Bár a Ferencváros láthatóan csak annyit adott ki magából, amennyit feltétlenül szükséges volt, ráadásul három gólja is érvénytelennek bizonyult a videózás után, mégis magabiztos, kétgólos győzelemmel zárta idei bajnoki szereplését a gyengélkedő Bp. Honvéd otthonában. Ezzel a sikerrel a zöld-fehérek még úgy is nyolcpontos előnnyel mehetnek téli pihenőre, hogy két meccsel kevesebbet játszottak vetélytársaiknál.
Edzőváltás és mélyen várakozás alatti szereplés az egyik oldalon, történelmi kupasiker az Európa Ligában és magabiztos elsőség a bajnokságban a másikon. Ezekkel az előjelekkel várta az őszi utolsó fordulójának rangadóját a Bp. Honvéd és a Ferencváros, amely éppen a fentiek okán idén elsősorban a múlt miatt volt rangadónak nevezhető. Most egyértelműen a Fradi győzelmét lehetett előzetesen várni, még akkor is, ha a legutóbbi fordulóban a kispestiek két szép Lukics-góllal begyűrték a szintén vergődő Vasast.
A mérkőzésen mindkét csapatnál akadtak fontos játékosok, akik ezúttal nem voltak bevethetők. A hazai csapatnál Lovric, Samperio, Tamás Krisztián és a műtét után lábadozó Nagy hiányzott, míg a vendégeknél a világbajnokságra készülő Laidouni, az eltiltás miatt hiányzó Ryan Mmaee, illetve a sérüléssel bajlódó Samy Mmaee, Vécsei, Boli és Civic nem állt rendelkezésre.
Első félidő
A mérkőzést a Fradi kezdte fölényben, de ez a fölény alapvetően meddő maradt, mert a hazaiak fegyelmezetten, jól védekeztek. A jó védekezés ellenére azért a zöld-fehéreknek akadtak lehetőségei, de gólt nem sikerült szerezniük. Legalábbis érvényeset. Mert a 13. percben egy jobb oldali beadást követően Tokmac lőtt, a megpattanó labdát Szappanos bravúrral még védte, ám a jókor érkező Traoré két lépésről a hálóba bólintott. A videózás után kiderült azonban, hogy Tokmac lövése Marquinhos lábán pattant meg, és a labda megpattanásának pillanatában Traoré lesen volt, így Farkas játékvezető érvénytelenítette a találatot.
A következő negyedóra továbbra is a Fradi mezőnyfölényével telt el, ám nem gól, hanem sérülés jelentette az újabb eseményt. Doka jelezte, hogy ápolást kér, de az ápolás sem segített rajta: lebicegett a pályáról, igaz, Farkas játékvezető szerint túl lassú volt ez a lebicegés, mert utólag felmutatott egy sárga lapot a Honvéd játékosának. Doka helyére egyébként Keresztes Noel érkezett. A félidő hátralévő részében két sárga lapot kellett még kiosztania Farkasnak, ebből az egyiket Dean Klafuric Honvéd-edző kapta, reklamálásért, a másikat Marquinhos, gól azonban az ötperces ráadásban sem esett.
Második félidő
A második játékrészre egyik mester sem változtatott, és csakhamar újabb gólt szerzett a Fradi, de ezt is lesállás előzte meg, így Marquinhos hiába lőtt éles szögből Szappanos kapujába, maradt a gól nélküli állás, igaz, nem sokáig. A játékrészrészt rendkívül agilisan kezdő Ferencváros az 52. percben immáron szabályos gólt szerzett. Vendégszöglet után Traoré fejelt kapura, és fejese a gólvonalon álló, menteni igyekvő Bocskay lábáról került a kapuba (0–1). Megérdemelt volt a zöld-fehérek vezetése, hiszen már az első félidőben is fölényben voltak, a második félidőt pedig nagy elánnal kezdték.
Két perccel később, egy Honvéd-szöglet után az előre húzódó Cirkovic fejese jelentett veszélyt. A 60. perc után szinte varázsütésre mindkét mester cserélt. A Honvédnál Mitrovic, Kerezsi és Kocsis szállt be, Bocskayt, Dominguest és némi meglepetésre Lukicot cserélte le Klafuric, a Fradinál pedig Auzqui érkezett Marquinhos helyére. Ha góllal nem is, sárga lappal hamar észrevétette magát a Fradi-csere, Auzqui ugyanis „besárgult”, miután hátulról felrúgta Zsótért.
A Honvéd fiataljai ugyanakkor jól szálltak be a meccsbe, többször is veszélyeztettek, Kocsis lövésénél például Dibusz bravúrral mentett. Sztanyiszlav Csercseszov újabb cserét eszközölt a 74. perc elején, Sigér érkezett a túl sokat ma sem mutató Gojak helyére. A 78. percben eldőlhetett volna a mérkőzés, ugyanis Auzqui kiugratásával Tokmac egyedül törhetett Szappanos kapujára, ám kissé könnyelmű volt, így a Honvéd kapusát találta fejen, ami persze semmit nem von le Szappanos érdemeiből, aki biztos góltól mentette meg csapatát.
Három a magyar igazság, ami kétszeresen is kiderült ma: Tokmac harmadszor került ordító helyzetbe, most be is talált, ám a videózás után ez a gól is érvénytelen lett, mert a norvég szélső a kezével is hozzáért a labdához. Immár a harmadik gólt vette el a videózás a zöldektől. A Fradi mestere, Sztanyiszlav Csercseszov a hosszabbításban még egyet változtatott, Zachariassen helyére a hosszú sérülése után újra játékra kész Haraisvilit küldte az utolsó pillanatokra.
A meccs legvége is tartogatott még izgalmakat, egy Honvéd-szöglet után Dibusznak kellett védenie, majd Capan ritkán látható hibája után Auzqui lépett ki sokadjára a jobbösszekötő helyén, és bár Tokmac ezúttal is nagy rössel érkezett középen, az argentin szélső ezúttal lőtt, és be is talált laposan a jobb sarokba (0–2).
A látottak alapján a Ferencváros kétgólos győzelme teljesen megérdemelt, hiszen a három érvénytelenített gólon kívül további nagy helyzeteket is kihagytak. A Honvéd pedig ezzel a vereségével kieső helyen tölti a téli szünetet, de nemcsak a helyezés, hanem a mutatott játék is egyértelművé teszi: alapos megújulásra van szükség Kispesten, amennyiben benn akarnak maradni az élvonalban.
Vezető kép: MTI/Mónus Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS