Miközben baloldal Márki-Zay Péterre próbálja hárítani a felelősséget a guruló dollárok ügyében, és rendre arról nyilatkoznak a politikusaik, hogy nem tudtak a baloldal választási kampányába érkezett külföldi támogatásokról, aközben csütörtökön ismét terítékre kerül a dollárbaloldal botránya a parlament nemzetbiztonsági bizottságának az ülésén – számolt be a Magyar Nemzet.
Csütörtökön tartja következő ülését a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, ahol ismét tárgyalják a dollárbaloldal kampányfinanszírozási botrányát. Mint ismert, a nyáron maga Márki-Zay Péter vallotta be, hogy százmilliókat – sőt mint utóbb kiderült: hárommilliárd forintot – kapott a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) az Egyesült Államokból.
Márki-Zay Péter egyértelműen beismerte, hogy a baloldali pártok választási kampányára költötték az Amerikából kapott dollármilliókat. A Magyar Nemzet felidézi, korábban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, egyben a nemzetbiztonsági bizottság tagja kezdeményezte, hogy az illetékes szolgálatok oldják fel a baloldal külföldi finanszírozásáról szóló első vizsgálati jelentés harminc évre szóló titkosítását.
A testület legutóbbi ülését követően felkerült az Országgyűlés honlapjára egy addig titkos jelentés, amely alapján már a nyílt információk közötti kutatás is egyértelművé teszi, hogy az Action for Democracy a partnerszervezetein keresztül közvetlenül az amerikai költségvetésből származó forrásokból pénzelhette a magyar ellenzéket a kampány során.
Többek közt annak a NED elnevezésű szervezetnek a révén, amely közismerten a CIA egyik fedőszerve, egy olyan demokráciacsináló intézmény, amely ott bábáskodott például az “arab tavasznál” is. Az még hagyján, hogy eszerint nem diaszpórában élő filantróp magyarok dobták össze Márki-Zayéknak a kampánymilliárdokat, hanem a CIA, de a Mindenki Magyarországa Mozgalom is csak átjáróház volt, mert a pénzek nagy része a Bajnai-féle DatAdat cégcsoporthoz vándorolt. Ráadásul az iratokból az is kiderül, hogy kétszer akkora összegről lehet szó, mint amiről eddig olvasni lehetett a magyar nyilvánosságban.
Az ellenzéki térfélen óriási pánikot jelentett mind Márki-Zay Péter elszólása, mind a jelentés nyilvánosságra kerülése. A felek igyekszenek egymástól is elhatárolódni, és tagadni, hogy bármi közük lenne a közös miniszterelnök-jelölthöz. Legutóbb maga Márki-Zay Péter csavart egyet a szálakon kijelentve, ő nem tudja, hogy mire költöttek, de azt biztosan egyeztették a hatpárti ellenzékkel. A pártok abban egyetértenek MZP-vel, hogy nem tudják ki, mire költött, a Momentum, a DK, az LMP és a Jobbik azonban biztosan tudni véli, hogy nem külföldi pénzből kampányoltak. Vagyis senki nem tud semmit, csak azt, hogy nekik semmi közük semmihez – még ahhoz sem, amiről nem is tudnak.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS