Most is igen nagy szükség van arra a lelkesedésre és erőre, amit a márciusi ifjak és a “48-as csodában” résztvevők mutattak nekünk – mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség március 15. alkalmából tartott központi ünnepségén felidézte, a honvédséget 175. évvel ezelőtt Mészáros Lázár (1796-1858) akkori honvédelmi miniszter “a jogszerűségi igény alapján, az alkotmányosság útján, a szabadság irányába haladó álomkísérlet keretében” szervezte meg tervszerű, építkező munkával.
A tárcavezető jellemzőnek nevezte, hogy Mészáros Lázár legnagyobb tettének a katonai oktatás felépítését tekintette.
Az ősi magyar nemzet alkotóereje minden helyzetben (.) hideg fejjel, szisztematikusan építkezni akar
– hangoztatta. Szalay-Bobrovniczky Kristóf az akkori történelmi események és a mostani “veszélyek kora” között párhuzamot vonva hangsúlyozta, hogy most igen nagy szükség van arra a lelkesedésre és erőre, amit a márciusi ifjak és a “48-as csodában” résztvevők “mutattak nekünk”. Rámutatott arra, hogy nagyon régen nem álltunk olyan közel világméretű háború kirobbanásához, mint most. Úgy folytatta: “a nemzeti szuverenitás megvédése és képviselete minden erőforrásunkra, okosságunkra, értékünkre és erőnkre igényt formál”.
A honvédelmi tárca vezetője felhívta arra a figyelmet, hogy Magyarország az egyetlen, amely az ukrajnai háborúban a békét nem további fegyverek szállításával és a harc folytatásával, hanem tűzszünettel és béketárgyalásokkal akarja elérni. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezt a magyar álláspontot a legetikusabbnak és a legcélravezetőbbnek értékelte beszédében. Szólt arról, hogy jól látható párhuzamok mutatkoznak a honvédség 1848-as megalapítása és annak jelenlegi átalakítása között. Jelezte, újra megfelelő társadalmi figyelem övezi a honvédség ügyét. Ismertetése szerint a honvédség lecseréli teljes eszközparkját, személyi állományában “komoly és mélyreható” szerkezeti átalakítást hajt végre, valamint elindították a fiatalítás folyamatát is.
A miniszter célként jelölte meg, hogy éles helyzetben, “adott esetben harcban is azonnal bevetésre képes, komoly felhatalmazottság alapján működő, öntevékeny és kockázatvállaló parancsnoki rétege” legyen a honvédségnek. Ez a folyamat a jövőben is folytatódni fog “mindenféle módon és eszközzel” – jegyezte meg, majd úgy zárta szavait:
Isten áldja Magyarországot!
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az eseményen vezérőrnaggyá léptette elő Szaszák János dandártábornokot, és dandártábornoknak nevezte ki Tajti Norbert ezredest. A honvédelmi miniszter több más elismerés átadása mellett a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adományozta Gerendás György László olimpiai és Európa-bajnok vízilabdázónak, úszónak, edzőnek, sportvezetőnek, az elismerés katonai tagozatával Baráth Ernő dandártábornokot és Domine János nyugállományú dandártábornok tüntette ki. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést ketten, annak katonai tagozatát nyolcan vehették át.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS