Ha mindenki, aki a béke pártján áll, Putyin pártján állónak minősül, akkor elveszítjük a racionális vita esélyét. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanazon az oldalon áll, ahol Ferenc pápa, Henry Kissinger, Jürgen Habermas, a volt német kancellár vagy a volt osztrák kancellár. Nem lehet azt mondani, hogy ezek az emberek Oroszország érdekeit szolgálják – mondta el Orbán Balázs a Rzeczpospolita lengyel lapnak adott interjújában, amit a Mandiner közölt magyar nyelven. A politikus arról is beszélt, hogy nagyon-nagyon sokáig együtt kell majd élnie velünk az EU-nak, mert úgy gondoljuk, hogy feladatunk van: meg kell mentenünk Európát.
Magyarország álláspontja egyértelmű, többször is elmondta Orbán Viktor miniszterelnök: ebben a konfliktusban Oroszország agresszor, megsérti a nemzetközi jogot, veszélyezteti egy szuverén ország integritását, az ukránok pedig áldozatok, támogatjuk integrációjukat az EU-val. Segítjük őket, igaz, nem olyan mértékben, mint Lengyelország, de a GDP-hez viszonyított volument tekintve hasonló mértékben, mint Olaszország, Franciaország vagy Németország
– mondta el a lapnak a miniszterelnök politikai igazgatója. A politikus hozzátette: jól látszik, hogy nő a befagyott konfliktus kialakulásának a veszélye, ami pedig nem érdeke Európának, mert csak a stagnálását vagy visszafejlődését fogja eredményezni, különösen Közép-Európa esetében.
Ezért úgy gondoljuk, hogy a főszereplőknek, az Egyesült Államoknak és Oroszországnak nem kellene elutasítaniuk a béketárgyalások gondolatát. Asztalhoz kell ülni, meg kell próbálni elérni a tűzszünetet és a békét. Ez Európa érdeke
– tette hozzá. Orbán Balázs arról is beszélt, hogy soha nem késő egy racionális, nem katonai megoldást keresni.
Stratégiai szempontból mind Lengyelországnak, mind pedig Magyarországnak egy szuverén Ukrajnára és erős Közép-Európára van szüksége, hogy meg tudja védeni magát Oroszországgal szemben
– vélekedett. Arra a felvetésre, miszerint Ukrajna Európáért is harcol, hiszen reális annak a veszélye, hogy Oroszország más országokat is megtámadhat a jövőben, Orbán Balázs a következőt mondta:
Megértjük, ha valaki Oroszországot fenyegetésként mutatja be. Önök, lengyelek azonban először azt mondják, hogy Oroszország túl gyenge ahhoz, hogy megszállja Ukrajna egész területét, egy pillanattal később pedig azt, hogy Oroszország fenyegetést jelent egész Európára nézve. Ez a két állítás nem lehet egyszerre igaz.
Hozzátette: azért van szükség erős nyugati vezetésre, mert Oroszország akkor támad, amikor úgy érzi, hogy a Nyugat gyenge. A politikus emlékeztetett, hogy Donald Trumpnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy amikor az ő elnöksége előtt, Obama alatt Moszkva érezte Amerika gyengeségét, megtámadta a Krímet.
Folyton megjelennek olyan vádak, hogy a stratégiánk része az, hogy meg szeretnénk változtatni a határokat. Ez nem igaz. Tagja vagyunk az EU-nak, a történelem arra tanít bennünket, hogy csak a békés együttműködés visz minket előre, és ha másokkal harcolunk, az számunkra pusztulással végződik. Mind Magyarország, mind Lengyelország számára is nyilvánvaló, hogy össze kell fognunk
– fejtette ki a politikus, amikor a lap a határok megváltoztatásának igényéről kérdezte.
Magyarországnak világos stratégiája van, a Kárpátok közötti régió nagyon fontos számunkra. Ami megtörtént, az megtörtént. Hiszünk a békés együttműködés, az európai integráció és Európa bővítésének eszméjében. Mert rajtuk keresztül, a határok megváltoztatása nélkül össze tudjuk hozni a szomszédos országok összes magyarját, és felelősséget tudunk vállalni értük. A történelemből megtanultuk: ha minden szomszédunk fenyegetésnek tart minket, akkor ők maguk válnak fenyegetéssé a mi számunkra, ami nem tesz jót a magyar nemzeti érdekeknek
– tette hozzá. Orbán Balázs szerint a fontos kérdés az, hogy hogyan reagáljunk a kettős mércére és Brüsszel pénzügyi zsarolására. Mint mondta, Lengyelország – Magyarországhoz hasonlóan – még mindig nem kap uniós forrásokat, és Brüsszel ugyanúgy fenyegeti, mint minket. Aláhúzta: ebben a kérdésben lojálisak vagyunk Lengyelországhoz. Orbán Balázs arról is beszélt, hogy a közelmúltig csak két nemzeti-konzervatív vezető volt, Morawiecki és Orbán, de a helyzet változik, éppen ezért fel kell készülnünk a 2024-es európai parlamenti választásokra is.
A Fidesz fontos szerepet kíván játszani a nemzeti-konzervatív erők összefogásában
– jelentette ki.
Keresni kell a lehetőséget a párbeszédre a legfontosabb jobboldali pártok minden vezetőjével. Leülni és tárgyalni. Nem tudom, ki fog végül egyesülni. Ha azonban megosztottak maradunk, nem leszünk erősek ahhoz, hogy megfelelően képviseljük a szuverenista nézeteket az EU-ban
– tette hozzá.
Rá fogok ijeszteni ellenfeleinkre az unióban: nagyon-nagyon sokáig együtt kell majd élniük velünk. Mert úgy gondoljuk, hogy feladatunk van: meg kell mentenünk Európát. Európát Közép-Európa mentheti meg. Mi, közép-európaiak vagyunk azok, akik tiszteletben tartjuk az EU eredeti értékeit: a családot, a vallást és a szuverenitást
– jelentette ki Orbán Balázs.
Forrás: Mandiner; Fotó: Rzeczpospolita
Facebook
Twitter
YouTube
RSS