Pesti Srácok

Az első félidő már jó volt, de így is sima vereséggel zártuk a csoportkört – Női kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország–Norvégia 22–32 (12–14)

Az első félidő már jó volt, de így is sima vereséggel zártuk a csoportkört – Női kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország–Norvégia 22–32 (12–14)

Biztató első félidő után a második játékrészben nem tudta felvenni a norvégok által diktált tempót, így sima, tízgólos vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság utolsó csoportmeccsén Ljubljanában. Válogatottunk ennek ellenére bejutott a középdöntőbe, ahol Dánia, Svédország és a házigazda Szlovénia ellen még biztosan pályára lép majd.

Nem lehetett ráismerni csapatunkra az első percekben, mintha kicserélték volna a mieinket az első két meccsen látottakhoz képest. Nagyszerűen kezdtünk, támadásban bátran, határozottan játszottunk, és hátul is jól védekeztünk, Szikora Melinda pedig pompás védésekkel „támasztotta meg” a csapatot. Így az első tíz perc végén 5–2-re mi vezettünk, ami meglepő eredmény volt, de végre kellemes meglepetés.

A világ egyik legjobb csapata a norvég, egyben az Eb-cím védője is, így nem véletlen, hogy magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak és koncentráltabb kézilabdára váltottak. Ennek meg is lett az eredménye, mert a 15. percben felzárkóztak egy gólra, de még mindig nálunk volt az előny (7–6). Egy perccel később emberelőnybe kerültünk, így ismét mód nyílt növelni az előnyt. Ez sikerült is, két pompás góllal zártuk az előnyben töltött két percet, amelyre a norvégok csak egyszer tudtak válaszolni, így kettővel vezettünk (9–7).

Ljubljana, 2022. november 8. Szikora Melinda a női kézilabda Európa-bajnokság Norvégia–Magyarország mérkőzésén a ljubljanai Stožice Arénában 2022. november 8-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
PestiSracok facebook image

A következő két percben azonban két támadást gól nélkül zártunk, miközben az északiak belőtték saját helyzeteiket, így kiegyenlítettek (9–9). Golovin Vlagyimir rögtön időt is kért. Rendezni igyekezett a sorokat, bár ezúttal inkább csak finomhangolásokra volt szükség, mert az Eb-n messze ma játszottunk a legjobban. Villámgyors gólváltás után Kuczora Csenge hetesével ismét vezettünk (11–10). A következő percben Albek Annát állították ki a bírók két percre, sajnos jogosan. A megítélt hetest is belőtték a norvégok, így egyenlőről kezdték a kétperces fórjukat, igaz, mi támadhattunk. A norvégok átvették a vezetést, de hamar sikerült egalizálni, majd Klujber Katrin labdát szerzett, de nem tudtuk gólra váltani a támadást. Ingstad, a norvég beállós megszerezte a negyedik gólját is, amellyel ismét norvég előnyt jegyezhettünk fel, sőt, Reistad újabb betörésével, először a meccsen már kettővel vezettek (12–14) és ez is maradt a félidei eredmény.

A második játékrészt emberelőnyben kezdtünk, mert még bő fél perc hátravolt Reistad első félidő végén összeszedett kétperceséből, de Kuczora lövését sajnos védte a norvég kapus, azonban ami nem sikerült Kuczorának, az sikerült Szikorának, kapusunk ugyanis egy labdaszerzés után csodálatos gólt lőtt az üres norvég kapuba. Ezután ismét a norvégok percei következtek, és Nora Mörk hetese után már sajnos háromgólos lett az előnyük (13–16).

És itt egyben egyfajta fordulópontja is lett a mérkőzésnek. Mert innentől kezdve egyre inkább átvették a mérkőzés irányítását a kék mezesek, és bár felvillanásaink nekünk is voltak, lassan, de biztosan elhúztak. Kapusuk teljesítménye szenzációs volt, több bravúrt is bemutatott, elöl pedig hol lerohanásból, hol pedig kidolgozott akcióból találtak be. A mérkőzés hajrájára nyolcgólos hátrányt szedtünk össze (17–25), vagyis a hajó elment...

Ljubljana, 2022. november 8. A norvég Vilde Mortensen Ingstad (b) és Klujber Katrin a női kézilabda Európa-bajnokság Norvégia–Magyarország mérkőzésén a ljubljanai Stožice Arénában 2022. november 8-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A cél innentől kezdve elsősorban az lehetett, hogy állva maradjunk és ne legyen túlzott mértékű a vereségünk, mert ebben a meccsben az első félidő alapján akár a meglepetés is benne volt. Azonban egyre jobban kiütköztek lányainkon a fáradság jelei, rendre megelőztek minket egy ütemmel a norvégok, ami azt eredményezte, hogy szinte valamennyi támadásukat góllal tudták befejezni. Ennek révén állandósul a nyolcgólos norvég fór (19–27 az 55. percben), ami sajnos tovább is nőtt, mert az 58. percre meglett a közte tíz (20–30).

Az utolsó percekre így izgalom már nem maradt, mert az is eldőlt, hogy végül tízzel kapunk ki (22–32), és az is, hogy csapatunk Svájc elleni első fordulós győzelme középdöntőt ér. Csapatunk azonban sajnos nem visz pontot a következő körbe, hiszen a két velünk együtt középdöntőbe jutó vetélytárstól egyaránt kikaptunk. Így nincs mese: győzelmeket kell aratni majd Dánia, Svédország vagy éppen Szlovénia ellen. Ha sikerül hatvan percre kiterjeszteni azt a játékot, amelyet ma az első harmincban produkáltunk, akkor lehet esélyünk erre.

Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.