„Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ meg fogja ismerni a békét” – idézi Jimi Hendrixet a baloldal teleshop-prédikátora, Márki-Zay Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében, amelynek valódi célja mégiscsak a tarhálás, úgy tűnik ugyanis, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom kifogyott a dollárból. Ami még fontosabb, hogy új mesterterv körvonalazódik a baloldalon, amelynek lényege, hogy a tiltott kampányfinanszírozás helyett ezúttal időgépre gyűjt Márki-Zay Péter mozgalma, hogy az új tapasztalatok birtokában 2022-be visszautazva megváltoztassák az országgyűlési választások eredményét, ezzel megváltoztatva a jövőt.
Mint azt több korábbi cikkben is megírtuk, összesen mintegy négymilliárd forintnak megfelelő külföldi valuta érkezett az Egyesült Államokból és Svájcból is, kifejezetten a magyar választások befolyásolására. Az előválasztás eredményéből is kitűnik: a szisztéma az lehetett, hogy legyen egy, az ellenzéki pártoktól független közös jelölt, aki nem is egy párt, hanem egy mozgalom színeiben indul. A mozgalom pedig azért jött kapóra, mert bár a választásokkal kapcsolatos állami támogatásokban nem részesülhet, ellenben jól ki lehet tömni máshonnan érkező, nehezen ellenőrizhető forrásokkal. A Mindenki Magyarországa Mozgalom pedig jól el is látta a feladatát, a beérkező forrásokból többek között kampányrendezvényeket, plakátkampányokat, internetes hirdetéseket, egy EzALényeg.hu nevű szennyblog működését, valamint egy Bajnai Gordonhoz köthető SMS-küldő szolgálatot finanszíroztak, ami nem minősül tiltott pártfinanszírozásnak, mégis általuk befolyásolni lehetett volna a választásokat. Ráadásul azok a baloldali elvtársak is jól jártak az üzlettel, akiknél végül a szétosztott pénzek landoltak. A Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz tehát szabadon áramlott a külföldi pénz, amelyről lényegében maga Márki-Zay Péter számolt be még tavaly augusztusban egy Magyar Hang-podcastban, ahol elismerte, Amerikából finanszírozták a baloldali választási kampányt, annak mértékéről azonban akkor még szűkszavúan nyilatkozott. Novemberre azonban kiderült, hogy mintegy 3 milliárd forintnyi amerikai dollár érkezett a Korányi Dávidhoz – Karácsony Gergely korábbi főtanácsadójához – köthető Action for Democracy-n keresztül a kampányra, részben az MMM-hez, amit aztán Márki-Zayék tovább is passzoltak. A Nemzeti Információs Központ nyilvánosságra hozott jelentéseiből aztán az is világossá vált, hogy Svájcból is érkezett pénz a magyar kampányra, így jön ki a nagyjából négymilliárd forint, amelyről eddig értesülhetett a közvélemény.
Miért nem az Action for Democracy-től kunyerál Márki-Zay, ha egyszer már milliárdokat zsebelt be tőlük?
A kampánynak vége, Márki-Zay Péter elbukott a választáson, és úgy tűnik, elfogyott az osztogatni küldött külföldi pénz is. Ezért szorult rá az MMM mozgalmának vezetője arra, hogy Jimi Hendrix idézetekkel ösztönözze most már a saját támogatóit az adakozásra. Mert bizony, mint a felhívás tájékoztat,
a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem párt, ezért nem részesül semmilyen állami támogatásban.
Jelen tudásunk szerint ez azért persze ilyen formában nem igaz, hiszen csak magyar állami támogatásban nem részesül a Mozgalom, a hazai törvényeknek megfelelően, az már viszont más kérdés, hogy más államok – például az Egyesült Államok – állami támogatásából viszont részesült. Ez onnan sejthető, hogy az Action for Democracy kapcsolati hálójában feltűnik a National Endowment for Democracy (NED) elnevezésű CIA-fedőszervezet, amely bizony az amerikai költségvetés kárára költekezik. Mindenesetre az MMM támogatásgyűjtő szövege arról tájékoztatja a híveket, hogy
a működésükhöz szükséges anyagi forrásokat tagdíjakból és egyéni támogatásokból fedezik. A mozgalom operatív munkatársai pedig önkéntes alapon dolgoznak.
Külföldi forrásokat már nem emleget az oldal, úgy tűnik tehát, hogy elzáródtak a nyugati pénzcsapok.
Új múlt van készülőben
A Mindenki Magyarországa Mozgalom azonban láthatóan stratégiát váltott, hiszen rájöhettek arra, újabb négymilliárdot vélhetően már nem fognak kapni egy következő kampányra, hiszen a legutóbbiban is csak elúsztak a milliárdok. Viszont, hogy bizonyítsanak, újabb zseniális mesterterv született, amellyel ismét méltónak bizonyulhatnak külföldi támogatóik bizalmára. Az új cél ugyanis,
hogy a 2022-es országgyűlési választáson is minden településen, minden egyes országgyűlési választókerületben egy hiteles képviselőjelölt nyerje el a helyi közösségek bizalmát.
Ha négymilliárd forint kevésnek is bizonyult a 2023-as választások megnyerésére, a támogatóktól összekalapozott alacsonyabb büdzséből megépülhet az Ellenzéki Összefogás Időgép, amelynek segítségével, már hasznos tapasztalatok birtokában Márki-Zay Péter és mozgalmárai visszautazhatnak az időben, és a szeretet hatalmával megváltoztathatják a múltat, azaz az országgyűlési választások kimenetelét, ezáltal a jövőt. Persze egyesek érvelhetnek amellett, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom egyszerűen csak nem frissítette 2022 óta az adománygyűjtő oldalát, de ki hinne el ilyen trehányságot egy milliárdos pénzeket mozgató Mozgalomról.
Vezetőkép: facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS