Alan Dershowitz, Donald Trump korábbi ügyvédje szerint negatív precedenst teremthet a Trump elleni vádemelés, és utat nyithat a politikai indíttatású pereknek. A szakember több ponton keresztül vázolta, hogy miért aggályos a Trump elleni per, és úgy véli, az ügy egyetlen áldozata az amerikai igazságszolgáltatás és a jogállamiság.
Kedden az amerikai történelemben először fordult elő, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnököt vád alá helyeztek. Trump korábbi ügyvédje szerint már nagyon várta mindenki, hogy feloldják a vádiratot és kiderüljön, a New York-i kerületi ügyész, Alvin Bragg mire alapozza a vádakat. Dershowitz szerint viszont a 34 vádpont nevetséges; olyan könyvelési és nyilvántartási bejegyzéseken alapulnak, amelyek még csak nem is számítanak büntethető vétségnek.
A 34 vádpont a volt elnök által állítólag Stormy Daniels pornószínésznőnek fizetett titoktartási pénzekkel kapcsolatos. Márpedig a hallgatási pénz kifizetése egy házasságtörő szexuális kapcsolat nyilvánosságra hozatalának megakadályozására nem bűncselekmény. Alexander Hamilton is megtette. Ahogyan több ezer más magas rangú amerikai is. Egyikük sem hozta nyilvánosságra az ilyen kifizetéseket a nyilvános vállalati nyilvántartásokban. Végül is, miért fizetnénk hallgatási pénzt, ha nyilvánosan be kell számolnunk a kifizetés okairól?
– vezeti le a jogász, aki szerint ez az egész ügy nyilvántartási ügynek számít.
Bár maga a vádirat nem részletezi, hogy állítólag milyen bűncselekmények jártak Trump fejében, a tényállásból kiderül, hogy ezek általában választási ügyekkel kapcsolatosak. Az elmélet szerint Trump inkább a kampánya segítése érdekében rejtette el a hallgatási pénzek kifizetésének valódi okát, mintsem azért, hogy eltitkolja a házasságtörő viszonyt a felesége, a gyermekei és az üzlettársai elől. Ez a legjobb esetben is gyenge, legrosszabb esetben pedig szinte lehetetlen bizonyítani
– írja Dershowitz. Ha azonban a manhatteni esküdszék elé kerül az ügy, akkor elítélik Trumpot, ugyanis Bragg azzal az ígérettel kampányolt, hogy elkapja Trumpot, így az esküdtek között kétségtelenül lesznek olyan manhattaniak, akik ennek az ígéretnek a teljesítése érdekében szavaztak rá. Trump ügyvédei ezért kétségtelenül a helyszín megváltoztatását fogják kérni.
A vádirat egyik figyelemre méltó eleme, hogy a 34 vádpont egyike sem említi Trump bűncselekményeinek egyetlen állítólagos áldozatát sem. Ezek az áldozat nélküli bűncselekmények megtestesítői. De vannak valódi áldozatok: az amerikai igazságszolgáltatási rendszer és a jogállamiság
– írja Alan Dershowitz.
Forrás: neokohn.hu; Fotó: MTI/AP/Morry Gash
Facebook
Twitter
YouTube
RSS