A Budapest Környéki Törvényszék csütörtöki közleménye szerint jogerős ítélettel zárult az újszülött csecsemőt szemeteszsákba és lomok közé helyező vádlott ügye. A bíróság a férfit az emberölés miatt emelt vád alól felmentette, míg a vele szemben bűnpártolás vétsége miatt indult eljárást megszűntette.
A bíróság közleménye szerint testi jelek nélkül zajlott le a vádlott feleségének várandóssága. Miután az asszony megszülte gyermekét, a férfi becsomagolta a babát, majd az utcára kihelyezett hulladék közé rejtette. Az élettelen újszülött testét később a szeméttelepen találták meg. Az ügyészség tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a férfi ellen, a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön hirdetett ítéletet az ügyben.
Az ítélet rögzíti: a férfi 2003 őszén kötött házasságot akkori párjával, akivel közös, illetve korábbi kapcsolataikból származó gyerekeiket nevelték. Nem sokkal az esküvőt követően a férfi és a nő viszonya megromlott, a terhelt gyakran agresszívan lépett fel az asszonnyal szemben, akit bántalmazott is. A nő 2004 év elején teherbe esett. Mivel a várandósság tünetmentesen és testi jelek nélkül zajlott le, így arról a férfi nem tudott. Az asszony 2004. szeptember 24-én – aki a férjétől külön szobában aludt – álmából riadt fel a szülési fájdalmakra, majd nem sokkal később egy életképes kisfiúnak adott életet.
Amikor a férfi észrevette a kisbabát, dühös lett, feleségét pedig az apa kiléte miatt kérte számon. Ekkor a nő arra kérte, hogy ne bántsa őt, és hívjon hozzá mentőt. Erre a férfi életveszélyesen megfenyegette az asszonyt, hogy senkinek nem szólhat a gyerekről. Később, amikor az asszony a fürdőszobába ment, a vádlott textíliákba, illetve egy nejlon szemeteszsákba csomagolta a babát, majd az utcán, a lomtalanításkor felhalmozódott hulladék közé rejtette – minderről az újszülött édesanyja semmit nem tudott. Az újszülött holttestét néhány órával később egy szeméttelepen találták meg; halálát ellátatlanság, magárahagyottság és kihűlés okozta, továbbá fulladásnak is szerepe lehetett benne.
A törvényszék a felmentő döntését elsősorban azzal indokolta, hogy bár azt minden kétséget kizáróan lehetett bizonyítani, hogy a terhelt tette szemeteszsákba az újszülöttet és helyezte ki az utcára, azt viszont nem lehetett minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a gyermek még élt, amikor a férfi a nejlonzsákba tette őt. A döntést az ügyész, a terhelt és a védő is tudomásul vette, így az ítélet jogerős. Először 2021-ben számoltak be a sajtóban a vádemelésről; akkor a Pest megyei főügyész azt közölte, hogy az eset Péteriben történt, a férfi 2001 óta élt együtt a csecsemő anyjával, együtt neveltek öt gyermeket, közülük kettő közös volt, három pedig a nő korábbi kapcsolatából született. Az újszülött élettelen testét még aznap megtalálták a szeméttelepen. Mivel nem tudták azonosítani a hozzátartozókat, annak idején felfüggesztették az eljárást, majd 2020-ban a Nemzeti Nyomozó Iroda DNS-azonosítással derítette fel az elkövetőt.
Forrás: MTI; Fotó: police.hu (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS