Magyarország a konzervatív blokk reménysége lett a szabad világban – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Mexikóban, a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC).
Beszédében Gulyás Gergely hangsúlyozta: soha nem felejthetjük el, hogy honnan származunk, hol vannak a gyökereink, ami egyben azt is jelenti, hogy tiszteletben kell tartanunk a konzervatív alapértékeinket:
az egyéni szabadságjogot, a jogállamiságot, a költségvetési felelősséget, a szabad piacokat, a keresztény örökséget és az emberi méltóságot!
Mint mondta, Európa szívében Magyarország ezeréves történelemmel rendelkezik, gazdag kultúrával, és azokkal az erős tartalékokkal, amelyek segítettek a nemzetnek túlélni a múltban is. Gulyás Gergely rámutatott arra, hogy a világ vezető mainstream médiaplatformjai sokkal jelentősebb teret adnak a magyarországi tudósításoknak, mint akár a tízszer nagyobb országoknak. A liberális médiumok általában a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort Donald Trumppal, Recep Tayyip Erdoğannal, Jair Bolsonaróval vagy épp Benjámín Netanjáhúval együtt emlegetik.
Természetesen hatalmas különbségek vannak az országok és a vezetők között, de valóban miért van, hogy egy ekkora ország, mint a mienk, ilyen nagy fontossággal bír, mint a világpolitika egyéb szereplői? Miért próbálnak ellenfeleink elpusztítani minket, és kizárni minket a politikai színtérről ugyanolyan erővel és dühvel, mint Brazília konzervatív elnökét vagy a világ legerősebb hatalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak a korábbi elnökét? A válasz egyszerű: Magyarország a konzervatív blokk reménysége lett a szabad világban
– jelentette ki Gulyás Gergely a fórumon. Mint mondta, ez a bizonyíték arra, hogy a konzervatív kísérlet sikeres lehet.
Ha megbízható és igaz információ terjedne el hazámról, ez komoly kockázatot jelentene a baloldali és a progresszív liberálisok számára, mert mások is követni kezdenék a példánkat. Ezért hazudik a mainstream média Magyarországról egész nap. Ezen hazugságok és ezek az álhírek, a hírhamisítás, az igazság elhallgatása, ez a nyugati liberális progresszív média alapkritériuma
– vélekedett Gulyás Gergely.
Kiemelte: a vádak ellenére Magyarország sikeres. Ma egymillióval több embernek van munkája, mint egy évtizeddel ezelőtt. Gazdasági növekedésünk évek óta az egyik legmagasabb Európában. A bérek soha nem nőttek olyan gyorsan, mint az elmúlt évtizedben. A magyar export évről évre rekordokat dönt, a befektetők szívesen jönnek Magyarországra. Megjegyezte: minél inkább kritizálják Magyarországot a külföldi kormányok, annál nagyobb a befektetőik érdeklődése irántunk. Ez világosan megmutatta a különbséget, a szakadékot az ideológia és a valóság között. Gulyás Gergely hangsúlyozta: Magyarország a GDP-jének 5 százalékát költi családtámogatásra, amely 2010-hez képest megháromszorozódott és ez a legmagasabb arány az Európai Unióban.
Ellenfeleink úgy gondolják, hogy aki úgy hiszi, hogy az emberek vagy férfinak vagy nőnek születnek, az a szabadság ellensége. Úgy gondolják, hogy bárki, aki úgy gondolja, hogy házasság csak férfi és nő között lehet, az a jogállamiság ellensége. Úgy gondolják, hogy aki szerint egy állam csak addig létezik, amíg képes megvédeni a határait, az nem tartja tiszteletben az alapjogokat
– mondta a miniszter. Hozzátette: akik úgy gondolják, hogy a migráció integráció nélkül veszélyes a társadalomra, azok nem tisztelik az emberi méltóságot. Úgy gondolják, hogy akik hisznek a konzervatív média fontosságában a mainstream liberálisok ellen, ők a sajtószabadság ellen vannak.
Ezért mondjuk azt, hogy a progresszív liberalizmus egyszer a XIX. században még sokat tett a szabadságért, ma viszont a szabadság legnagyobb ellensége, kerékkötője lett. Ma a progresszív liberalizmus politikai korrektségről beszél, illetve a vallásszabadság és a szólásszabadság megkülönböztetése, és az intolerancia, valamint az emberek szabad akaratának tiszteletben nem tartása jellemzi
– vélekedett Gulyás Gergely. Hangsúlyozta:
a magyar konzervatív politikai közösség és vezetői jobban meg tudták mutatni egyértelmű kiállásukat a szabadság és a demokrácia mellett, mint bárki más. Ma a szabad világban mindenki ezen értékek fontosságáról beszél, de közben az egész életüket ennek tagadásával töltik. Magyarország közben az egyik olyan kivétel, kevés kivétel, amelynek konzervatív vezetői elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság mellett.
Gulyás Gergely a konferencia résztvevőit meghívta a következő CPAC-rendezvényre, amelyet jövő májusban Budapesten rendeznek.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS