Irán helyettes védelmi minisztere bejelentette, hogy Teherán segít Bassár el-Aszad kormányának légvédelmük megerősítésében. Szíriát az elmúlt időben rendszeresen támadták izraeli harcigépek; volt, hogy az Iránból érkező humanitárius segélyszállítmányt bombázták le, amely a földrengés sújtotta régióba ment volna. Az izraeli légierő a napokban ismét támadta Damaszkusz nemzetközi repülőterét, a szír hadsereg és az Irán által támogatott Hezbollah milícia állásait. A támadásokban két civil és meg nem nevezett számú katona vesztette életét. Teherán Szajjad–4B és Bavar–373 típusú légvédelmi rakétarendszereket ad át Damaszkusznak. Az eszközök rakétáinak hatótávolsága 300 km.
12 palesztin megsérült és többeket őrizetbe vettek Jeruzsálemben, miután ismét zavargások voltak a Templom-hegyen, az al-Aksza mecsetnél. Palesztin terroristák emellett Gázából rakétákat is kilőttek a déli Szderót városára. Ismét összecsaptak az izraeli biztonsági erők és szélsőséges palesztinok a történelmi al-Aksza mecsetnél. Miután az esti imát követően több tucat álarcos, kövekkel és botokkal felfegyverkezett palesztin elbarikádozta magát a Templom-hegyen, a rendőrség kábító gránátokat vetett be, a palesztinok pedig petárdákat gyújtottak és köveket dobáltak a rendőrökre. A rendőrség szerint a zavargók kárt okoztak a mecsetben, és meggyalázták azt. Az összecsapásokban tizenkét palesztin megsérült, többeket letartóztattak. A Jerusalem Post szerint egy rendőr is megsérült. Az izraeli rendőrség reggel közölte: azért hatoltak be a mecsetbe, hogy szétoszlassák a „rendbontókat”, akik „tűzijátékot, botokat és köveket” vittek a mecsetbe – számolt be a zavargásokról a Euronews hírcsatorna.
Nyolc év börtönt kér az Antifa egyik vezetőjére az ügyészség Németországban. Lina Engel éveken keresztül vezetett egy lipcsei Antifa-csoportot, akik bűncselekmények tucatjait követték el egész Németországban, sőt, feltételezhető, hogy kapcsolatban állnak azokkal az előzetesben lévő Antifa-tagokkal, akiket a magyar és a német hatóságok vettek őrizetbe, miután Budapesten több embert a ruházatuk alapján kiválasztva, viperákkal vertek össze. Az Antifa már több tüntetést is tartott és követelik, hogy bocsássák szabadon Lina Engelt.
Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy „a megfelelő döntéseket” akkor fogják meghozni, ha Bahmut (Artyomovszk) bekerítése miatt az ukrán csapatokat a pusztulás fenyegeti. A várost az orosz csapatok és a Wagner-csoport már szinte teljesen körbezárta. Jelenleg a város nyugati feléért folynak még a harcok.
Miközben Donald Trump New Yorkban tartózkodott, hogy őrizetbe vegyék a Stormy Daniels pornósztárnak történt hallgatási pénzek kifizetései miatt emelt vádak alapján, a volt elnök az ország másik felén lévő bíróságon újabb jogi győzelmet aratott a felnőttfilmessel szemben – hívta fel a figyelmet a Mandiner. Az ítéletet egyébként Trump ügyvédje osztotta meg Twitter-oldalán. A kaliforniai 9. kerületi fellebbviteli bíróság arra kötelezte a nőt, hogy fizessen meg a volt elnöknek további 121 ezer dollárnyi (40 millió forint) jogi költségét, amely a nő sikertelen rágalmazási pere során merült fel. Ehhez jönnek még a Trump javára hozott korábbi ítéletek költségei is, amelyek összességében körülbelül 500 ezer dollárt tettek ki, vagyis a felnőttfilmes már körülbelül 600 ezer dollárral (mintegy 200 millió forint) tartozik Trumpnak jogi költségek címén. Daniels a Trump elleni rágalmazási pert még 2018-ban indította el, miután az akkori elnök „totális átverésnek” minősítette a pornószínésznő vallomása által felállított férfi fantomképét, aki a nő állítása szerint megpróbálta megfélemlíteni őt a 76 éves politikussal folytatott feltételezett viszonyával kapcsolatban – számolt be az esetről a Mandiner.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS