A rendszerváltoztatás utáni évek megnyitották a „szabad” piacgazdaság előtt a kapukat, és hirtelen megjelentek a vagyonos és sikeres üzletemberek, sajátos kasztot alkotva a magyar valóságban. Kik voltak ők, honnan jöttek? A hivatalos verzió még ma is arról szól, hogy kivételes tehetségű vállalkozók, szakértők – az úgynevezett technokrácia tagjai – jutottak ekkor hozzá az őket méltán megillető lehetőséghez.
Állítólag ők voltak azok, akik már a szocializmus idején is kitűntek vállalkozó kedvükkel, szemfülességükkel, és ügyesen használták ki a kádárizmus nyújtotta kiskapukat a második gazdaság keretei között.
Technokrácia vagy kádergyerekek?
Mindez jól hangzik, de lássuk be: a tehetség és az alkalmasság önmagában mérhetetlenül kevés ahhoz, hogy a szocializmus bezárt világában valaki megismerje és beletanuljon a kapitalista üzleti világ működésébe. Nem is a második gazdaság robotosai, a lángossütők és magántaxisok lettek a gazdag vállalkozók 1990 után, hanem azok, akik kiváltáságaik révén nyugati egyetemeken tanulhattak, majd pártkáder szüleik kapcsolati hálójának és bennfentes információinak köszönhetően „spontán” módon elprivatizálták az állami vagyont. Valójában a nagyvállalkozói kör kialakulása nem az 1988-as társasági törvény hatályba lépésével kezdődött, hanem jóval korábban. A külkeres lobbi tagjai maffiaszerű hálózatukkal már a hetvenes évek elejétől vígan építgették cégeiket különböző adóparadicsomokban, de nagyon kivételes esetben az is megtörtént, hogy a pártállam vigyázó szemei előtt idehaza alapítottak meg egy olyan vállalkozást, amely köré aztán ködös legendát is szőttek – ilyen volt például a Novotrade, hazánk első szocialista részvénytársasága.
Az első részvénytársaság
1983 elején létrehoztak egy olyan céget, amely szocialista jogszabályok alapján nem is létezhetett volna, de az alapítók leleményesen használták ki azt a joghézagot, amely abból adódott, hogy 1945 után a hatalom új birtokosai nem helyezték hatályon kívül a dualizmus idején alkotott, kereskedelemre vonatkozó szabályozást, az 1875. évi XXXVII. törvényt. Leleményes alapítók? Ki lehetett „leleményes vállalatalapító” a pártállami diktatúrában? Természetesen a pártállami diktátorok, vagy azok leszármazottjai. A Novotrade alapításakor közel száz részvényes jegyezte a céget: különböző bankok (természetesen a külkereskedelmi lobbi egyik központi intézménye, a Magyar Külkereskedelmi Bank is), szövetkezetek, ipari vállalatok, az ebben a sorozatban már sokat emlegetett Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és két magánszemély, Rényi Gábor és Szilágyi József.
A Novotrade nem egyszerűen csak egy olyan társasági formát jelentett, amely a szocializmus keretei között korábban elképzelhetetlen lett volna, hanem olyan területen kezdte meg a tevékenységét, amelyhez a korszak legérzékenyebb technológiai fejlesztéseit is fel kellett használniuk, vagyis működésük titkosszolgálati területet érintett. A számítástechnika a legszigorúbban ellenőrzött embargós technológiák közé tartozott, a Novotrade pedig szofverfejlesztésekkel kívánt betörni a nyugati piacokra. Ráadásul a Novotrade-nek egyáltalán nem létezett felügyeleti szerve, egyik minisztérium vagy állami szerv sem gyakorolt ellenőrzési jogkört felette. Nem volt még precedens egy nem állami tulajdonban lévő részvénytársaság alapítására, így a szocialista joggyakorlat nem készült fel annak működési szabályozására, és az engedélyben elfelejtettek felügyeleti szervet kijelölni. A cég tehát létezett és senki nem tudta ellenőrizni, mit is csinál. Ha valaki úgy gondolja, hogy egy ilyen vállalat létrehozásához akkoriban elég lehetett a tehetség és a szemfülesség, téved. Egy ilyen vállalat alapításához párttámogatás és bennfentesség kellett, semmi más.
Megbízható elvtársak
Rényi Gábor felmenői generációkra visszamenően a pártelit kiváltságait élvezhették. Már nagyapja, Rényi Ervin is elkötelezett híve volt a Szovjetuniónak, azonban apja, Rényi Péter volt az, aki meghatározó szerepet töltött be a kádári Magyarország életében. Aczél György egyik bizalmasaként fontos szerepet játszott a kulturális élet irányításában, a Népszabadság állandó főszerkesztő-helyetteseként pedig részt vett a tájékoztatáspolitika kialakításában. 1980-tól nyugdíjazásáig az MSZMP KB tagjaként a párt legbensőbb köreihez tartozott, a kommunista sajtóirányítás és propaganda egyik kulcsemberének számított. Ilyen háttérrel kevéssé meglepő, hogy a Minisztertanács engedélyezte a Rényi Gábor vezette részvénytársaság megalapítását, és az állambiztonság sem aggódott azon, hogy miképpen fogja átlátni az intézmény működését, hiszen hosszú és bizalmas kapcsolat fűzte őket Rényihez. Rényi Gábor már évekkel korábban – legkésőbb 1978 őszén – kapcsolatba került a Belügyminisztérium elhárításával, és „Kékesi Péter” fedőnéven – akkor még a Mechanikai Művek munkatársaként – adott jelentéseket kapcsolatairól, illetve azon személyekről, akiknek megfigyelését feladatul kapta. A Mechanikai Művek elődjét 1936-ban alapították, kezdettől tüzérségi lőszerek és aknák összeszerelésével foglalkozott. 1952-ben kapta a Mechanikai Művek nevet, 1953-tól fokozatos alakult ki a civil profilja – kondenzátorok és fűtőberendezések gyártása. 1982-ben a Törökbálinton lévő üzem össztermelésének nagyjából tíz százalékát tették ki a hadiipari termékek.
