A szlovák médiakeret módosításának meg kell felelnie az uniós jognak, az Európai Bizottságnak pedig fel kell szólítania a tagországot, hogy szüntesse meg a kisebbségi nyelveken médiatartalmat szolgáltatók indokolatlan diszkriminációját Szlovákiában – jelentette ki Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti (EP-)képviselője hétfőn.
Vincze Loránt közleményében arról tájékoztatott: az Európai Bizottsághoz fordult azt követően, hogy augusztusban a szlovákiai médiaszolgáltatási jogszabály módosítása kötelezővé tette a nem szlovák nyelven sugárzó szolgáltatók számára a szlovák nyelvű feliratozást. Közölte: az augusztusban módosított, a műsor-feliratozást érintő újabb szlovák jogszabályi módosítás révén megszűnt az EU hivatalos nyelveire érvényes, feliratozási kötelezettség alóli, illetve a regionális vagy helyi műsorszolgáltatásra vonatkozó engedély alapján lehetséges kivétel. Kijelentette: a módosított médiaszolgáltatási jogszabály hátrányosan érinti a kisebbségi nyelveken sugárzó médiaszolgáltatókat.
Plusz anyagi terheket ró rájuk, sérti az egyenlő elbánás elvét azáltal, hogy állami támogatás nélkül feliratozást ír elő minden szolgáltatónak az összes, nem szlovák nyelven sugárzott műsor esetében, továbbá ellehetetleníti az élő közvetítések sugárzását
– húzta alá. Tájékoztatása szerint az Európai Bizottság válaszában közölte: vizsgálja a szlovákiai médiakeret módosítását, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló új javaslat értelmében “a tagállamok által hozott minden olyan jogalkotási intézkedésnek, amely hatással lehet a médiaszolgáltatók működésére a belső piacon, kellően indokoltnak, arányosnak, valamint objektívnek és megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie”. Az EP-képviselő emlékeztetett: az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv szerint, illetve az uniós ítélkezési gyakorlat értelmében a hivatalos nyelv védelme és előmozdítása érdekében a tagállamok által bevezetett bármilyen korlátozásnak diszkriminációmentesnek, a cél elérésére alkalmasnak és szükségesnek kell lennie.
Elvárom, hogy az Európai Bizottság korrekcióra szólítsa fel a szlovák felet annak érdekében, hogy a kisebbségi nyelveken médiatartalmat szolgáltatók indokolatlan diszkriminációja megszűnjön Szlovákiában
– tette hozzá Vincze Loránt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS