Kudarccal végződött szerdán a francia kormány és a vitatott nyugdíjreform ellen több mint két hónapja utcai megmozdulásokkal tiltakozó szakszervezetek közötti egyeztetés szerdán, egy nappal azelőtt, hogy az érdekképviseletek a tizenegyedik alkalommal szerveznek tömegdemonstrációkat és országos sztrájknapot.
A reform ellen egyhangúlag tiltakozó nyolc nagy szakszervezet képviselői szerint a tiltakozó megmozdulás január 19-i kezdete óta először létrejött egyeztetés rövidebb volt, mint egy óra, és kudarccal végződött.
Ismét elmondtuk (Élisabeth Borne) miniszterelnöknek, hogy nincs más demokratikus megoldás, mint a szöveg visszavonása. A miniszterelnök azt válaszolta, hogy szeretné megtartani a szöveget, ez pedig súlyos döntés
– mondta a találkozó után a sajtónak Cyril Chabanier a szakszervezeti szövetség részéről. A szakszervezetek előzetesen jelezték, hogy amennyiben Élisabeth Borne hajthatatlannak mutatkozik a nyugdíjkorhatár emelésének visszavonásáról, elhagyják a tárgyalóasztalt. A kormányfő azután hívta tárgyalóasztalhoz a szakszervezeteket, hogy március 16-án igénybe vette azt az alkotmányos megoldást, amely lehetővé teszi a nyugdíjkorhatár 64 évre emelésének rendeleti úton történő bevezetését. Bár a pártok két hónapig vitáztak a törvénytervezetről a parlamentben, a kormány végül nem bocsátotta szavazásra. A kormány ellen emiatt benyújtott két ellenzéki bizalmatlansági indítvány elbukott, így a törvény a parlament által alkotmányosan elfogadottnak tekintendő. A miniszterelnök először január 10-én fogadta hivatalában a szakszervezetek képviselőit; akkor azt ígérte, hogy nyitott lesz minden témáról tárgyalni a vitás pontok ellenére is, és azt remélte, hogy a jövőbeni reformokat illetően is tárgyalóasztalhoz ülnek a szakszervezetek.
Nem vagyunk hajlandók új lapot nyitni, ahogy azt a kormány javasolja, és más témákról egyeztetni
– jelezték szerdán az érdekképviselők. A kormányfő a szerdai megbeszélést követően úgy vélekedett, hogy a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos nézeteltéréseket nem lehetett “alaposan” megvitatni a szakszervezetekkel, ugyanakkor üdvözölte a szerinte “jelentős előrelépést”, és ígéretet tett arra, hogy más reformokban nem kíván nélkülük döntést hozni.
A belügyminisztérium eközben jelezte: 11 500 rendőrt és csendőrt mozgósítanak csütörtökön országszerte a vitatott nyugdíjreform elleni tiltakozásul tizenegyedik alkalommal meghirdetett utcai felvonulásokon, ebből 4200-at a fővárosban, “a menetek biztosítására, annak érdekében, hogy mindenki szabadon tüntethessen, és szavatoljuk az emberek és a javak biztonságát” – írta a Twitteren Gérald Darmanin belügyminiszter az elmúlt hetek tüntetéseit követő zavargásokra utalva. A rendfenntartók száma mindenesetre valamivel kevesebb lesz, mint a múlt heti tiltakozónapon, és a szakszervezetek is kevesebb sztrájkolóról tudnak előzetesen.
A kormányzat a megmozdulások kifáradására számít, miután pénteken megkezdődik a kéthetes tavaszi szünet az oktatásban. A szakszervezetek viszont csütörtökön meg akarják mutatni, hogy még mindig jelentős a megmozdulás. A CGT március 28-án kellő számú sztrájkoló hiányában felfüggesztette a hulladékszállítók három hétig tartó sztrájkját, amelynek következtében mintegy 10 ezer tonna szemét halmozódott fel egyes fővárosi kerületekben, és a szemétkupacok a nyugdíjreform elleni országos megmozdulás jelképévé váltak; helyenként fel is gyújtották őket a tüntetések mentén kialakult utcai zavargások résztvevői.
A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen január 19-én kezdődött százezres tömegdemonstrációk mindaddig békések voltak, amíg a kormány életbe nem léptette a francia alkotmány 49.3-as cikkelyét a nemzetgyűlési szavazás megkerülésére. Azóta a tüntetéseket országszerte utcai zavargások kísérik, és ezzel párhuzamosan a rendőrség és a szakszervezetek szerint is egyre csökken a részvétel a tüntetéseken és a munkabeszüntetésekben is. Bár a vasúti és a tömegközlekedési dolgozók is munkabeszüntetést tartanak csütörtökön, és nem minden vonat indul el, a párizsi tömegközlekedésben már nem várhatók fennakadások. A polgári légi közlekedési igazgatóság a légitársaságokat járataik 20 százaléknak törlésére kérte csütörtökön a légiirányítók sztrájkja miatt. A pedagógus-szakszervezetek szerint a tanároknak várhatóan 20 százaléka nem fogja megtartani az óráit csütörtökön.
A tiltakozás élére álló radikális baloldal vezetője, Jean-Luc Mélenchon azzal vádolta meg a miniszterelnököt, hogy “a valóság tagadásában él”, és hajthatatlanságával ő a felelős azért, hogy a szociális válságból politikai válság lett. A jelenleg Kínában tartózkodó Emmanuel Macron államfő környezete viszont elutasította, hogy “demokratikus válság” lenne az országban.
Amikor egy többséggel megválasztott elnök egy megválasztott többséggel, még ha az a többség relatív is, egy olyan projektet próbál meg végrehajtani, amelyet demokratikusan képvisel, akkor az nem nevezhető demokratikus válságnak
– tudatták. Az alkotmánytanács április 14-én teszi közzé jelentését a vitatott nyugdíjreform alkotmányossági vizsgálatáról, valamint az ellenzéki baloldal által kezdeményezett népszavazási javaslatról. Emmanuel Macron jelezte: miután a reform végigjárta “a demokratikus folyamatát”, szeretné, ha még idén hatályba lépne.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Jeremias Gonzalez
Facebook
Twitter
YouTube
RSS