„Teambuilding”
Rényi Gábor a Mechanikai Művek főosztályvezetőjeként a belügy számára azért vált operatív szempontból értékessé, mert munkaköréből adódóan sokat járt külföldre. Magasnyomású festékszórók kereskedelmével foglalkozott a cégnél, és a vállalat jogtanácsosának, Réczei Róbertnek a társaságában gyakran tárgyalt külföldi partnerekkel a termékek eladásáról vagy akár új licencek, gyártósorok üzemeltetéséhez szükséges alkatrészek beszerzéséről. A Belügyminisztériumnak elsősorban egy „Team” fedőnéven futó nyomozás célszemélyeiről kellett adatokat szolgáltatnia, de alkalomszerűen felhasználták másra is; például fel kellett derítenie egy bécsi lakást, ahol a magyar hírszerzés információi szerint egy CIA-bázis működött. Ügynöki munkájának legfontosabb hozadéka azonban annak a kapcsolati tőkének a kialakítása volt, amelyet sikeresen kamatoztatott saját cége megalapítása után, ez a személyi kör pedig munkahelyének üzleti partnerei és a vállalat jogtanácsosának ismerősei körül kezdett kialakulni és terebélyesedni.
Elsősorban Réczei ismeretségi köréhez tartoztak azok a személyek, akiket „Team” fedőnéven tartottak megfigyelés alatt. Fritz György 1979-ben hagyta el az országot, amikor az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára főosztályvezetőjeként külföldi hivatalos úton vett részt. Közvetlen barátai közé tartozott két bécsi kereskedő, Peter Heinrich és Simkovits József. Heinrich jugoszláv állampolgárként élt Bécsben, Simkovits viszont 1973 októberében egy napra kapott Ausztriába útlevelet, ahonnan nem tért vissza. Simkovits az ötvenes években komoly meghurcoltatáson ment keresztül, ugyanis mint magyar királyi honvédtisztet 1947-ben népellenes bűntett miatt népbíróság elé állították, de ekkor még sikeresen elkerülte az új rezsim bosszúját: felmentették a vádak alól. 1950-ben azonban a katonai törvényszék hűtlenség miatt nyolc év fegyházbüntetésre ítélte; a börtönből csak 1956-ban szabadult. Régi ismeretségeiket felhasználva mindhárom említett személy intenzív kapcsolatokat ápolt a vasfüggöny túloldalán lévő vállalatokkal, vállalkozásaikat értelemszerűen ezekre az összeköttetésekre alapozták. Rényi Gábornak eleinte e fent említett csoport megfigyelése volt a feladata, amelynek eleget is tett, hiszen gyakran fordult meg Bécsben, ahol rendszeresen találkozott velük, illetve üzleti ügyekben Heinrich maga is sokszor beutazott Magyarországra.
Régi ismerősök
Rényi jelentéseiben fel-felbukkannak olyan személyek vagy vállalatok, amelyek a külkeres maffia legfőbb partnerei voltak ebben az időszakban és e sorozat olvasóinak is ismerősen csenghet a nevük. Réczei például a Winter Bank ügyfele volt, tőlük kapott kölcsönt vállalkozása beindításához. A Winter Bank tulajdonosa, Simon Moskovics Fekete János köreihez tartozott, és pénzintézetén keresztül aktívan bekapcsolódott a Kelet–Nyugat közötti kereskedelembe, majd a nyolcvanas évekre a magyar belpolitikai életbe is: anyagilag támogatta az úgynevezett radikális ellenzéket, a későbbi SZDSZ prominens tagjait. De a hazai pártelit egyes tagjai is tartották a kapcsolatot Réczeivel: például Pulai Miklós, aki 1982 és 1989 között a Világbank magyarországi képviselőjeként is tevékenykedett, valamint Madarasi Attila pénzügyminiszter-helyettes, aki viszont minisztériumi pozícióból segítette az MNVK-2. külkeres üzelmeit.
Rényi rendszeresen jelentett Griga Ferencről is, aki az Interagtól került a Novotrade-hez. Egy korábbi részben már olvashattak arról, hogy a hetvenes években Griga a katonai felderítés megnyertjeként teljesített szolgálatot Bagdadban, kereskedelmi képviselőként, a rendszerváltás idején pedig Siklósi Norbert társaságában részt vett az Interedition alapításában is. Rényi tehát az állambiztonság ügynöke volt azokban az időkben, amikor vezetése alatt létrehozták a Novotrade vállalatot. Magas pártfunkciót betöltő édesapja és saját ügynöki munkája volt a garancia megbízhatóságára, és ez jelentette a kiválasztás alapját is.
Kékesi Péter fedőnevű titkos megbízott a továbbiakban jelentette, hogy az 1983. január 1-jén megalakuló Novotrade nevű gazdasági vállalkozás igazgatója lesz. A vállalkozás a jelenleg funkcionáló Agentcoop és Skála gazdasági vállalkozások egyesüléseként jön létre. Profilként „Kékesi” az újdonságok, szabadalmak futtatását, valamint a gépkölcsönzést jelölte meg
– olvashatjuk az állambiztonság jelentésében. Innen folytatjuk!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS