Biztató első félidő után a második játékrészben nem tudta felvenni a norvégok által diktált tempót, így sima, tízgólos vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság utolsó csoportmeccsén Ljubljanában. Válogatottunk ennek ellenére bejutott a középdöntőbe, ahol Dánia, Svédország és a házigazda Szlovénia ellen még biztosan pályára lép majd.
Nem lehetett ráismerni csapatunkra az első percekben, mintha kicserélték volna a mieinket az első két meccsen látottakhoz képest. Nagyszerűen kezdtünk, támadásban bátran, határozottan játszottunk, és hátul is jól védekeztünk, Szikora Melinda pedig pompás védésekkel „támasztotta meg” a csapatot. Így az első tíz perc végén 5–2-re mi vezettünk, ami meglepő eredmény volt, de végre kellemes meglepetés.
A világ egyik legjobb csapata a norvég, egyben az Eb-cím védője is, így nem véletlen, hogy magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak és koncentráltabb kézilabdára váltottak. Ennek meg is lett az eredménye, mert a 15. percben felzárkóztak egy gólra, de még mindig nálunk volt az előny (7–6). Egy perccel később emberelőnybe kerültünk, így ismét mód nyílt növelni az előnyt. Ez sikerült is, két pompás góllal zártuk az előnyben töltött két percet, amelyre a norvégok csak egyszer tudtak válaszolni, így kettővel vezettünk (9–7).
A következő két percben azonban két támadást gól nélkül zártunk, miközben az északiak belőtték saját helyzeteiket, így kiegyenlítettek (9–9). Golovin Vlagyimir rögtön időt is kért. Rendezni igyekezett a sorokat, bár ezúttal inkább csak finomhangolásokra volt szükség, mert az Eb-n messze ma játszottunk a legjobban. Villámgyors gólváltás után Kuczora Csenge hetesével ismét vezettünk (11–10). A következő percben Albek Annát állították ki a bírók két percre, sajnos jogosan. A megítélt hetest is belőtték a norvégok, így egyenlőről kezdték a kétperces fórjukat, igaz, mi támadhattunk. A norvégok átvették a vezetést, de hamar sikerült egalizálni, majd Klujber Katrin labdát szerzett, de nem tudtuk gólra váltani a támadást. Ingstad, a norvég beállós megszerezte a negyedik gólját is, amellyel ismét norvég előnyt jegyezhettünk fel, sőt, Reistad újabb betörésével, először a meccsen már kettővel vezettek (12–14) és ez is maradt a félidei eredmény.
A második játékrészt emberelőnyben kezdtünk, mert még bő fél perc hátravolt Reistad első félidő végén összeszedett kétperceséből, de Kuczora lövését sajnos védte a norvég kapus, azonban ami nem sikerült Kuczorának, az sikerült Szikorának, kapusunk ugyanis egy labdaszerzés után csodálatos gólt lőtt az üres norvég kapuba. Ezután ismét a norvégok percei következtek, és Nora Mörk hetese után már sajnos háromgólos lett az előnyük (13–16).
És itt egyben egyfajta fordulópontja is lett a mérkőzésnek. Mert innentől kezdve egyre inkább átvették a mérkőzés irányítását a kék mezesek, és bár felvillanásaink nekünk is voltak, lassan, de biztosan elhúztak. Kapusuk teljesítménye szenzációs volt, több bravúrt is bemutatott, elöl pedig hol lerohanásból, hol pedig kidolgozott akcióból találtak be. A mérkőzés hajrájára nyolcgólos hátrányt szedtünk össze (17–25), vagyis a hajó elment…
A cél innentől kezdve elsősorban az lehetett, hogy állva maradjunk és ne legyen túlzott mértékű a vereségünk, mert ebben a meccsben az első félidő alapján akár a meglepetés is benne volt. Azonban egyre jobban kiütköztek lányainkon a fáradság jelei, rendre megelőztek minket egy ütemmel a norvégok, ami azt eredményezte, hogy szinte valamennyi támadásukat góllal tudták befejezni. Ennek révén állandósul a nyolcgólos norvég fór (19–27 az 55. percben), ami sajnos tovább is nőtt, mert az 58. percre meglett a közte tíz (20–30).
Az utolsó percekre így izgalom már nem maradt, mert az is eldőlt, hogy végül tízzel kapunk ki (22–32), és az is, hogy csapatunk Svájc elleni első fordulós győzelme középdöntőt ér. Csapatunk azonban sajnos nem visz pontot a következő körbe, hiszen a két velünk együtt középdöntőbe jutó vetélytárstól egyaránt kikaptunk. Így nincs mese: győzelmeket kell aratni majd Dánia, Svédország vagy éppen Szlovénia ellen. Ha sikerül hatvan percre kiterjeszteni azt a játékot, amelyet ma az első harmincban produkáltunk, akkor lehet esélyünk erre.
Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS