Pesti Srácok

További egy évvel hosszabbodnak a földgázfelhasználás-csökkentési uniós előírások

További egy évvel hosszabbodnak a földgázfelhasználás-csökkentési uniós előírások

Bár most húsvét előtt még egyszer, remélhetőleg idén tavasszal utoljára, megmutatja magát Tél tábornok, mégis, megkönnyebbülve állapíthatjuk meg, hogy Európa komolyabb nélkülözés nélkül túlélte az első háborús telet - fogalmazott Mernyei Ákos, az NKE nemzetközi főigazgatója. Annak érdekében, hogy ez a következő télen se legyen másképp, március utolsó napjaiban a tagállamok megállapodtak arról, hogy a földgázfelhasználás csökkentését célzó rendelet hatályát meghosszabbítják, s azt kiterjesztik a 2023. márciustól 2024. február végéig tartó időtartamra. A döntés azonban nem teljes egyetértésben született, lévén, hogy az energia-felhasználás ilyen korlátozása több tagállam gazdasági és politikai érdekét is sérti, sőt mi több, annak jogszerűsége is vitás.

A mostani döntés előzménye, hogy a Tanács tavaly augusztus végén veszélyhelyzeti rendeletet fogadott el az Unió (egész pontosan a tagállamok) földgázfelhasználásának mérséklése céljából. A jogszabály értelmében a tagállamoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy az általuk felhasznált földgáz mennyiségét 2022. augusztus 1-je és 2023. március 31-e között a megelőző öt év időszaki átlagfogyasztásához képest legalább 15 százalékkal csökkentsék.

Noha a rendelkezés nem kötelező erejű, az mégis több mint egy egyszerű ajánlás: a Tanács ilyen irányú döntése, ún. „uniós riasztás” elrendelése esetén ugyanis végrehajtandóvá válik. A rendelet egyfajta damoklészi kardot jelent tehát a tagállamok feje felett, s mint ilyen, már elfogadásakor sem aratott osztatlan sikert. A vonakodás nem is meglepő, hiszen a különböző tagállamok eltérő mértékben függnek a különféle energiahordozóktól, köztük a földgáztól, így lehetőségeik is eltérőek földgáz-felhasználásuk mérséklésének lehetőségei kapcsán.

Nem meglepő ezért, hogy Lengyelország tavaly november 2-án keresetet indított a rendelet megsemmisítése iránt, amely keresethez hazánk is csatlakozott. A kérelem alapja az ún. „nemzeti energiamix” szabad megválasztása jogának (EUMSz 194. cikk) sérelme. Éppen a fentiekben kifejtettek miatt az Európai Unió alapszerződései rögzítik a tagállamok jogát arra, hogy meghatározzák, szükségleteik kielégítésére milyen energiahordozókat és milyen összetételben kívánnak igénybe venni.

PestiSracok facebook image

Ezt a szabadságot korlátozza, mégpedig húsba vágóan a szóban forgó uniós jogszabály. A rendelet elfogadásának, s tegyük hozzá, a lengyelek által indított pernek, ezért önmagán túlmutató jelentősége van. Az Európai Bíróság felülvizsgálata az uniós hatáskörgyakorlás határainak dinamikusan változó, ámde soha véget nem érő vitájában jelenthet újabb mérföldkövet. A luxemburgi testület döntése ugyanakkor egy ideig, hozzávetőleg valószínűleg egy–másfél évig, még várat magára.

A teljes írás

ITT

tekinthető meg.

Forrás: ludovika.hu; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.