Magyarország elmúlt tizenkét évének gazdasági sikereit egyértelműen megmutatja a teljes gazdaság volumenének alakulása. Sebestyén Géza a Mandineren megjelent írása szerint a nemzeti kormány évtizedes munkájának köszönhetően a gazdaságunk felkészülten néz szembe napjaink globális kihívásaival. Az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője szerint a magyar gazdaság “állva hagyja vetélytársait”.
Sebestyén Géza a Mandiner számára készített elemzésében úgy fogalmazott, hogy egy ország gazdaságának talán legfontosabb, de mindenképpen az elemzők által az egyik leginkább követett mérőszáma a GDP alakulása. Ez a mutató a teljes gazdasági teljesítmény alakulását segít megérteni. Az indikátor gyors emelkedése kiváló hír az adott ország állampolgárainak szemszögéből, hiszen egy erősebb gazdaság több munkahellyel, magasabb bérekkel, jobb életminőséggel jár. Az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője szerint az elmúlt 12 évben hazánk gazdaságpolitikája jelesre vizsgázott, ha a hozzánk hasonló méretű gazdaságok viszonylatában elemezzük. Az alábbi ábra mutatja azon ötös GDP-pályáját, amely Magyarországot és a rá ebben az időszakban méretben leginkább hasonlító másik négy országot tömöríti. A számértékek az OECD adatbázisából származnak, amely a gazdasági mutató értékét konstans 2010-es dollárban, vásárlóerő-paritáson méri.
2010-ben hazánk lényegében holtversenyben utolsó volt az ötösön belül Finnországgal együtt. A magyar GDP értéke ekkor 238 milliárd dollár volt, amely csak hajszállal volt magasabb a finn 232 milliárd dollárnál. Dánia 261 milliárd dolláros GDP-je volt az ötös harmadik legjobb értéke, amely 10 százalékkal volt magasabb a magyar mutatónál. Portugália már egy másik ligának tűnt 320 milliárd dolláros szintjével, amely 35 százalékkal volt magasabb a mi értékünknél. Az ötös első helyén pedig Görögország állt, 355 milliárd dolláros GDP-vel, amely állam 49 százalékkal vezetett előttünk.
Az elmúlt években Magyarország kiválóan teljesített. 2018-ban magunk mögé utasítottuk a görögöket, 2022-ben pedig az OECD várakozásai szerint a dánokat is lehagyjuk. Eközben köröket vertünk a 2010-ben még velünk egy szinten álló finnekre is. 2022-re Magyarország tekintetében 323 milliárd amerikai dolláros GDP-t vár az OECD. Ez az ötös második legmagasabb értéke. Ennél többet csupán a hozzánk hasonlóan 10 millió fős portugál gazdaság termelt, amely 344 milliárd dolláros mutatójával továbbra is előttünk áll, ám most már csupán 6 százalékkal – hívta fel a figyelmet Sebestyén, hozzátéve, hogy Dániát tavaly már egyértelműen megelőzte a magyar gazdaság. Az északi állam 320 milliárd dolláros GDP-je egy százalékkal van a miénk alatt. Az ötös korábbi legnagyobb gazdasága, Görögország most már csupán árnyéka régi önmagának: 301 milliárd dolláros GDP-jük nemcsak a magyar érték alatt van (körülbelül 7 százalékkal), hanem a 2010-es saját mutatójuknál is sokkal alacsonyabb. Az ötös utolsó helyén továbbra is Finnország áll, ám a helyezése immár egyértelműen legrosszabb, holtversenyről szó sem lehetett 2022-ben: 260 milliárd dollárt termeltek a múlt évben. Ez az érték közel 20 százalékkal van a magyar mutató alatt.
Egy gazdaság teljesítményét a hozzá földrajzilag és méretben is hasonló államok azonos időszaki produktumához képest lehet és érdemes mérni. Magyarország tekintetében az elmúlt 12 évre négy másik állam, Dánia, Finnország, Görögország és Portugália adja a legjobb viszonyítási alapot ilyen tekintetben. Hazánk teljesítménye kiemelkedő volt mind a négy másik országhoz mérve. Dániára 11 százalékot vertünk a vizsgált időszakban, azaz évente átlagosan közel 1 százalékponttal volt magasabb a magyar növekedés, mint a dán. Finnország esetében 17 százalék volt a különbség, ugyancsak a mi javunkra. Portugáliára 28 százalékot vert a magyar gazdaság a vizsgált 12 évben. Ez évente több, mint 2 százalékpontos növekedési különbség. Végül Görögországhoz képest 56 százalékkal volt erősebb a hazai gazdasági teljesítmény. Ez évente átlagosan 4,5 százalékpontnál is nagyobb magyar többletteljesítményt jelentett
– összegezte az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője.
Forrás: Mandiner; Fotó: bigstock
Facebook
Twitter
YouTube
RSS