Pesti Srácok

Szánthó Miklós: Magyarország nagyon is ott van a porondon! – The Right Brothers

2023. május 4-én és 5-én második alkalommal rendezi meg az Alapjogokért Központ a CPAC Hungary-t, vagyis a konzervatívok legfontosabb fórumát Budapesten. Ennek apropóján a The Right Brothers vendége ezúttal Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója volt, akivel természetesen sokat beszélgettünk a közelgő rendezvényről, de nyilván elkalandoztunk, és rengeteg egyéb dolog is szóba került, mint például Donald Trump, a nyugati őrület, a transzneműek, de még a gyomorforgató pedofilok is.

Szánthó Miklós kifejtette, a CPAC Hungary nemcsak az Alapjogokért Központ, hanem az egész magyar jobboldal büszkesége, főleg úgy, hogy Európában először tavaly volt CPAC, és az éppen nálunk, Budapesten.

– fogalmazott Szánthó Miklós.

PestiSracok facebook image

A főigazgató arról is beszélt, hogy a tavalyi eseményre szerte a világból érkeztek jobboldali emberek, magas politikai szintekről is, akik nemcsak eljöttek, de kiálltak a jobboldal mellett, de a magyar jobboldal által képviselt értékek mellett is, amiről tulajdonképpen az elmúlt 13 év küzdelmei szólnak: ez pedig az, hogy szembe kell-e, szembe lehet-e menni a liberális fősodorral.

– jelentette ki az Alapjogokért Központ főigazgatója.

Szánthó Miklós elárulta, a 2023-as CPAC Hungary-nek nem titkolt célja, hogy tényleg meg szeretnék valósítani a liberálisok rémálmát: a nemzeti erők nemzetközi együttműködését.

– fogalmazott.

Kifejtette, a CPAC Hungary az a jobbos vitaminbomba, amit a magyar konzervatívok gyártanak a világnak, a világ konzervatív fogyasztói számára. Szánthó Miklós szerint ez holnap, holnapután nem fogja még elhozni a konzervatív fordulatot a világban, mert a Nyugaton nagyon rossz a helyzet.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.