Az Egyesült Államok minden lehetőséggel számol, hogy megakadályozza Iránt abban, hogy nukleáris fegyverhez jusson – jelentette ki az amerikai külügyminiszter vasárnap egy interjúban közel-keleti látogatásának első napján, Egyiptomban. Anthony Blinken az al-Arabíja arab nyelvű hírtelevíziónak adott interjúban arra a kérdésre, hogy országa akár katonai eszközt is bevetne-e, hogy Iránt meggátolja atomfegyver legyártásában úgy fogalmazott, “minden lehetőség az asztalon van”.
Megjegyezte, hogy a kérdés tárgyalásos rendezése előtt nem zárják be az ajtót, de Iránnal kapcsolatban másra helyeződött a figyelem.
A Teheránnal kapcsolatos viszonyt most az utcákon tüntetőkkel, különösen nőkkel szembeni erőszakos fellépés, valamint Oroszország ukrajnai agressziójához nyújtott iráni fegyverszállítás határozza meg
– mutatott rá a külügyminiszter.
Anthony Blinken Szaúd-Arábiával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy ugyan októberben a szaúdi vezetésű OPEC+, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét, valamint a szervezeten kívüli nagy olajtermelőket, köztük Oroszországot tömörítő tanács, az amerikai érdekekkel szemben döntött a kitermelés csökkentéséről, azóta ugyanakkor több pozitív fejlemény történt. Ezek között említette, hogy Szaúd-Arábia jelentős humanitárius segítséget küldött Ukrajnának, megszavazta az Oroszországra vonatkozó ENSZ-dokumentumot és szerepet vállal a jemeni polgárháború lezárása érdekében zajló folyamatban.
Az interjúban a miniszter arról is beszélt, hogy nem támogatja Törökország katonai beavatkozását Észak-Szíriában, ugyanakkor elismerte Ankara legitim biztonsági érdekeit a térségben.
Az amerikai külügyminiszter hétfőn Kairóban találkozik Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel, majd tovább utazik Izraelbe, ahol Jeruzsálemben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Eli Cohen külügyminiszterrel tárgyal. Ezt követően a Palesztin Hatóság székhelyén Ramalláhban Mahmúd Abbász palesztin elnökkel ül tárgyalóasztalhoz. A kétnapos látogatásnak külön hangsúlyt ad a palesztin-izraeli feszültség kiéleződése a pénteki, 7 zsidó halálos áldozatot követelő jeruzsálemi merénylet nyomán.
MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Facebook
Twitter
YouTube
RSS