“A Nyílt Társadalom hisz a szabad és független média fontosságában a demokratikus társadalomban, a szabad véleménynyilvánításban. A Soros Gazdaságfejlesztési Alap 1995 óta töretlenül dolgozik azon, hogy különböző médiacsoportok támogatásával megőrizze a sajtó függetlenségét”… Egészen lehengerlően hangzik, igaz? Kár, hogy ebből szinte semmi sem igaz. Talán csupán annyi, hogy a Soros-féle szervezetek igen tetemes mennyiségű dollárral tömik évtizedek óta újságírók, komplett lapcsoportok, szerkesztőségek zsebét azért, hogy saját, radikális baloldali nézeteik kellő propagandával rendelkezzenek. Na és persze a politikai befolyásolásról sem feledkezett meg a “jószívű adakozó”, aki 2021-ben 140 millió dollárral szállt be az amerikai választási kampányba, persze nem látványosan, hanem “fű alatt”. Éljen a transzparencia! Vagy mégsem…?
A magyar jobboldali médiában évek óta jelennek meg leleplező írások a Soros-féle szervezetek kártékony munkájáról, így például arról, milyen jelentős összeggel tuningolja a “független-objektív” médiát hazai berkeken belül – és kívül is – Soros György, aki nem aprózta el az adakozást 2016 és 2020 között sem. A milliárdos tőzsdespekuláns legalább 131 millió dollárt adományozott közel 253 újságírónak, és aktivista médiacsoportoknak világszerte – minderről az MRC Business új elemzése tárt fel részleteket. “Dzsordzsi bácsi” igen csinos összeggel járult hozzá a radikális baloldali eszmék megismertetéséhez, azok elfogadtatásához is: 103 236 632 dollárt pumpált médiacsoportokba az Egyesült Államokban és külföldön 2000 és 2014 között, míg a 2016 és 2020 közötti időszakban – mindössze négy év alatt – ismét túllépte a 100 millió dolláros globális médiafinanszírozás mérföldkövét – írja az MRC Business.
Dzsordzsi bácsi suttyomban laza 140 millió dollárt tolt politikai befolyásolásra 2021-ben
A baloldali milliárdos, Soros György láthatóan nagyobb mértékben vett részt a 2022-es választási ciklusban, mint azt korábban gondolták. A CNBC arról számolt be, hogy Soros Nyílt Társadalom Politikai Központja “csendben” 140 millió dollárt szórt ki “az érdekképviseleti szervezeteknek és a szavazási kezdeményezéseknek 2021-ben”, azon a több mint 170 millió dolláron felül, amelyet “személyesen” költött a demokrata jelöltek és kampányok támogatására a 2022-es félidőben. A CNBC megjegyezte, hogy az új számok szerint Soros programjának költségvetése a választások és a politikai befolyás felvásárlására 2020 januárja óta nagyjából 500 millió dollárra emelkedett. 2022 decemberében újabb 50 millió dollárt költött arra, hogy a demokraták előnyhöz jussanak a 2024-es elnökválasztáson. De Soros befolyási köre nem korlátozódik csupán az amerikai politikai színtérre, hiszen a világ médiaszervezeteitől sem sajnálta a dollármilliókat – nyilván a transzparens újságírás égisze alatt.
Radikális eszmék, radikális módszerek
Az MRC Business 2022. december 6-án úttörő jelentést adott ki, amelyben dokumentálták Soros pénzügyi kapcsolatait a világ 253 újságírójával és aktivista médiacsoportjával. Most egy újabb elemzés jelent meg a nemzetközi médiára gyakorolt befolyásáról, amiből például az is kiderül, hogy S. György ezúttal sem aprózta el a támogatást, ha az általa favorizált szélsőségesen radikális baloldali eszmék megismertetéséről volt szó. A filantróp korábban azt nyilatkozta a New York Timesnak: azon dolgozik, hogy a történelem ívét “a helyes irányba hajlítsa”, és ehhez globális médiabefolyását fogja használni.
Ezt pedig tényleg komolyan is gondolta; legalábbis ezt támasztja alá, hogy mintegy 131 millió dollárral pumpálták fel Soros baloldali globális médiaprogramját: a Soros Nyílt Társadalom Alapítványa (OSF) 131 111 250 dollárt adományozott újságíróknak és médiaszervezeteknek 2016 és 2020 között annak érdekében, hogy a filantróp radikális globális programját támogassák. Így lett téma napi szinten az “új családmodell” (szivárványcsaládok), az LMBT-jogok, az abortusz, vagy éppen a migráció.
Soros György saját baloldali eszmerendszerének megvalósítását, globális befolyásolási kísérletét egyébként több szervezeten keresztül oldotta meg, így például a Soros Gazdaságfejlesztési Alap segítségével (a Nyílt Társadalom Alapítvány egyik ága), amely több száz millió dollárt költ világszerte “magánszektorbeli befektetésekre”, hogy “előmozdítsa” az OSF baloldali programját olyan témákban, mint a faji méltányosság, a klímavészhelyzet vagy az igazságszolgáltatás. A szervezet 2022 áprilisáig 400 millió dollárt adományozott 54 országnak, amelyből 9,3 millió dollárt a “független médiára” fordítottak. Az Open Democracy – amely 2016 és 2020 között 1 633 457 dollárt kapott Sorostól, és a Project Syndicate (1 532 105 dollár támogatás) szintén élen jár abban, hogy radikális megoldásokat adjon a “környezeti kihívásokra”, a globális válságra.
Érdemes megemlíteni, hogy Haszan Róháni volt iráni elnök Amerika-ellenes szélsőséges propagandájának is a Project Syndicate adott teret; a portál egy 2014-es cikkében azzal fenyegetőzött, hogy konfliktus robbanhat ki az Egyesült Államokkal, ha nem születik megállapodás országa nukleáris programjáról. A Soros által támogatott Free Press – amelyet 2016 és 2020 között 1 625 000 dollár értékben finanszíroztak – pedig a Szövetségi Kommunikációs Bizottságra gyakorolt nyomást annak érdekében, hogy Donald Trump volt elnök koronavírus-tájékoztatóit “álhírnek” minősítse, és elítélje az azokat sugárzó műsorszolgáltatókat.
Obejktív, független, átlátható – ja, nem
Nos, lehullt a lepel 253 Soroshoz kötődő újságíróról/médiacsoportról is. Az MRC Business háromrészes Soros-sorozatának első jelentése szerint legalább 253 olyan szervezetet finanszírozott szerte a világon, amelyek a hírekre és az aktivista médiára összpontosítanak. Ezeknek egy része hatalmas befolyással rendelkezik a nemzetközi politikában az információáramlás felett. A Project Syndicate állítása szerint kommentárjaikat 2021-ben 20 393 alkalommal tették közzé mintegy 156 országban, cikkeik pedig 66 különböző nyelven jelentek meg. Az Open Democracy pedig azzal büszkélkedik, hogy évente több mint 11 millió látogatót vonzanak projektjeik, amelyek orosz, spanyol, portugál, valamint angol nyelven is megjelennek. A Poynter Institute a Soros által finanszírozott Nemzetközi Tényellenőrző Hálózat 100 szervezet globális tényellenőrzését irányítja, így befolyásolja a big tech tartalmak és közösségi médiumok nagy részét.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS