Megváltoztak azok a bizonyos amerikai szervezetek. Akik egykor még a nicaraguai kontráknak adtak pénzt a helyi kommunisták helyett, azok Magyarországon a Partizánt támogatták a Kontra helyett. Ezúton is együttérzésünket fejezzük ki a kollégáknak, Gulyás Márton csatornájának pedig gratulálunk, egyúttal kíváncsiak lennénk rá: van-e összefüggés aközött, hogy mesés támogatást kaptak amerikai barátaiktól, és aközött, hogy közös könyvelőjük van Bajnai Gordonnal?
Gulyás Márton nemrég interjút készített a főpolgármesterrel, de a 42 perces beszélgetésben nem került szóba a dollárbaloldal-botrány. Mindez annak fényében nem meglepő, hogy Gulyás Partizánja is komoly dolláralapú támogatásban részesült az elmúlt években – hívta fel a figyelmet az Origo.
A YouTube-csatorna a választási országjáró útjához szükséges 98 ezer dollárt az elmúlt hetekben a magyar titkosszolgálati jelentésben is felbukkanó National Endowment for Democracytól (NED) kapta. A NED-et nyílt források nemes egyszerűséggel csak úgy említik, mint a CIA hivatalossá tett megjelenését külföldön. A szervezetről érdemes tudni, hogy éves előirányzatot kap az Egyesült Államok költségvetéséből. Ahogyan arra az Origo rámutat, nem a NED-től kapott összeg volt a Partizán egyetlen külföldi finanszírozása, ugyanis a German Marshall Fund (GMF) is pénzelte a csatornát. A GMF meghívásos pályázatán 15 ezer dolláros, továbbá a The Foundation for Democracy and Pluralism meghívásos pályázatán kétszázezer eurós díjazásban részesültek. Saját bevallásuk szerint az előbbit eszközbeszerzésre, az utóbbit az új stúdió kialakítására, illetve a szerkesztőségi iroda felújítására fordították.
Ráadásul, ahogy azt a Mandiner részletesen bemutatta, amíg a Közös Ország Alapítvány pénzelte Gulyás Márton korábbi csatornáját, addig oda érkeztek a külföldi pénzek. Ahogy viszont egy másik alapítvány kezdte el finanszírozni a 2020-ban útjára induló Partizánt, ott jelentek meg a külföldi donorok. Azt is megjegyezték, hogy a Gulyásékat pénzelő, washingtoni központú Marshall Fund donorlistáján közvetlenül is ott szerepel a Soros-alapítvány, valamint az Európai Bizottság is.
A Partizán mindemellett a dollármédia és a dollárbaloldal tevékenységének egyik látványos kapcsolódási pontja is. Ugyanis nem kizárólag a külföldi finanszírozás volt közös elem, hanem az adatgyűjtés és a könyvelés terén is egybefonódtak a baloldali pártok és Gulyásék. Bajnai Gordonék DatAdatja és a Partizán adatgyűjtési együttműködéséről Gulyás bevallotta:
Volt egy chatbot a Partizánon, amit alapvetően az ő segítségükkel tudtunk használni. Amikor elindult a Partizán, akkor abban nyújtott segítséget, hogyan kell Facebook-hirdetéseket optimalizálni, hogyan kell jól megjeleníteni egy-egy posztot, hogyan kell a social médiában ezeket a lehetőségeket jól használni.
Mindemellett az is kiderült, hogy a Gulyás által ügyvezetett Partizán Alapítvány, illetve az MFG Kft. könyvelését egyaránt a Szegi nevű településen ténykedő Tóth Józsefné látja el. A könyvelő egyébként amellett, hogy azt a céget vezeti, amely a DatAdatnak és az EzaLényegnek könyvel, a DK-nak számlázó cégnek korábban is az ügyvezetője volt. Látható tehát, hogy Gulyás Márton mind a külföldi finanszírozás módjában, az adatgyűjtő Bajnai-céggel, a DatAdattal kötött szerződésben, mind pedig a könyvelő személyében hasonlít az EzaLényeg nevű Bajnai-közeli, lejárató jellegű dollármédiumhoz. Az is érdekes, hogy éppen a választást megelőző esztendőben, 2021-ben emelkedett évi ötmillióról 272 millióra (!) a Partizán bevétele. Márki-Zay Péter egyébként nagyon hálás volt Gulyáséknak a tág értelemben vett kampányidőszakban elvégzett munkájáért. Nem véletlen, hogy az előválasztási, illetve a választási eredményhirdetés estéjén is élő adásban köszönte meg tevékenységüket.
A fent említett könyvelőnek, Tóth Józsefnének tehát lehetett munkája rendesen, főként a kampány körüli időszakban, hiszen ömlött a pénz a DatAdat-csoporthoz és az EzaLényeg kiadójához. Ez pedig a következőféleképpen történt.
A Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) több mint 1,8 milliárd forintot kapott Amerikából a NED-es kapcsolatokkal rendelkező Action for Democracy nevű szervezeten keresztül. A Bajnai Gordon volt kormányfő és a Karácsony Gergely főpolgármester korábbi tanácsadója, Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy ezenfelül egymilliárd forintnyi támogatást juttatott az Ezalényeg című álhírportál kiadójához is. Az említett összegek végül jórészt a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat-csoportnál landoltak. Mint köztudott, tulajdonképpen a DatAdat bonyolította a baloldal teljes választási kampányát.
Azt egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy az Action for Democracy kiktől, mely szervezetektől kapta a baloldal kampányához utalt milliárdokat, de a szervezettel kapcsolatba hozható, CIA-kötődésű NED bizonyosan segítette a Partizánt. A tengeren túlról érkező milliárdok, vagyis az amerikai befolyásolás miatt sérülhetett az ország szuverenitása. A történteket a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok is vizsgálják, ráadásul a kampányt kísérő gyanús ügyletek, tranzakciók miatt több büntetőeljárás is indult.
Forrás: Origo; Fotó: Képernyőfotó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS