Bár most húsvét előtt még egyszer, remélhetőleg idén tavasszal utoljára, megmutatja magát Tél tábornok, mégis, megkönnyebbülve állapíthatjuk meg, hogy Európa komolyabb nélkülözés nélkül túlélte az első háborús telet – fogalmazott Mernyei Ákos, az NKE nemzetközi főigazgatója. Annak érdekében, hogy ez a következő télen se legyen másképp, március utolsó napjaiban a tagállamok megállapodtak arról, hogy a földgázfelhasználás csökkentését célzó rendelet hatályát meghosszabbítják, s azt kiterjesztik a 2023. márciustól 2024. február végéig tartó időtartamra. A döntés azonban nem teljes egyetértésben született, lévén, hogy az energia-felhasználás ilyen korlátozása több tagállam gazdasági és politikai érdekét is sérti, sőt mi több, annak jogszerűsége is vitás.
A mostani döntés előzménye, hogy a Tanács tavaly augusztus végén veszélyhelyzeti rendeletet fogadott el az Unió (egész pontosan a tagállamok) földgázfelhasználásának mérséklése céljából. A jogszabály értelmében a tagállamoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy az általuk felhasznált földgáz mennyiségét 2022. augusztus 1-je és 2023. március 31-e között a megelőző öt év időszaki átlagfogyasztásához képest legalább 15 százalékkal csökkentsék.
Noha a rendelkezés nem kötelező erejű, az mégis több mint egy egyszerű ajánlás: a Tanács ilyen irányú döntése, ún. „uniós riasztás” elrendelése esetén ugyanis végrehajtandóvá válik. A rendelet egyfajta damoklészi kardot jelent tehát a tagállamok feje felett, s mint ilyen, már elfogadásakor sem aratott osztatlan sikert. A vonakodás nem is meglepő, hiszen a különböző tagállamok eltérő mértékben függnek a különféle energiahordozóktól, köztük a földgáztól, így lehetőségeik is eltérőek földgáz-felhasználásuk mérséklésének lehetőségei kapcsán.
Nem meglepő ezért, hogy Lengyelország tavaly november 2-án keresetet indított a rendelet megsemmisítése iránt, amely keresethez hazánk is csatlakozott. A kérelem alapja az ún. „nemzeti energiamix” szabad megválasztása jogának (EUMSz 194. cikk) sérelme. Éppen a fentiekben kifejtettek miatt az Európai Unió alapszerződései rögzítik a tagállamok jogát arra, hogy meghatározzák, szükségleteik kielégítésére milyen energiahordozókat és milyen összetételben kívánnak igénybe venni.
Ezt a szabadságot korlátozza, mégpedig húsba vágóan a szóban forgó uniós jogszabály. A rendelet elfogadásának, s tegyük hozzá, a lengyelek által indított pernek, ezért önmagán túlmutató jelentősége van. Az Európai Bíróság felülvizsgálata az uniós hatáskörgyakorlás határainak dinamikusan változó, ámde soha véget nem érő vitájában jelenthet újabb mérföldkövet. A luxemburgi testület döntése ugyanakkor egy ideig, hozzávetőleg valószínűleg egy–másfél évig, még várat magára.
A teljes írás ITT tekinthető meg.
Forrás: ludovika.hu; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Facebook
Twitter
YouTube
RSS