Pesti Srácok

Költségvetési csalással gyanúsítja a NAV a 24.hu és a Centrál Média-csoport tulajdonosát

Költségvetési csalással gyanúsítja a NAV a 24.hu és a Centrál Média-csoport tulajdonosát

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Varga Zoltánt, a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosát – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a nyomozók azt feltételezik, hogy a médiamogul az egyik hozzá köthető, lényegében EU-s pénzből létrehozott cég áron aluli eladásával több mint félmilliárdos kárt okozhatott az uniós költségvetésnek. A férfi ügyvédje szerint ügyfele nem követett el semmilyen bűncselekményt.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a baloldali médiumokat – köztük a 24.hu-t is – működtető Centrál Médiacsoport tulajdonosát, Varga Zoltánt – értesült a Magyar Nemzet. A történet szálai a Vargához köthető, néhány éve értékesített Nógrádi Vegyipari Zrt.-hez vezethetők vissza. Az ügyben Budai Gyula fordult tavaly első körben az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF), majd pár hónappal később a NAV-nál tett feljelentést.

A Magyar Nemzet által megismert feljelentés és az OLAF-nál tett bejelentés lényegében ugyanarról szól: a Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeinek eladásával kár érhette az Európai Unió költségvetését. Az a feljelentésben is szerepel, hogy az ügy előzménye a CenTech Új Magyarország Kockázati Tőkealap létrehozása: a tízéves futamidejű tőkelap 2010-ben, a Jeremie I európai uniós program részeként jött létre. (A programot a kkv-szektor tőkehelyzetének javítása érdekében indították.)A tőkealap mértéke ötmilliárd forint volt, amely hetven százalékban uniós forrásból állt, a többi magánbefektetők – többek között a Varga többségi tulajdonában álló egyik zrt. – tőkéjéből tevődött össze. A tőkealap – amit egyébként a Varga Zoltán vezette Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kezelt – alapította meg a Nógrádi Vegyipari Zrt.-t, amelynek 99 százalékos tulajdonosa volt. A társaságba indulásakor csaknem hatszázmillió forintot fektettek be, valamint kölcsönöket nyújtottak neki – írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint a Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő a futamidő lejárta előtt, 2019-ben megbízott egy céget a tőkealap részvényeinek, ideértve a Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeinek értékesítésével – olvasható a feljelentésben, amiben azt is leírták, hogy a 2020 januárjában alapított Avogadro 2020 Projekt Kft. vételi ajánlatot is tett 2020. március 26-án. Az igazgatóság 2020. április 9-én döntött az értékesítésről, és 459 300 000 forintos vételi ajánlat elfogadásáról, amelynek része volt a tőkealappal szemben fennálló tartozás is.

PestiSracok facebook image

– áll a feljelentésben, amely arra is kitért, hogy az Avogadro Kft.-t kifejezetten azért hozták létre, hogy áron alul megszerezhessék a Nógrádi Vegyipari Zrt.-t. Utóbbi vállalkozás igazgatóságának tagja és a vevő Avogadro Kft. alapításkori ügyvezetője, illetve egyik tulajdonosa ugyanis ugyanaz a személy, Varga jó ismerőse, bizalmasa. A NAV-nak azt is jelezték, hogy a vételár még a befektetett hatszázmilliót sem érte el, de az sem mellékes körülmény, hogy a feljelentés szerint – egy közvetítő beiktatásával – Varga Zoltán biztosította a banki kölcsönből finanszírozott vételár önerejét, 170 millió forintot.

A Magyar Nemzet szerint Vargát emellett vételi opcióval is bebiztosították, ráadásul a szerződésekben a médiamogult döntési joggal is felruházták. A lap úgy tudja, hogy a feljelentésben az is szerepelt, hogy az egyébként nyereséges Nógrádi Vegyipari Zrt. több mint egymilliárd forintos értéke jelentősen meghaladta a vevő által fizetett árat, a kettő különbözete 657 millió forint. Mivel a cég lényegében – ahogy arra fentebb már kitértünk – EU-s pénzből jött létre, így kár érhette az unió költségvetését – véli a Magyar Nemzet.

Varga az ügyvédje szerint semmilyen bűncselekményt nem követett el

Védője, Papp Gábor az alábbi nyilatkozatot tette a 24.hu oldalán hétfő délután:

Az ügyvéd megjegyezte: a Magyar Nemzet néhány perccel azután számolt be Varga Zoltán gyanúsítotti kihallgatásáról, hogy ügyfelével a NAV Bűnügyi Főigazgatóságát elhagyták.

Forrás: Magyar Nemzet/24.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.