az általában igencsak kipihent Mártha Imre, hiszen a milliós jutalom nem jár csak úgy. Vagy mégis?
Ahogy említettük, 2021-ben megtörtént az elszámolás a fővárosi és az állami kukaholding között, a labda tehát Karácsonyék térfelén pattog, illene valamit kezdeni a helyzettel, mielőtt újabb területet tesznek teljesen tönkre. A Facebook-posztok koronázatlan királya azonban ifjabb Gál Zoltán felmondása után sem hagyott fel a szívhez szóló bejegyzésekkel, most pedig igazán szüksége lenne egy jó magyarázatra, de a budapestiek vélhetően annak örülnének, ha végre dolgozna, vállalná a felelősséget, az általa, vagyis Gyurcsány Ferenc által kiválasztott emberek pedig végrehajtanák azokat a feladatokat, amikért a fizetést és a milliós jutalmakat kapják. Mert örökké nem lehet Orbán Viktor a hibás. Karácsony és fővárosi operatív törzs gittegylete talán ismét összeülhetne és Gy. Németh Erzsébet pattogó intelmei mellett előhúzhatna valamennyit a 2024-es önkormányzati választásokra félretett pénzből és a tanácsadóknak járó többmilliós jutalékokból, amivel legalább a szemétszállítást és a hulladékkezelést meg tudnák oldani. Mert a sztrájkoló kukások nem fognak megelégedni annyival, hogy a világszerte emelkedő árakért és az energiaválságért Orbán Viktor és a magyar kormány a felelős, az ő kezük meg van kötve, de a Mártha-féle kukásautós akció sem túl meggyőző, ez egyelőre vajmi kevés.
Vezető kép: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS